Ugyanakkor rekordmélységbe süllyedt azoknak a száma, akik erős vezetőnek tartják az elnököt. Az amerikaiaknak inkább Obama teljesítményével, mint személyes tulajdonságaival van bajuk: 10 megkérdezettből csaknem 8 kedvelhetőnek nevezte a Fehér Ház jelenlegi lakóját. A túlnyomó többség szerint az elnök könyörületes, keményen dolgozik, és van elképzelése az ország jövőjéről. Kétharmad szerint harcol a meggyőződéséért. Ugyanakkor csak 39 százalék ért egyet azzal, ahogy a munkanélküliséget kezeli és csak 36 százalék a gazdasághoz való hozzáállásával. Tíz amerikai közül kilenc gondolja úgy, hogy a gazdaság rossz állapotban van.
A megkérdezettek mindössze 9 százaléka vélekedett úgy, hogy politikájával Obama javított a gazdaság helyzetén, s csak 39 százalék ismeri el, hogy sikerült megakadályoznia a helyzet még rosszabbra fordulását. 15 százalék úgy vélekedett, hogy Obama gazdaságpolitikája semmiféle hatással nem járt, 37 százalék pedig úgy gondolta, hogy azzal kifejezetten rontott a dolgok állásán. Az elnök teljesítményével 43 százalék elégedett. Ez egy százalékponttal több, mint a tavaly ilyenkor mért adat. Tíz amerikai közül hat azt állítja, hogy Obama alulmúlta a várakozásaikat. A kongresszus megítélése az elnökénél is rosszabb: mindössze a megkérdezettek 15 százaléka elégedett a honatyák munkájával. Az elnök támogatottsága ugyanakkor a demokrata szavazók között elemelkedett a 70 százalékos mélypontról, ahová az adósságplafon emeléséről kötött megállapodás után zuhant, és jelenleg 76 százalékon áll.
A felmérést szeptember 9. és 11. között, telefonon végezték el egy 1038 fős mintán. A lehetséges hibahatár 4,5 százalékpont.
(MTI)

Milliárdos házak a magyar ingatlanpiacon – Szegeden is akad luxusotthon