Idén a szokásosnál is több programmal és versennyel várja a látogatókat a Nemzeti vágta. A történelmi hangulatú – immár negyedszerre megrendezett – lovasversenyre az indulók heteken, hónapokon át készültek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta korzón mutatnak be országnak-világnak.
Finomságokért persze nem kell még a sugárútig sem elmenni, ugyanis a Nemzeti vágta ideje alatt az ’56-osok tere és a Széchenyi pálya közötti területen Országkonyha is hívja a látogatókat. Ezen a területen a küzdőtéren zajló versenyek izgalmai mellett igazi fesztiválhangulat várja az éhes szájakat. Mondanunk sem kell, azért, hogy gazdáik megismerkedhessenek sok-sok olyan tradicionális étellel, amelynek fő alapanyaga a hús, a hús és a hús. Csak így egyszerűen és töményen… De hogy bővebben is kifejtsük a dolgot, eláruljuk, hogy az igazi ínyencségnek számító tradicionális húsalapanyagok közül nem hiányozhatnak a magyar állattenyésztés büszkeségei, így például a mangalica, a szürkemarha, a liba és persze a tavi, folyami halak sem. Ezek után pedig már nem nagyon kell ragozni, miért is lesz hamisítatlan magyar vendéglátásban része minden olyan fesztiválozónak, aki a rendezvény öt napja alatt kilátogat az Országkonyhába. A helyszín újdonsága idén egyébként, hogy a konyha bor- és pálinkafaluval is kiegészül, így az idelátogatók a hazai borok és pálinkák közt is kedvükre válogathatnak.
A finom falatok persze csak kiegészítik az igazi attrakciót, a többnapos vágtát, amelynek különleges összetételű homokpályáján a versenyzők gyönyörű vándordíjért versengnek. A vágta látogatói emellett az idén világpremiernek is szemtanúi lehetnek, ugyanis külön a Hősök terén felállított pályára fejlesztették ki azokat a kettesfogat-kocsikat, amelyek izgalmas versenyét a világon először drukkolhatják végig a nézők. E fogatvágta ötletgazdája egyébként Lázár Zoltán hatszoros világbajnok fogathajtó, az általa megálmodott versenyhez pedig azért kellettek speciális eszközök, mert a standard kocsik nem alkalmasak arra, hogy a Hősök terén vetélkedjenek. Emiatt született meg a szkíta és a római kocsik ötvözete, amely a világon elsőként itt mutatkozik be. És hála ennek az eszköznek, a látogatók idén a Ben Hur kocsiversenyéhez hasonló viadalnak lehetnek szemtanúi. Emellett idén is rajthoz állnak a jótékonysági sztárfutam versenyzői, és elstartol a kocsitoló verseny is.
Infó: www.vagta.hu
Zenéből sem lesz hiány. A Nemzeti vágta középpontjában a lovak és a lovasok állnak, ám esténként koncertből sem lesz hiány. A bor- és a pálinkafalu nagyszínpadán ma a Széljáró Balladás áll a közönség elé, míg holnap a Besh O droM szórakoztatja a nagyérdeműt. Pénteken a Holdviola lép porondra, szombaton Rúzsa Magdi hangjában gyönyörködhet a közönség.
Alaposan helyretették Joe Biden emberét, David Pressmant