Antall József néhai miniszterelnök mellszobrát avatták tegnap késő délután Csongrádon a Szent József-plébánia épülete előtt. A szoboravatást megelőzően az egybegyűltek szentmisén vettek részt – köztük Antall Józsefné és Mádl Ferencné –, amelyet Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök celebrált. A plébánia előtti téren az összegyűltek előtt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az MDF elnöke mondott beszédet. Kiemelte: Antall József bölcsessége, élettapasztalata, tájékozottsága, tudása, távlatokat átfogó szemlélete, az egész emberi lénye, nemzet- és hazaszeretete a biztonság légkörét teremtette valamennyiünk számára. Történelmi mértékkel mérve nem kell gyászolnunk őt, hiszen nagy történelmi elődei örökébe lépett, és azok örökét folytatva, munkája a mai napig is működik az ő kezdeményezésére – mondta.Dávid Ibolya emlékeztetett arra, mennyire méltatlan támadásokban volt része, amikor beiktatásakor kimondta: lélekben 15 millió magyar miniszterelnöké-nek vallja magát. Alig telt el tíz év, s már nem csak lélekben lehetünk 15 millióan magyarok, hanem tettekben is, hiszen a magyar állandó értekezlet megadta az első közjogi felhatalmazást a kormánynak. Hozzáfűzte: annál biztosan többet kell tenni, mint a felhatalmazás alapján státustörvényt alkotni, de már ez is óriási lépésnek számít. A miniszter beszédének végén arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a Magyar Demokrata Fórum soha nem fogja elárulni rendszerváltó eszméjét. Szerinte a párt független politikai erő, amely elkötelezett az antalli, európai, keresztény és egyben konzervatív értékrend szellemisége iránt.
Antall-szobor Csongrádon
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!