
Az autóiparban hosszú távon kiszámítható stratégiai irányokra van szükség – húzta alá az európai szabályozási környezet változásaira utalva. A BMW stratégiájának egyik alapelve, hogy a főbb piacokat lehetőség szerint helyi gyártással szolgálják ki, miközben az iparágat alapvetően globális működés jellemzi – fejtette ki. A Kínában értékesített járműveik több mint 85 százalékát helyben gyártják. Az Egyesült Államokban harminc éve hozták létre a dél-karolinai üzemet, amely ma a vállalat legnagyobb gyára, és az amerikai piacon értékesített autók mintegy felét állítja elő.
Az MTI kérdésére az autóiparban várható konszolidációs folyamatokról szólva elmondta: az iparág sajátossága, hogy egy adott régió vezető autógyártója hosszabb távon jellemzően egy helyi gyártó. Példaként említette, hogy az Egyesült Államokban a Ford és a General Motors tölti be ezt a szerepet. Kínában viszont, ahol erős konszolidáció várható a közeljövőben, szintén egy kínai gyártónak lehet majd a legnagyobb piaci részesedése, és Európában is helyi gyártó maradhat az élen.
A sajtóbeszélgetést megelőző, a Transport Research Arena 2026 konferencia keretében tartott előadásában Glenn Schmidt kiemelte: a fenntarthatóság és a versenyképesség egymást erősítő tényezők. Hangsúlyozta, hogy a BMW Group továbbra is elkötelezett amellett, hogy legkésőbb 2050-re elérje a nettó zéró kibocsátást teljes értékláncában, összhangban a párizsi megállapodás célkitűzéseivel. Hozzátette: a világos és átfogó fenntarthatósági célok hosszú távon versenyelőnyt jelenthetnek a vállalatok számára.

Ismertetése szerint egy jármű értékének mintegy 70 százaléka a beszállítóktól származik. A BMW világszerte mintegy 2700 első körös beszállítóval működik együtt, miközben több tízezer második és harmadik körös partner kapcsolódik az ellátási lánchoz. A vállalat ösztönzi partnereit a körforgásos megoldások és a megújuló energiaforrások alkalmazására – mondta.
A körforgásos gazdaságra épülő működés jelenti az egyetlen hosszú távon fenntartható irányt Európa számára, és a kontinens versenyképességének megőrzéséhez elengedhetetlen ennek erősítése – vélekedett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!