Hort közelében, a 3-as számú főút mellett húszhektárnyi területen gyulladt ki a száraz fű. A hatvani tűzoltók további három, a hevesiek további négy, a gyöngyösiek pedig egy esetben vonultak ki a lángra lobbant mezők eloltására – közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. A tűz egyik esetben sem veszélyeztetett lakott területet – tette hozzá Antal Erika.
Mint elmondta: a legnagyobb kiterjedésű tűzhöz, Hort határába nem sokkal fél négy után riasztották a hatvani egységeket, akik a horti önkéntes tűzoltók segítségével, vízsugaras kocsi bevetésével és kéziszerszámokkal este 6 órára megfékezték a lángokat. A kárfelmérés folyamatban van – mondta a referens.
(MTI)
Munkába álltak a honvédség úszó lánctalpasai - videó