Aranyló kezdet

Amikor ezeket a sorokat olvassák, Sydneyben, a XXVII. ötkarikás játékokon már elrajtoltak az évezred utolsó olimpiáján bemutatkozó női triatlonisták, köztük hazánk szépreményű leányai, s már megvan az első aranyérmünk is.Az ausztrál napilapok pénteken már öles betűkkel, címszavakban fejezték ki óhajukat, hogy végre „Kezdődjön a játék”. Játék? Hát ezt a játékunkat már régen elvették... Öldöklő küzdelem zajlik. Nem számít semmi, csak a siker. A gyarló emlékezet csak a győztes nevét őrzi meg. Jaj a legyőzöttnek! Pedig többnyire hihetetlenül kicsi a különbség a nyertes és a vesztes között, sokszor észrevehetetlen a mennybe jutásról vagy a pokolba kerülésről döntő mozdulat.És nem babra: dollármilliókra megy a „játék”. Nem amatőrök az olimpizmus szereplői. Az olimpiai mozgalom irányítói – picit csúnyábban fogalmazva: kézbentartói – profibbak a profiknál. Érthető, hogy nem szívesen engedtek be sokáig maguk közé külső betolakodókat, csak a saját szigorú szabályaik szerint lehetett odakerülni az ötkarikás jelzésű húsosfazék mellé. Az illetékesek tartottak az „olimpizmus” eszmeisége alapján profitált pénz szétosztásától. Eljött az idő, hiszen már kétezret írunk, hogy végre, egyszer s mindenkorra ki kellene mondani: az olimpia üzleti vállalkozás. Van bevétel, kiadás és nyereség. Bár ehhez a szemellenzőt valóban le kellene venni: az egyik ausztrál tévécsatorna – amelyik egyébként napestig egyfolytában sugározza a versenyeket – a hirdetések idején „szünetjelet” sugároz, másként a szobákban egyszerűen elsötétül a képernyő. Aztán a sportoló kilép az olimpiai faluból, s az első hirdetőoszlopon az olimpia fő nemzeti és egyéb támogatóinak névsorát látja. Hiába, na, odafönt is tétre megy a játék.Éppen a fentiek szellemében óriási lelki teher nehezedik a 191 sportolóval részt vevő magyar csapatra is. Már csak a hagyományok miatt is roppant nagyok, alighanem átgondolatlanul túlzóak az elvárások, miközben valójában a fejlett profivilággal egyre kevésbé tudjuk felvenni a versenyt. A profizmus drága, de hála istennek, politikai parancsra ma már nem kötelező győzni. Mint a múltban. A magyar sportembereknek a köz elvárásainak mégis meg kell felelniük, mert csak akkor lehet elszámolni a felkészülésre és a részvételre költött egymilliárd forinttal. Ebből a költségvetésből különben az egyéni magyar olimpiai bajnokok hat és fél millió forintot kapnak fejenként. Egyesek szerint sok, mások szerint kevés, akad, aki szerint éppen elegendő. Egyébként a korábbiakban is járt valamennyi. Tény, kevesebb, mint most. A magyar sportolók egyébként 1896 óta 141 – tegnaptól már 142 – arany-, 125 ezüst- és 152 bronzérmet szereztek, és Magyarország a nemzetek összesített örökranglistáján a 7. helyen áll.A meghagyott számozás szerinti sorrendben egyébiránt valóban a XXVII. olimpiai játékok zajlanak, ez pedig ugye azt jelenti, eddig rendeztek már huszonhatot. Ám nem így van, mivel huszonháromra került sor, tudniillik, 1916-ban (Berlinben) az első világháború, 1940-ben (Tokióban) és 1944-ben (Londonban) a második világháború miatt elmaradtak a játékok.Amatőrök ide, profik oda, kufármagatartás amoda, az olimpia mégiscsak mindmáig a világ legjobb sportolóinak négyévenként ismétlődő legnagyobb seregszemléje, ritka kivételektől eltekintve, békés és barátságos miliőben. Jó példát szolgáltat erre a sydneyi olimpia nyitóünnepsége, amelyen kéz a kézben vonultak fel a két Korea sportolói, akik szintén a szebb jövőben reménykednek.