Mesterházy Attila elmondta, hogy az MSZP négy témát kezel kiemelten a következő hónapokban: a „társadalmi feszültségek” – a foglalkoztatás, az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjrendszer – ügyét, a munkahelyteremtés és a válságkezelés kérdését, a közbiztonsággal, közrenddel kapcsolatos problémákat, illetve a jogállamiságot. E területeken a szocialista párt önálló, parlamenten kívüli kezdeményezésekkel is készül – jegyezte meg, hozzátéve, folytatják a tavasszal megkezdett részországgyűlési sorozatukat.
Döntött a szocialista képviselőcsoport arról is, hogy rapportőri rendszert hoznak létre a sarkalatos törvényekkel kapcsolatos MSZP-álláspont kialakítására, emellett minden jogszabálytervezetnek meglesz a felelőse a frakcióban. Mesterházy Attila a választójogi reformmal kapcsolatban azt mondta: a frakcióülésen felvetődött, hogy a Fidesz 2012 tavaszán előre hozott választásba „menekül”, ezért a következő időszakra vonatkozó stratégiájuk kialakításakor ezt a lehetőséget is szem előtt tartják.
(MTI)
Peti! Mi van a 10 milliókkal? – Kínos kérdést kapott Magyar Péter