A Magyar Nemzet információi szerint bombafenyegetést kapott a Malév tegnap esti, párizsi járata, amellyel magánemberként Orbán Viktor miniszterelnök is utazni készült. A hírt este Bajkó Erika, a Malév PR-menedzsere a távirati irodának kiadott közleményében megerősítette.A Ferihegyi repülőtérre 12 perccel a gép fél hatos indulása előtt futott be a fenyegetés. Ezt követően a biztonsági szolgálat műszaki okokra hivatkozva lezárta a repülőtér teraszát, majd tüzetesen átvizsgálta a gépet és a csomagokat. A várakozó utasoknak az asszisztensek azt állították, hogy nincs semmilyen probléma, a járat elindul, ami tizenhárom perces késéssel meg is történt. A gépen ugyanis nem találtak bombát.A vizsgálat idejére Orbán Viktor kísérete a helyszínen maradt, s miután kiderült, hogy a bejelentés hamis, a miniszterelnök elutazott a járattal Párizsba. Kocsi Margittal, a Malév szóvivőjével többszöri próbálkozás után sem tudtunk kapcsolatba lépni.– Szerdán bombariadó volt a Malév 556-os párizsi járatán – tájékoztatta Bajkó Erika, a Malév PR-menedzsere tegnap este közleményben az MTI-t. A közlemény szerint a nap során ismeretlen telefonáló megfenyegette a Malév járatát. A szakemberek elvégezték a repülőgép indulását egyébként is mindig megelőző biztonsági ellenőrzést, amelynek során a gépen mindent rendben találtak.
Öles léptekkel készül a háborúra Berlin















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!