A millenniumi gyűlés nyitánya

Sitkei
2000. 09. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világ vezető politikusai találkoznak a mai nap New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szervezetének rendezésében. A résztvevők szerint erősíteni kell az ENSZ érdekérvényesítő szerepét, és támogatásukról biztosították az ENSZ békefenntartó misszióit.Az országok vezetői a millenniumi gyűlésnek elnevezett monstre találkozón több nagy kérdéskört fognak megtárgyalni, többek között az AIDS térhódítását és viszszaszorításának lehetőségeit, a szegény országok felzárkózási esélyeinek megteremtését, a háborúk megállítását és a demokrácia bevezetését minden országba – jelentette az AFP.Ezek a megoldásra váró problémák leginkább az afrikai kontinens jellemzői, hiszen ott dúl a legtöbb háború, ott a legnagyobb a szegénység, és ott szedte legtöbb áldozatát az AIDS. A Reuters riasztó adatai szerint a világon jelenleg mintegy 34,1 millió AIDS-fertőzöttet tartanak számon, ebből 24,5 millió Afrikában él. A kontinens országai évente nagyjából tízmilliárd dollárt fizetnek ki adósságaik törlesztése fejében. Sok afrikai ország többet költ adósságának visszafizetésére, mint az egészségügyre. A millenniumi gyűlés résztvevői szerint csökkenteni kell a szakadékot a gazdag és a szegény országok között. A The New York Times szerint a millenniumi gyűlés az utolsó nagy lehetőség, hogy folytassák a zsákutcába jutott közel-keleti békefolyamatot. Esélyt ad a megegyezésre, hogy szinte minden érintett államfő részt vesz a tanácskozáson, egyedül Hoszni Mubarak egyiptomi elnök marad távol.A kétoldalú eszmecserék sorából kiemelkedik Bill Clinton amerikai és Csiang Cö-min kínai elnök megbeszélése, amelyen elsősorban a Pakisztánnak eladott kínai rakéták és az elhalasztott amerikai rakétavédelmi program kerül terítékre. A tanácskozás helyszínét már hétfőn hatezer rendfenntartó vette körül, hogy elejét vegyék a várható glo-balizációellenes tüntetéseknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.