A játékos

Az asztalnál ülők közül van, aki tétek szerint kis tornyocskákba rendezi zsetonjait. Mások fekete műanyag dobozban gyűjtik, s ujjukkal belemarkolnak, turkálnak kincseik között, mintha csak ihletet várnának a műanyag érmék édes zörgésétől. A mögöttük állók a kezükben forgatják vagy a zsebükben tapogatják, és pillanatonként megolvassák érméiket. Minden pörgetés egy-egy súlyos döntés.– Ma biztosan nyerek, érzem! – jelenti ki határozottan a játékos, miközben szertartásszerűen készülődik. Arcán áhítat, mintha templomba menne ünnepi misére. Ezekben a percekben kerek a világ, szíve tele remény-nyel, a zsebe pénzzel, amely rendszerint jön és már megy is. S ne feledkezzünk meg arról a kellemes, bizsergető és szívet dobogtató izgalomról, amelyet az ember élete nagy eseményei előtt érez. Még minden lehetséges, az álmok és vágyak pár óra alatt valóra válhatnak, de legalábbis kéznyújtásnyira kerülhetnek. Lelki szemei előtt látja, amint a megfelelő nagyságú nyereménnyel, emelt fővel távozik a fényes teremből, s az ajtóban álló alkalmazottak nagyot köszönnek neki. Ehhez azonban nem szabad újra a régi hibába esnie, ezért megint megfogadja és eltökélten ismételgeti:– Ha nyerek, isten bizony felállok!Türelmetlenül nézegeti óráját, megigazítja a nyakkendőjét, taxit rendel, s a várakozással terhes percek oldására még felhajt egy konyakot, rágyújt egy cigarettára, megtapogatja zsebeit, amelyekben a nagy nehezen összeguberált kölcsönpénz lapul. A szenvedély már olyannyira hatalmába kerítette, hogy a saját édesanyját sem ismerné fel közvetlen közelről. Az autóban a legfőbb szabályt – hogy ugyanis időben fel kell állni – még pontosan tudja. Ám amikor a ropogós bankjegyek helyett kerek érmék simulnak az ujjai közé, végképp felborul az értékrend, megáll az idő. Már csak különböző, számokkal ellátott kerek zsetonok, ötös, tízes, húszas, ötvenes, százas tétek alkotják a világot. S talán a vágy legalább egy, de inkább több, téglalap alakú lapocskára, amelyen az egyes szám után aranyozottan fénylik három kövér nulla.A játékos fejében immáron minden háttérbe szorul a négyzethálós, zöld posztón kívül. Páros, páratlan, piros és fekete számok léteznek csupán, 1-től 36-ig. A francia rulett asztalánál filmekből ismert jelenet ismétlődik, talán az örökkévalóságig. A teremben, süppedős padlószőnyegen számtalan asztal, kisebb és nagyobb, amelyet elegánsan öltözött hölgyek és urak koszorúja vesz körül, a levegőben parfümillatok keverednek. A legtöbben állnak, ám az igazi játékosok helyet foglalnak, s akár egy vállalatigazgató az íróasztalánál, maguk köré rendezik az elmaradhatatlan kellékeket. Játékosunk is leül, de babonából a zsebében hagyja zsetonjait, s így a kezét is. Édes gyönyörűséggel tölti el ugyanis, amikor belemarkol. Mivel a játék összpontosítást igényel, a rulettgolyók surrogásán, kattogásán kívül szinte csak a krupiék hangja töri meg a csendet.– Faites vos jeux! Tegyék meg tétjeiket! A felszólításra olyanná válik a asztal környéke, mint egy szélborzolta búzamező. Öltönyök és kosztümök hajlonganak minden irányba, kezek nyúlnak a különböző négyzetek felé, s a posztót pillanatok alatt zsetontenger borítja. Majd felhangzik a rien ne va plus!, senki többet! figyelmeztetés, és az apró golyócska megkezdi kiszámíthatatlan, sorsokat eldöntő útját a forgó kerék oldalán. S amíg a pici gömb egyre lassulva a fémütközőkhöz koccan, majd néhány vidám döccenéssel megállapodik valamelyik szám tetején, a körben állók talán még levegőt is elfejtenek venni.Szemüket a forgó kerékre szögezik, s csak akkor támad némi mozgolódás, amikor az asztal mellett ülő krupié egy kis üvegfigurát tesz a nyertes számra, miközben franciául bemondja annak színét, s ha valaki lázas izgalmában nem tudná, azt is, hogy páros vagy páratlan. A másik krupié egy hoszszú bot végére szerelt kis fémlapocskával határozott, gyors mozdulatokkal pillanatok alatt letakarítja a posztót, maga elé söpri, válogatja, porciózza a színes érmehalmot, amelyen úgy jár a keze, ahogy a zongorista ujjai siklanak egyik billentyűről a másikra. Az