Bár az út megépítéséhez a bányavállalkozás jogerős engedélyt kapott, egy civil szervezet bíróságon támadta meg az építkezést megelőző kisajátítást – mondta Karl Béla, Nagymányok polgármestere. A jelenleg a Legfelsőbb Bíróságon folyó perben született köztes ítélet a Tolna megyei közigazgatási hivatalt új eljárásra kötelezte, így addig áll az útépítés – tette hozzá. A polgármester utalt arra, hogy az önkormányzat kötelezte a bányavállalkozót a három kilométeres elkerülőút megépítésére, az azonban a cég és a város közös beruházása, mivel egy másik, önkormányzati tulajdonú kőbánya művelését is szolgálja majd.
A nagymányoki feketeszén feltárása az idén tavasszal kezdődött. Verbőci József, a Calamites Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy eddig 2300 tonnát termeltek ki külszíni fejtéssel, amiből ezer tonnát az ajkai erőmű vett át kísérleti égetésre, 1300 tonnát pedig Hidason helyeztek el, ahol a lakosság számára értékesítik. A cég az idén 17 ezer tonna szén kitermelésére kapott engedélyt, ennek azonban legfeljebb harmadát hozzák a felszínre – tette hozzá.
Verbőci József megjegyezte: az alapvetően barnaszenes üzemmódra épült ajkai erőműben a nagymányoki feketeszén nem a kívánt eredményt hozta, így csak a lakosságnak értékesítik a tüzelőanyagot, illetve az úgynevezett tisztaszén technológia alkalmazására készülnek fel. Terveik szerint Nagymányokon kísérleti céllal egy szénelgázosító berendezést építenek, amelynek eredményei alapján a nagymányokinál jelentősebb, váralja-mázai, több mint 400 millió tonnás feketeszénvagyont kívánják feldolgozni – mondta a cégvezető.
(MTI)
Orbán Viktor utasítást adott a szükségtározó megnyitására - videó