A statisztikai hivatal szerdai közlése szerint 46,7 millió utas indult útnak az időszakban a 27 legnagyobb német repülőtérről. Ez amellett, hogy mindenkori utasszámcsúcs, 7,9 százalékos – 3,4 millió fős – növekedés a tavalyi első félévihez képest.
A nagyobb bővülés a belső forgalomban mutatkozott, 4,6 százalékkal, 12 millióra. Az interkontinentális forgalom mindössze 0,3 százalékkal nőtt. Az úti célokat tekintve az európai irányokba utazók száma 11,8 százalékkal emelkedett, miközben a forrongó észak-afrikai térségbe erősen visszaesett.
Kissé csökkent tavaly a német repülőterek utas- és áruforgalma: 2010-ben összesen 1,5 millió repülőgépet szolgáltak ki a légikikötőkben, 1 százalékkal kevesebbet, mint 2009-ben. A tavalyi visszaesés az izlandi vulkánkitörés miatti leállások számlájára írható, vagyis a forgalom ezt leszámítva közel stagnált 2009-hez képest. A repülőgépek közel 75 százaléka Németország 27 legnagyobb repülőteréről indult.
(MTI)
Ketten lettek itthon euromilliomosok péntek este