A lap szerint az amerikai adminisztráció jelezte az európai vezetőknek: Washington nem ellenzi, hogy az EU párhuzamos tárgyalásokat folytasson Oroszországgal az amerikai–orosz egyeztetések mellett. Ez jelentős változás lehet az elmúlt évek politikájához képest, amikor a nyugati országok elsősorban a katonai támogatásra helyezték a hangsúlyt.
Brüsszel a megfelelő embert keresi
A lapnak nyilatkozó ukrán tisztviselő szerint Volodimir Zelenszkij olyan politikust látna szívesen a tárgyalások élén, mint Mario Draghi, vagy egy erős európai vezetőt. A kérdés várhatóan szóba kerül a francia, német és brit vezetőkkel folytatott egyeztetéseken is. A ciprusi találkozón az uniós külügyminiszterek nemcsak a lehetséges tárgyaló személyéről egyeztetnek majd, hanem az Európa által képviselendő feltételekről, a háború utáni orosz–európai kapcsolatok jövőjéről, valamint azokról a vörös vonalakról is, amelyeket az EU nem kíván átlépni.

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban úgy fogalmazott: személy szerint Gerhard Schröder volt német kancellárt tartaná megfelelő tárgyalópartnernek, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak kell kijelölnie saját képviselőjét.
Berlin hivatalosan egyelőre nem kívánt állást foglalni az ügyben, ugyanakkor jelezte: Németország, Franciaország és Nagy-Britannia az Egyesült Államokkal közösen kész tárgyalásokat folytatni Oroszországgal.
A korábbi felismerés emberéletekben lett volna mérhető
A háttérben egyre erősebb lehet az a felismerés Európában, hogy a háború elhúzódása súlyos emberi és gazdasági következményekkel jár, és rengeteg életet lehetett volna megmenteni, ha a béketárgyalások korábban megkezdődnek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!