Az SS Montgomeryt, amely szállítóhajóként szelte a vizeket hajdanán, 1944 augusztusában érte el a végzet: 250 méterre a Medway csatorna közelében egy homokpadon megfeneklett, majd később a hajótest megtört és a mélybe merült mintegy 1400 tonna robbanószerrel a fedélzetén. A tragikus incidenst követően a Montgomeryt eredeti nyughelyén hagyták, nem próbálták kiemelni, nem háborgatták a roncsot, állapotát azonban évről évre folyamatosan ellenőrzik a mai napig is.
Egy, a közelmúltban napvilágot látott jelentés szerint olybá tűnik, hogy a víz alatti maradvány a vártnál rohamosabban épül le. Bár a 2009 és 2010 közötti állapotok között nincs jelentős változás, mégis sorra tűnnek föl az újabb és újabb repedések és lyukak a hajótesten, így megnőtt a fenyegetés, hogy végül össze fog roppanni, ami súlyos következményekkel járhat. A 13 ezer darab robbanószerkezettel – köztük 2800 darab kazettás-, 800 darab egytonnás-, 4500 ezer féltonnás bombával – „megpakolt” roncs esetleges felrobbanása számítások szerint méteres szökőárt gerjesztene a térségben, ereje egy kisebb atombombáéhoz lenne hasonlatos. A bekövetkező természeti kár összege pedig elérhetné az 1 milliárd fontot (336 milliárd forint) is.
Életveszélybe került több katasztrófaturista a Dunakanyarban - videó