Az idén Törökbálinton ünnepelte a rendőrnapot a Pest megyei testület. A hagyományokhoz hűen volt térzene, néptánc és kabaréműsor, bemutatták tudományukat az ejtőernyősök, a keleti küzdősportok mesterei. Az ünnepségen részt vettek a megyei rendőr-főkapitányság és a település vezetői. Kovács József ezredes nyerte el idén Az év rendőre címet.Az ezredes, aki egyébként a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának vezetője, hangsúlyozta: a kitüntetés nem csupán az ő munkájának elismerését jelzi, hanem annak a negyven embernek is szól, akik az osztályon dolgoznak. Hiszen nem utolsósorban az ő érdemük, hogy a megyében tavaly elkövetett 18 emberölés valamennyi tettesét elfogták. Ugyancsak sikeres akciók során és gyorsan fülelték le a Cora áruház, az inárcsi benzinkútnál a pénzszállító autó és a törökbálinti posta kirablóit. Bár a nyomozók munkája a bűnözők kézre kerítésével véget ér, a rendőrségi vizsgálók, az ügyészek, a szakértők és a bíróság dolgát lényegesen megkönnyíti, ha fürgék a nyomozók. Ennek eredményeként tudható be például, hogy az inárcsi rablók tettük elkövetése után nem egészen egy évvel már börtönben ülnek. Szerencséjük volt, mert a kiszabott életfogytiglan számukra csak 25 évre szól. A tényleges életfogytiglanra vonatkozó törvény ugyanis csak tettük elkövetése után néhány hónappal lépett érvénybe.Az év rendőrétől megtudtuk, hogy Pest megyében évente 300-400 súlyos bűnüggyel foglalkozik a csapata, s a felderítési arány országos szinten is igen jónak mondható: több mint nyolcvanszázalékos. A jövőben is elégedett lesz, ha ezt a szintet tartani tudják. Erre egyébként jó esélyt lát. Szerinte – jóllehet, szinte csupa fiatalból áll – az ország legütőképesebb gárdája működik Pest megyében. Bár elavultnak tűnhet a megfogalmazás, hivatástudatuk van – állítja az ezredes.
Magyarázkodik és perrel fenyeget a Puskás Akadémia
