Ion Ariton azt mondta, hogy az első félévi adatok alapján az ország gazdasága kikerült a recesszióból, jövőre 2,5-3 százalékkal nő. Az eddigi hivatalos várakozásokban nagyobb, 3,5-4 százalékos gazdaságnövekedés szerepelt az idei 1,5 százalék után.
Az év első felében 1,6 százalékkal bővült a román gazdaság az előző év hasonló időszakához képest. A román hazai össztermék (GDP) 2009-ben 7 százalékkal, míg 2010-ben 1,3 százalékkal esett vissza.
Traian Basescu román államfő a hét elején sürgette a kormányt, hogy fogja vissza a jövő évi gazdaságnövekedési várakozását legfeljebb 2,5 százalékra, mert Románia legfőbb kereskedelmi partnere, az eurózóna adósságválsága visszaveti az oda irányuló román exportot.
(MTI)
Három holttestet találtak egy szegedi lakásban - mutatjuk a döbbenetes részleteket