asztalon már csak a nyertes zsetonok maradtak, amelyek tulajdonosai egy pillantással vagy mutatóujjuk feltartásával jelzik: ebben a körben hozzájuk pártolt a szerencse. Eléjük kisebb-nagyobb oszlopot tol a botjával, de az élet addig sem állhat meg. A posztót máris elborítják a következő gurítás szerencsésebb kimenetelében reménykedők, akik az utolsó pillanatig olyan gondterhelten merednek a négyzetháló számaira, mintha legalábbis leolvashatnák róla a jövőt. Ahány pörgetés, annyi súlyos döntés, majd idegőrlő várakozás, amíg a golyó helyet talál magának.Megszokott számokkal játszik, s ahogy ez lenni szokott, legalább egyszer be is jön. Előbb a kedvenc tizenhetes hoz jó pénzt a konyhára, s a fohásza meghallgatásra talált, mert a krupié újabb és újabb zsetonhalmokat tol elé, amelyek már nem a zsebében lapulnak, hanem szép rendben, tétek szerint sorakoznak az asztalon. A négyzet alakúból is van néhány, ami azt jelenti, hogy a kezdőtőkét jócskán megháromszorozta. Eszébe sem jut felállni, hiszen a szerencse vele van.Gurítás gurítást követ, az oszlopok lassan elfogynak, a téglalapok előbb kerek, kisebb értékű zsetonokra cserélődnek. Egyre kétségbeesettebben próbálkozik, de mindhiába. Már újra a zsebében matat, s amit ott talál, az mélyen lesújtja. A maradék érmékkel ad magának még egy esélyt, feltápászkodik az asztaltól, s mint aki zsákokat cipel, átvonszolja magát a szomszédos terembe. Hátha a blackjacken visszanyerheti, amit a rulettben elveszített. Már megelégedne annyival is, amennyivel jött, hiszen vissza kell adnia. A játékos letelepszik egy magas, rövid támlájú székre, s két esélyt ad magának a bankkal szemben. A hét kártyahelyből kettőre egy-egy ötvenes tétet helyez. A karéj másik felén ülő idős hölgy ötös érmékkel, ám felszabadultan, nagyobb megrázkódtatások nélkül kísérti szerencséjét. A félköríves asztal mögött álló alkalmazott úgy bánik a lapokkal, akár a bűvész. Az első osztásnál játékosunk az egyik helyre egy hetest, a másikra egy ászt kap. Az osztó mozdul, a játékos bólint – jöhet a második lap. A hetesre még egy hetes kerül, az ászra egy bubi.– Blackjack – mondja az osztó, s az ötvenes tétre járó másfélszeres nyereményt a játékos elé helyezi, majd a két hetes lapra pillant. – Fourteen – szögezi le, s várja a választ. A játékos dönt:– Card – válaszolja, s kapja a következő lapot, amely ismét egy hetes. Ekkor az asztalnál álló két alkalmazott rövid jelbeszéd után tudatja, hogy a három hetes olyan ritka esemény, amelyet egy pohár hideg pezsgővel szokás jutalmazni. Fortuna istennő úgy látszik, megkegyelmezett, s az osztó rendre alulmarad a játékossal szemben, akinek izzadó tenyerében már alig férnek el a százas érmék. Egy szobor mozdulatlanságával ül a helyén, nehogy elriassza a vállára telepedett égi tüneményt, akinek a keze nyilván benne volt a kedvező lapjárásban. Némiképp megnyugtatja az a tény, hogy jól állhat a szénája odafönn, ha megesett a szívük e szegény, bajba jutott emberen, aki csak az adósságát szeretné törleszteni. És játszik tovább. Tét tétet követ, amely sorra az osztónál köt ki. A játékos, újabb varázslatban bízva, egyre reménytelenebbül kockáztat, és mindannyiszor konokul bizakodik, s amikor lapjainak összege tizenhetet tesz ki, tépelődve préseli ki ajkai közül a stay szócskát, vagyis nem kér több lapot. Az osztó tizenháromra húz egy ötöst, és ismét nyer.A játékos a zsebébe nyúl, majd letörve elsomfordál az asztaltól. A bárpultnál whiskyt rendel, rágyújt, s faarccal bámul maga elé. Hidegen hagyják a formás lábak, a csábító mosolyok, de még a meleg barna pillantások is. Kisvártatva felpattan, s már újra az osztó kezét figyeli. Későre jár, a szórakozásból játszogatók már régen hazamentek, csak az öreg hölgy ül rendületlenül a helyén, mintha az asztal tartozéka volna. Végül az utolsó zseton is elválik a játékos kezétől. Hiába kutat, a zsebében csak annyi pénz maradt, amiből a taxi hazaviszi. Fejét leszegve, gyors léptekkel indul a kijárat felé, meg sem hallja a belépésekor jó játékot kívánó alkalmazottak hangos „Viszontlátásra!” köszönését.