A tárca közleménye szerint a jubileumi kampány célja egyúttal az, hogy a gépkocsin kívüli egyéb közlekedési eszközök használatára hívja fel a figyelmet. A hazai települések részvételét nemzeti szinten az infrastruktúráért is felelős NFM koordinálja. A szaktárca tájékoztatása szerint 37 országból 1666 település jelezte csatlakozását az európai kezdeményezéshez, az európaiak mellett argentin, brazil és japán városok is találhatók a regisztrálók között. A hazai részvételi arány kimagasló, jelenleg a harmadik helyen áll a nemzetközi összehasonlításban. Magyarországról jelenleg már 98 település jelezte, hogy szerepet vállal a programokban. Ezzel a tavalyi eredményt mindenképpen sikerült felülmúlni, 2010-ben ugyanis 96 önkormányzat működött együtt a kampányban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.
A jelentkezők között vannak olyan önkormányzatok – például Budapest Főváros Önkormányzata –, amelyek az egész mobilitási hetet megrendezik, mások zömében a szeptember 22-i autómentes napon szerveznek programokat. Az NFM a program nemzeti koordinátoraként arra törekszik, hogy az idén akár száznál is több önkormányzat szervezzen programokat a „Közlekedj ÖKOsan!” jelmondat szellemében. Így mind többekhez juthat el az eseménysorozat üzenete: érdemes és helyes a környezetkímélő közlekedési módok, a közösségi közlekedés, a kerékpározás vagy akár a gyaloglás mellett dönteni – hangsúlyozza a szaktárca.
Az NFM felhívja a figyelmet arra, hogy a közlekedés Európa legtöbb energiát fogyasztó ágazata, amelynek energiafelhasználása folyamatosan növekszik, erősen függ a kimerülőben lévő olajkészletektől. A túlnyomó többségében fosszilis üzemanyaggal működő magántulajdonú gépjárművek számának emelkedése az egyik legnagyobb kihívás a társadalom és gazdaság energiatakarékossá alakítása során. A közlemény szerint intézkedések egész sorára van szükség ahhoz, hogy 2020-ig megvalósuljanak az Európai Unió úgynevezett 20-20-20 célkitűzései, azaz 20 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázkibocsátás, 20 százalékkal javuljon az energiahatékonyság, és ugyanilyen mértékben emelkedjék a megújuló energiaforrások részaránya a teljes energiafelhasználáson belül.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az idén is szakmai kommunikációval, promóciós anyagokkal támogatja az önkormányzatok munkáját, de saját programokkal – egyebek mellett a Liszt Ferenc nemzetközi kerékpártúra megtartásával, rajz-, fotó- és kreatív pályázattal – is népszerűsíti az európai mobilitási hetet.
(MTI)
5,5 milliárd forint volt a tét az ötös lottón