Amiről hallgatott a botrányt kirobbantó edző – Madaras Norbert baljós szavai, lesznek következmények

Mihók Attila szerint a magyar vízilabdában hagyomány, hogy bizonyos ügyekről „nem beszélünk”. Most mégis beszél róla mindenki: a dunaújvárosi edző egy serdülőlánydöntő után fakadt ki a játékvezetésre, ám közben saját viselkedése is az ügy középpontjába került. Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke már nem hallgat: a játékvezetés és az edző reakciójának kivizsgálását ígéri.

2026. 05. 20. 10:47
Mihók Attila foghatja a fejét
Mihók Attila foghatja a fejét Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Mihók Attila nyugalomra int. Aztán elvesztette a fejét
Mihók Attila nyugalomra int. Aztán elvesztette a fejét Fotó: Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület

Amiről Mihók viszont hallgatott

A történet új eleme, hogy a helyszínen tartózkodók szerint a jelenet túlmutathatott egy szokásos edzői reklamáláson. A Nemzeti Sport értesülése szerint szemtanúk és fültanúk úgy érezték, sértő, a női játékvezetőt női mivoltában is lealacsonyító kifejezések hangozhattak el. A beszámoló szerint ezek részletei akár a mérkőzés jegyzőkönyvébe is bekerülhettek.

Ez az a pont, amely egészen más megvilágításba helyezi Mihók Attila kiállását. Lehet jogos kérdés a játékvezetés minősége. Lehet jogos elvárás a szövetséggel szemben, hogy ne söpörje szőnyeg alá az utánpótlásmeccseken tapasztalható problémákat. De mindez nem menti fel az edzőt az alól, hogy a saját viselkedéséért is felelősséget kell vállalnia.

Sőt, a történetnek kicsit olyan íze van, mintha Mihók Attila a nyilvános poszttal előre menekült volna: a játékvezetésről kezdett beszélni, miközben az ő reakciója is legalább annyira vizsgálatra szorul. Különösen azért, mert nem egyszerű klubedzőről van szó: Mihók a magyar női vízilabda meghatározó alakja, korábbi szövetségi kapitány, jelenleg pedig az MVLSZ leány tehetséggondozó programjának vezetője is.

Madaras Norbert nem söpri szőnyeg alá a botrányos ügyet
Madaras Norbert nem söpri szőnyeg alá a botrányos ügyet Fotó:  Derencsényi István / MVLSZ

Madaras Norbert, a vízilabda-szövetség elnöke vizsgálatot ígér

A Magyar Vízilabda-szövetség először nem kívánt érdemben reagálni az ügyre, később azonban Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke mégis megszólalt.

„A mérkőzést követően azonnal cselekedtünk, és minden érintettet bevonunk az ügy kivizsgálásába, mert a játékvezetés és az elfogadhatatlan edzői reakció kérdéskörét is alaposan meg kell vizsgálnunk. A vízilabda nem erről szól, és nem is szólhat erről” – fogalmazott Madaras Norbert a Nemzeti Sportnak nyilatkozva. A kétszeres olimpiai bajnok legenda különösen sajnálatosnak nevezte, ahogyan egy női játékvezetővel egy szövetségi alkalmazott viselkedett.

Az MVLSZ elnöke sokat sejtetően hozzátette: „Annyit mondhatok, hogy az ügy minden részletét kivizsgáljuk, és az eset nem marad következmények nélkül.”

Ez alapján Mihók Attilának fegyelmi eljárás keretében kell magyarázatot adnia a viselkedéséért, ugyanakkor az alapproblémát, az esetlegesen részrehajló játékvezetői ténykedést sem lehet szőnyeg alá söpörni.

Mihók Attila kirohanása:

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.