A Malév legjövedelmezőbb hosszú távú útvonalán, Budapest – New York között állt forgalomba tegnap a harmadik Boeing–767-es repülőgép. A légitársaság egyelőre az újabb gép üzembe helyezésével sem bővíti útvonalainak számát, hanem a meglévők színvonalát emeli. Így például a június 19-én felfüggesztett pekingi járatot újból elindítják, sőt a téli menetrendváltástól hetente két alkalommal közlekedik repülőgép Budapest és a kínai főváros között. A Malév a 767-es mellett idén és jövőre újabb típusú Boeing–737-es repülőgépekkel fejleszti a flottáját.A nemzeti légitársaság jelenleg 26 repülőgépet üzemeltet. A flotta átalakításának részeként a Malév a három bérelt, Boeing–737-200-as típusból kettőt már visszaadott a tulajdonosnak, és a harmadiktól is megválik még ebben az évben. Az elöregedő típusok leadását követően idén két géppel, egy 737-300-as és egy 737-400-as típussal bővült a flotta, az igazgatóság pedig a múlt hónapban döntött két további 737-400-as repülőgép beszerzéséről. Mint azt tegnap a Malév vezetői elmondták, a 737-es repülőgépeket átlagosan 200 ezer dollárért bérlik havonta. A tegnap forgalomba állított 767-es repülőgépről – ugyanis a két saját tulajdonú 767-es mellett ezt a gépet bérli a Malév a Rolls–Royce Capital egyik leányvállalatától – annyit lehetett megtudni, hogy ezt a típust 300 és 600 ezer dollárért lehet igénybe venni, a Malév valamivel több mint 300 ezer dollárt fizet a tulajdonosnak. A 737-400-as repülőgépeket a charterforgalomban használja 2001-től a társaság, ugyanis jövő év április 1-jéig leállítják a TU–154-es repülőgépeket. Kovács Ferenc, a Malév Rt. vezérigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: a gépeket megpróbálják értékesíteni, néhány darab iránt például a Tupoljev tervezőiroda érdeklődött.A Malév Rt. négy, menetrend szerinti hosszú távú járatot működtet, ezeken az útvonalakon az év első hat hónapjában 65 ezer utast szállított. A légitársaság félévi bevételeinek 12 százaléka származott a hoszszú távú járatok üzemeltetéséből.A tegnap forgalomba állt 767-300ER repülőgép hét méterrel hosszabb a meglévő 767-eseknél, ugyanazon fenntartási költségek mellett 197 helyett 218 utast képes szállítani. Leszállás nélkül – a 48 ezer literes üzemanyagtartálynak köszönhetően – 11-12 ezer kilométeres út megtételére képes. A Malévnál a 42 fős állomány mellett további 12 pilótát képeztek ki az immár három 767-es repülőgép közlekedtetésére.A 7,6 milliárd forintos jegyzett tőkével rendelkező Malév Rt. részvényeinek 96,8 százaléka van jelenleg állami tulajdonban. A légitársaság repülőgépei tavaly több mint 72 ezer órát töltöttek a levegőben, ezalatt hárommilliárd kilométert tettek meg. Tavaly 2 265 200 utasa volt a cégnek.A százmilliárdot meghaladó bevétel kétharmada származott tavaly a menetrend szerinti járatok üzemeltetéséből. Jelentős bevételi forrást jelentett a chartertevékenység 8,5 százalékos részesedéssel, illetve a külföldi repülőgépek földi kiszolgálása és az áruszállítás, amelyek a teljes bevétel 5,2, illetve 4,6 százalékát tették ki.Idén az első hat hónapban a menetrend szerinti és charterjáratok üzemeltetéséből, illetve a légi áruszállításból 43,4 milliárd forintra tett szert a Malév, szemben a tavalyi 34,5 milliárddal. Az idegen légitársaságok földi kiszolgálásából, üzemanyag-értékesítésből és egyéb kereskedelmi tevékenységből 47,6 milliádos bevétele származott a légitársaságnak az év első hat hónapjában. A Malév költségei átlagosan 27 százalékkal emelkedtek, ezen belül az üzemanyagköltségek a duplájára nőttek. Üzemanyagra az első fél évben nyolcmilliárd forintot fizetett ki a Malév.

Cipősdobozban vitt be 65 milliót egy férfi a NAV-hoz