A holland rádió értesülése szerint egy gránát robbanhatott fel. Ezen a bíróságon tárgyalták Geert Wilders, a jobboldali populista Szabadságpárt (PVV) elnökének ügyét, akit a muzulmánok megsértésével és hátrányos megkülönböztetéssel vádoltak. Civil szervezetek jelentették föl Wilderst, miután a szélsőjobboldali politikus olyan kijelentéseket tett cikkeiben, különféle internetes fórumokon és 2008-ban készült, Fitna (Viszály) című, 17 perces „filmjében”, hogy a muszlim vallás természeténél fogva erőszakos, annak szent könyve, a Korán olyan, mint Hitler Mein Kampf című műve, ezért be kellene tiltani. A politikust felmentették a vádak alól. A bíró azzal indokolta az ítéletet, hogy Wilders kijelentéseit tágabb összefüggésben, a Hollandiában a bevándorlásról zajló társadalmi vita fényében kell vizsgálni. Nem valósult meg a gyűlöletkeltés bűncselekménye, mert nincs közvetlen kapcsolat a politikus kijelentései és a hollandiai muzulmánokkal szembeni növekvő diszkrimináció között. Egy dolgozó szerdán azt mondta, hogy a bíróság a nap folyamán folytatja a soron lévő ügyek tárgyalását.
(MTI)
Nem áll meg az M2-es metró a Batthyány téren