A mesefesztiváloknak minden évben meghatározott témája van, 2011-ben ez a muzsika: a programokat elsősorban olyan mesék köré szervezik, amelyekben a zene központi vagy nagyon hangsúlyos szerepet kap, a körtemuzsikától a békák kórusán át a fűzfán fütyülő rézangyalig – olvasható Viszkok Attila rendezvényszervező MTI-hez eljuttatott ismertetőjében.
A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (volt Pataky István Művelődési Központ) játszóházak mellett hangszerkészítés várja a gyerekeket, valamint közös zenélés Berzsiánnal, Klopédiával, Violinnal és segítőikkel. A programok között diafilmvetítés és -vásár, meseolvasás Mikkamakka házában, hangszerkészítés, kottamásolás és árnyképkészítés is szerepel. A gyerekeket interaktív játszóház, arcfestés, jelmezes fotózás várja.
Az Őze Lajos Művészeti Iskola diákjai délelőtt Lázár Ervin Csodapatika, délben A kék meg a sárga című meséjét adják elő. A brémai muzsikusok címmel Róka Szabolcs és Joós Tamás interaktív hangszerbemutatója látható hangszerkészítéssel egybekötve. A zene az kell címmel pedig minikoncertekkel várják a közönséget: fellép többek között Bella Péter tekerőlantos, valamint a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola (régi Kőbányai Zeneiskola) diákjai is bemutatkoznak.
Délután a meseíró- és illusztrációs pályázat eredményhirdetése, Az én mesém című gyűjteményes mesekönyv 4. részének bemutatója és a Sültü zenekar táncháza várja az érdeklődőket.
A szervezők közlése szerint a meseíró pályázatra idén csaknem ötszáz mese érkezett, az internetes mesekönyvükbe feltöltött történetekhez pedig több száz illusztráció. Bárki válogathatott a mesék közül és küldhetett ahhoz a történethez rajzot, amelyik a legjobban tetszett neki – olvasható a rendezvény ismertetőjében.
(MTI)
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort