Az elhallgatott Tunézia

„Azért jöttem Franciaországba, hogy magammal hurcoljam éhségsztrájkomat és Tunéziát, és azt a hallgatag Algériát is. Találkozni akarok Chirac elnökkel, hogy beszéljek vele erről a Tunéziáról, amely dalol és énekel, s hogy megmutassam neki a rendőrség Tunéziáját, ahol a csillagok a diktátorok, a biztonságiak és kínvallatók főnökei.” A költőhöz illő szavak Taoufik Ben Brik tunéziai újságíró szájából hangzottak el, aki egyhavi éhségsztrájktól legyöngülve vonszolta végig magát a párizsi Roissy repülőtéren. Az újságírók, tévékamerák gyűrűjében átszellemült arccal szónokló Ben Brik mindemellett jól tudta, hogy csak ütközetet nyert, háborút nem: Franciaország nem akar hátországgá válni a Zin Ben Ali tunéziai elnök politikájával elégedetlen „partizánok” számára.Ez már abból is egyértelművé vált, hogy egy civil rendőr a repülőtéren bántalmazta a Ben Briket kísérő marokkói orvost, sőt a Libération szerint a rendőrség Brik csomagjaira is rátette a kezét. Brik testvére, a politikai okok miatt bebörtönzött Jelal szabadon bocsátásáért tartott éhségsztrájkot, míg a rendőrség ki nem utasította Tunéziából. Azóta a rendőrség ismét feldúlta a magánlakáson működő, ellenzéki Aloes kiadót, amelyet arab emberjogi források a szabad gondolkodás, kiállítások színhelyeként emlegetnek. Az Aloes ellen a rendőrség már több támadást intézett, az egyik razzia során sebesítették meg és börtönözték be Brik testvérét is. A tunéziai ellenzék az utóbbi időben kapcsolatokat keresett Algéria és Marokkó felé, a represszió ellenére lassan kialakul az észak-afrikai liberális értelmiség szellemi hálózata.Taroufik tunéziai börtönét francia kórházra cserélhette, ahol újságíróknak nyilatkozva egy idő múlva fásultságról, kimerültségről beszélt. Tíz éve dolgozik Észak-Afrikában európai hírügynökségeknek és a la Croix-nak, igen szerény fizetésért. Tizenkét éve nem érti, hogy „a gazdasági csoda képes levelezőlapját” sikeresen propagáló Tunézia mögött miért marad láthatatlan a százszázalékos választási győzelmek irrealitása, ahol mindig Ben Ali elnök a győztes jelölt.„Mindent tudok róla – nyilatkozott Ben Aliról –, ismerem mélyről jött útját, ismerem magányát karthágói palotájában, ebben a hulla nélküli kriptában.” Szerinte az ellenzéki lét különös állapot egy ilyen csillogó mázzal bevont diktatúrában, az európaiak által preferált turistaparadicsomban: „A falu bolondja vagyok. Nem konvencionális fegyverekkel küzdök, és olyan csapatokkal, amelyeket senki nem tud megállítani: Dosztojevszkij, az arab költők, Coppola... Eljátszom utolsó ingemet, hogy láttassék a király meztelensége. Győzni vagy veszíteni, ez nekem nem számít.”A jogi egyetemet végzett újságíró nem képes beilleszkedni Tunézia pedáns rendjébe, ahol az újságírók száz százaléka a Ben Ali által támogatott hivatalos szervezet tagja, „mint 5994 szervezet a 6000-ből” – írja a Libération. Franciaország mindenesetre baráti kapcsolatokat tart fenn Tunéziával, magas szintű látogatások jelzik a bizalmat.