Annak ellenére sem, hogy folyamatosan kísérleteznek vele. Sokan tudják, a mai hatalom mindenkit – aki nem kedves neki – tönkre akar tenni. Ez nálunk úgy jelentkezik, hogy állami hirdetéshez a tavaly tavaszi választás óta egyáltalán nem jutottunk. Közben azt kell tapasztalnunk, hogy nagyobb – és kisebb – cégek is félnek attól, hogy együttműködjenek velünk. Miközben a konkurencia óriási mértékben erősödött. Aki felelős érte, elgondolkodhat, miképpen történhetett, hogy az első Orbán-kormánytól kezdve – de leginkább ellenzéki nyolc évük alatt – jelentős jobboldali média-birodalom épül(hetet)t ki. A baloldalon ezt úgy hagyták, hogy közben a saját lehetőségeiket meglehetősen beszűkítették. Most már ott tartanak, ha a Népszava eltűnne, még sokkal nehezebben juttathatnák el üzeneteiket reménybeli közönségükhöz.
A teljes cikket itt olvashatják.
(Népszava, 2011. szeptember 23.)
Újabb látványos drónfelvételek készültek a megáradt Dunáról - galéria