Idilli élet a Réti-majorban

Az ember időnként elvágyódik valami nyugalmas helyre, ahol hallható a csönd. Ilyen például a Fejér megyei Réti-major, ahol a csillogó halastavak mellett legföljebb madárcsicsergést vagy a békák brekegését hallani.Hosszan kanyarog az út Sárbogárd felől a mintegy kilencszáz hektáros családi birtokig. A tulajdonos Lévai Ferenc, aki 1994-ben vásárolta meg az akkori Mezőfalvai Mezőgazdasági Kombináttól a halastavakat és a hozzájuk tartozó területet. Tizenöt tóban nevelnek és tenyésztenek halat: pontyot, busát, süllőt, csukát és harcsát. A Lévai család számára a halak a legfontosabbak. A családfő tulajdonosa és egyben elnöke az Aranyponty Kistermelők Szövetkezete halgazdaságnak. Az isten háta mögöttinek tűnő központ muskátlis ablakú, ódon, de felújított, földszintes épületekből áll, amelyekben helyet kaptak az irodák, a munkásszállók, a műhelyek, de a készülőfélben lévő halászati múzeum és a Lévai család otthona is itt van. A múltat idéző tornácon beszélgetünk Lévai Ferenccel, aki korábban a százhalombattai temperált vizű halszaporító gazdaság igazgatóhelyettese volt.– Nagyon szeretek itt élni, a munkám egyben a hobbim is. A családi gazdaság kézben tartása egyébként óriási felelősség. A munkában – műszaki vezetőként – részt vesz a huszonöt éves fiam is, aki közgazdaság–menedzsment szakon végzett az Egyesült Államokban. Biológus feleségét Puerto Ricóból hozta – mondja büszkén.A tizenkilenc éves Lévai Zsuzsanna mostanában kevés időt tölt itthon: a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tanul kommunikációt. Az édesanyát ezen a napon könyvelői munkája szólította Százhalombattára. De megérkezik ifjabb Lévai Ferenc, így apa és fia együtt mutatja meg a majdani halászati múzeumot. Az óriási épületben egyelőre felhalmozva állnak a kiállításra váró, múlt századi halászati eszközök, különféle használati tárgyak. A múzeum nyitását, a millennium jegyében, e hónapra tervezik. Néhány száz méterrel távolabb egy öreg víztornyot és a hozzá tartozó épületet építik át. Század eleji hangulatot idéző vidéki kocsma lesz itt, a fából faragott berendezés már elkészült.– Nagyon fontosak számomra ezek a tárgyak, hiszem, hogy meg kell őriznünk múltunk értékeit. A vidéki turizmus feltámasztását talán én is szolgálhatom a múzeummal és a körülötte lévő természeti szépségekkel. Szeretném, ha a Székesfehérvárra vagy a Balatonra autózók itt is eltöltenének néhány nyugalmas órát – mondja Lévai Ferenc, majd komolyabb témára vált.– A halászatban is elkerülhetetlen a szerkezetváltás. Amerikai csíkos sügér, törpeharcsa és díszponty tenyésztésével készülünk erre. A jelenlegi gazdálkodásunk természetesen jó, hiszen évente, hektáronként egy tonna a termelési átlagunk. Hagyományos tógazdasági, teljes vertikumú haltermeléssel foglalkozunk. Itt szaporítjuk az anyahalakat; kétlépcsős ivadéknevelés folyik, amelynek tenyész- és áruhaltermelés a vége. Nyolcvan százalékban élő halat forgalmazunk. Mintegy ötvenen dolgozunk a majorban, s nyugodtan állíthatom, mindenki jól érzi itt magát.A major gazdaasszonyaként dolgozik Rétiben két éve Miklós Éva, aki az erdélyi Csernakeresztúrról települt át Magyarországra tíz esztendővel ezelőtt. Szigorú gondnokként vigyázza a major hétköznapjait, felügyelete mellett pontos szabályok szerint zajlik az élet. Szereti ezt a kissé lelassultnak látszó életet: szerinte a kora reggeltől késő estig tartó munka a nyugalom miatt nem tűnik soknak. Azért hétvégenként szívesen megy el valamelyik közeli városba. Lévai Ferenc szinte baráti viszonyban van dolgozóival. Úgy élnek, akár egy nagy család, ahol mindenkinek megvan a feladata.Este, amikor a madarak is elülnek, csönd telepszik a birtokra. A mérhetetlen nyugalmat csupán a békák kuruttyolása zavarja meg.