Erdély – A történelmi Marosszék

Úgy is fordulhat még, hogy egy reggel, pálinka ésjó parasztrántotta után, bele sem nézel a lapokba.Úgy érzed majd hirtelen – ha kegyes lesz hozzáda sors -, hogy nincsen annál fölöslegesebb,ostobább időtöltés. És előveszed akkor a régi,poros hátizsákodat, amely már nagyon haragszikrád, úgy egyedül hagytad, teletömöd öreg,molyrágta hasát, és elindulsz.- Hová, hová, jó uram? – csapja össze kezét az asszony.- Megyek Mezőcsávásra.- Aztán oda meg minek, trotli? – vált jó ritmusban hangot az élete párja, és te érzed nyomban, most aztán meg vagy fogva.Mert mi a fenének megy az ember Mezőcsávásra, ugye?De ha már megy, akkor mi a fenéért ne érkezhetne a hegyek felől? Onnan kell érkezni!Mert ha úgy érkezel, láthatod, hogy a határban halottak vigyázzák a falut.Ez a helyes sorrend: hegyek, széles, nagy határ, halottak, temető, templom, falu. Ha betartod ezt a sorrendet, és nem lettél még egészen mai legény, akkor bicskára, szalonnára kapva még azon is elmerenghetsz, miért került Derzsi Kálmán és Kiss Eszter sírja a temetőnek s egyszersmind a történelmi Marosszéknek a legeslegszélére. Az ilyesféle kérdések tökéletesen fölöslegesek, abszolúte haszontalanok, kifejezetten korszerűtlenek – no, ezért kell belőlük föltenni egyre többet!Szobrok beszélgetnek