Régiós éllovas lett a kisvárdai üzem

Több mint másfél milliárd forintos költségből korszerűsítette és bővítette kisvárdai üzemét a Master Good cégcsoport, amely a fejlesztéssel Közép-Európa legnagyobb baromfifeldolgozóját alakította ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.

MNO
2011. 09. 27. 13:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A beruházás keddi avatásán Bárány László, a családi vállalkozásként működő cégcsoport tulajdonosa, a Baromfi Termék Tanács elnöke elmondta: a saját forrásból és bankhitelből finanszírozott, 1,6 milliárd forintos fejlesztés során lecserélték a teljes vágóvonalat, s a darabolóüzem korszerűsítésével 60 százalékkal növelték a gyár kapacitását.

Hozzátette: így az idén a tavalyi 24 milliárdról 31 milliárd forintra nő a cégcsoport árbevétele, s a dolgozói létszám is emelkedik, 860-ról 920-ra. A Master Good további beruházást is előkészít Szabolcsban, 4,5 milliárd forintos költségből új baromfikeltető-üzemet, valamint szülőpár- és brojlerhizlaló istállókat épít. Az újabb agrárágazati fejlesztés még az idén megkezdődik. A befektetés forrása az önerő mellett európai uniós támogatás, illetve egy része szintén bankhitel lesz.

A most korszerűsített és bővített kisvárdai üzem – mint azt a cégvezető közölte – a hazai és külföldi üzletláncok mellett a Tesco cseh, szlovák és angol bevásárlóközpontjait látja el baromfitermékekkel, továbbá legnagyobb alapanyag-beszállítója a térségben működő McDonald’s egységeknek is. Az üzem a magyar termelésnek a 25 százalékát adja.

A Master Good cégcsoport Északkelet-Magyarország területén működik, integrált takarmánytermesztéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhízlalással és -feldolgozással foglalkozik. A családi vállalkozás egy évszázada, négy generációra visszamenőleg tevékenykedik az ágazatban.

A menedzsmentnek az elmúlt néhány évben sikerült új piacok felé is nyitni. Míg korábban Svájcba, Németországba, Ausztriába, Romániába, Lengyelországba, Szlovákiába és Csehországba exportáltak, ma már Dél-Koreába és Kínába is. A növekvő értékesítés eredményeként a heti 280 ezer csirkével szemben jelenleg már félmillió darabot dolgoznak fel a Master Good üzemeiben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.