A település határában állt egykor az a földvár, amely a Zrínyiek egyetlen, a mai Magyarország területén épített objektuma volt. A közelmúltban indult ásatások és a korábbi történelmi kutatások alapján ma már tudni lehet, hogy a szigetvári hős Zrínyi Miklós Kecskés nevű familiárisának egykori udvarháza helyére épült a vár, amely a törökök elleni védekezésül szolgált – idézte fel Gigler Ildikó, Belezna jegyzője.
A Zrínyi-Újvár nevét viselő várjáték és kulturális bemutató már az ötödik lesz, s a rendezvény keretében a horvát és magyar, egymásnak szomszédos települések együtt emlékeznek meg a Zrínyiekről. Zrínyi Miklós költő és hadvezér nemcsak magyar főúr, hanem horvát bán is volt, és a közös történelmi múlt és a hagyományok felelevenítésére és ápolására 2006-ban Belezna, Murakeresztúr, Zákányfalu és Őrtilos önkormányzata, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kötött megállapodást, amelyhez a horvátországi Alsódombord (Donja Dubrava), Muravid (Donji Vidovec) és Légrád is csatlakozott. Tavaly a magyarországi Molnárival bővült ez a kör.
A fesztivál programjaiban együttműködő önkormányzatok a Zrínyi-kultusz jegyében minden évben közös programokat szerveznek, a várjáték pedig akár szójátéknak is tekinthető, mert az ásatások helyszínén ma már – vagy még – nincsenek várfalak. A helyhatóságok tervei között szerepel a vár egy részletének rekonstruálása, a romok ugyanis a zalai Belezna és a somogyi Őrtilos közigazgatási határán, már somogyi oldalon, a Mura bal partján találhatók.
Akik ellátogatnak a Hende Csaba honvédelmi miniszter védnökségével zajló szombati programokra, részt vehetnek a kulturális bemutatókon és a hadtörténethez kapcsolódó programokon. Padányi József, a nemzetvédelmi egyetem megbízott rektora a vár feltárásának eddigi eredményeiről tart előadást, a gyerekek pedig kipróbálhatják a kardkészítést, a lándzsavetést, a pajzsfestést, vagy akár az íjászatot is.
(MTI)
Csapdát állított a rendőröknek egy esztergomi férfi.