Erdély – Nagyszeben és környéke

Lassan elhagyjuk majd Erdélyt, elhagyjuknemsokára, továbbállunk egy országgal, ahol megint csak magyarok élnek, régi, ismert illatú földön – elhagyjuk majd Erdélyt, bánatokba,múltakba vidámodott garabonciások, és nemleszünk már többé olyanok, mint voltunkjövetelünk előtt, nem leszünk olyanok,soha-soha többé.Körbejártuk Erdélyt s a Részeket, s hát megint itt vagyunk, a vad szászok földjén.Visszatértünk a Fogarasi-havasok lábához, belenéztünk mélyen a csönd szemébe, nem vádlón, mélabúsan inkább, és hallgatjuk, ahogy átugat a nyomor Olténiából, ugat a nyomor panaszosan, véres nászra készen – s majd el kell dőlnie egyszer, hogy Erdély lesz-e olyan végképp, vagy inkább mégis máshogyan lesz. Másképpen lesz. S csak isten tudja, hogyan.Jaj, mennyire félek.Hej, büszke Nagyszeben! Hej, büszke szászok! Jöttetek, ugye, II. Géza királyunk hívó szavára, jöttetek Erdély ezen részére, amely akkor még desertumnak, azaz lakatlannak neveztetett. Jöttetek, s micsoda bizakodás volt tibennetek, hogy összeróttátok az első telepet, összebarázdáltátok a föld itt még soha össze nem barázdált hátát. Munkátokat, szorgalmatokat, verejtéketeket hordtátok az Úr színe elé, ki ezért cserébe hagyta, hogy szegényes kenyeretek s munkába rokkant tenyeretek legyen. S ez is, az is odalett, amikor jöttek a kutyafejűek.Szász városépítők