A 28 ember közül kilencen súlyos sérüléseket szenvedtek, de senki sincs életveszélyben – mondta Pápai György. A Mikepércshez közeli balesetben egy román rendszámú kamion pótkocsija csapódott a vele szemből érkező, Debrecen irányába haladó, helyközi busznak. A buszba ezt követően egy teherautó és egy személyautó is belecsapódott – tudta meg az MTI tudósítója.
Kovács Ferenc Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi igazgató a helyszínen elmondta: a legsúlyosabb sérült a busz sofőrje volt, akit ki kellett vágni a járműből. A buszvezetőt súlyos fej- és lábsérülésekkel szállították kórházba, de nincs életveszélyben – mondta Szentgyörgyi János, a debreceni Kenézy kórház szóvivője az MTI érdeklődésére. A kórházba összesen 23 sérültet szállítottak, közülük várhatóan 4-5 embert kell benntartani. A sérültek zöme fiatal, az egyik súlyos sérült például egy iskolás lány – ismertette.
Az ütközés erejére jellemző, hogy a busz sofőrfülkéje szinte teljesen megsemmisült. A jármű belsejében a padlózaton, az üléseken, de még a kapaszkodó korlátokon is láthatóak voltak a vérnyomok, ahogyan a sérültek kiszabadításában segédkezők ruháján is. Az ásványvizes palackokat szállító, román rendszámú kamion a busszal együtt félig az út menti árokba sodródott. A buszba hátulról belecsapódott teherautónak teljesen összeroncsolódott a sofőrfülkéje, de vezetője ki tudott szállni a járműből.
(Fotó: MTI)
„A délután fél ötkor bekövetkezett balesetet az idézte elő – tájékoztatott Juhászné Kiss Katalin rendőrségi szóvivő –, hogy a Mikepércs irányába haladó, román rendszámú, pótkocsis szerelvény forgalmi okból váratlanul fékezett, s áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a Debrecenbe tartó, szabályosan közlekedő, menetrend szerinti autóbusszal. A buszba belerohant a mögötte haladó tehergépkocsi, míg ez utóbbi hátuljának személyautó ütközött.”
Az egyik közelben lakó szemtanú az MTI-nek elmondta: amint meghallották a csattanást azonnal kinyitották kertjük kapuit, hogy a sérülteket legyen hol ellátni. Mint mondta, a vérző utasok között több tizenéves diák is volt. A 47-es számú főutat Mikepércs és Debrecen között teljes szélességében lezárták. A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés idejére – várhatóan órákra – a forgalmat Hosszúpályi irányába terelik.
(MTI, haon.hu)
Karácsonyék miatt az elmúlt öt évben nem épült meg a mobilgát a Rómain, a helyieket magukra hagyták - videó