Az egységes néppárt a garancia

A magyar politika jobbik oldalán a hatékony egységtörekvések a választások előtt kezdődtek. Az MKDSZ első küldöttgyűlése már 1997-ben így fogalmazott: „Mi, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tagjai, azt kívánjuk, hogy valósuljon meg végre a hasonló gondolkodású politikai pártok szoros együttműködése. Követeljük, e pártok ne egymás ellen indítsanak jelölteket, hanem minden választókörzetben, a nemzetért felelősséget vállalva, közösen induljanak. Hisszük: egy ilyen összefogás eredményes lesz.” Az optimizmust sokan túlzottnak tartották, ám lett és eredményes lett az összefogás, 1997 augusztusában választási szövetségnél többet remélni sem lehetett.A választások utáni nyilatkozatunkban azonban már a nagyobb célt is megfogalmaztuk: „1998-ban a kormányváltást sürgető választók a polgári összefogás mellett döntöttek. Büntették a széthúzást, elutasították a kis pártokat. Az állampolgári akarat tehát egy olyan mérsékelt, jobbközép gyűjtőpárt kialakulását kívánja, amely távlatot nyit a jövőre, és egyaránt megjeleníti a nemzeti, szabadelvű, szociális és kereszténydemokrata értékeket. Az MKDSZ sürgeti a polgári gyűjtőpárt létrehozását.” A polgári kormányzás első éve nem hozta közelebb hozzánk a remélt célt. Be kellett látnunk, hogy „a jobbközép egység megvalósítása sok tapintatot kívánó, időigényes és erőszakkal ki nem kényszeríthető folyamat. Az erők integrálására sok a jelentkező, a tényleges megvalósításra már kisebb a készség”. Az 1999. évi küldöttgyűlésünk azt is kimondta, hogy „a polgári társadalom azonban elképzelhetetlen kereszténydemokrata értékrend nélkül, és csak az az összefogás lehet sikeres, amely ezt az értékrendet a politikai és kormányzati munkában láthatóan és hatékonyan érvényesíti. Az MKDSZ tehát messzemenően támogatja a konzervatív, kereszténydemokrata és nemzeti szabadelvű értékrendek érvényesítését vállaló jobbközép pártok öszszefogását, mert csak így valósítható meg a polgári kormányzás folyamatossága és a polgári Magyarország megteremtése.”Nem véletlen, hogy az MKDSZ nagy figyelmet fordít a jobbközép néppárt létrejöttére. A kereszténydemokratákat régebben megosztó viták a szövetségi politikáról szóltak. Mi felismertük az FKGP hagyományaiból és agrárjellegéből fakadó relatív önállóságát s a többiektől elkülönült szavazóbázisát. Velük lazább, a Fidesszel és az MDF-fel szorosabb összefogást akartunk. Veszélyesnek tartottuk a MIÉP bekapcsolását a mérsékelt jobboldal szövetségébe. Az események minket igazoltak, de a vitákban felőrlődött a KDNP, és közben elszenvedte utolsó nagy szakadását az MDF is.A történtekből a polgári oldal a végső tanulságot még nem vonta le. Nincs napirenden az egységes néppárt létrehozása. Különváltan nem tudjuk elkerülni az időt, energiát rabló egyeztetéseket, vitákat, az önzés sokszor gyermekes csatáit. Ráadásul mindez egy ellenséges érzelmű sajtó és a szétforgácsolásunkban érdekelt ellenzék szeme előtt zajlik. Ellenfeleink mindent megtesznek, hogy vitáinkat veszekedéssé nagyítsák, feszültséget szítsanak, megosztottságunkat akár kopogtatócédulák álságos átadásával is erősítsék. (Nehéz mással magyarázni, ha a jól csengő nevű, de már látszatszervezet képes törvényes jogot szerezni az indulásra egy időszaki választáson, de annyi szavazatot sem kap, ahány ajánlást leadott.) Egységes párt nélkül a rossz viták állandósulnak, és a kor kihívásainak megfelelő építkezés helyett felesleges pótcselekvésekre kényszerítenek.A pártegyesülésnek természetesen megvannak a nehézségei. Nem is a pártvezetők, a „derékhad” az ellenérdekelt. Nagyon komoly felelősségtudatot és áldozatkészséget kíván, hogy például a vezető helyen lévő Fidesz tagjai az új szervezetben alávessék magukat annak, hogy az eddig félvállról kezelt, kisebb szervezetekből jövő tagok esetleg leszavazzák őket. Egyrészt a korábbi méltánytalan félresöprések, másrészt az aránytalan ambíciók komolyan akadályozhatják az egyesülést a lehetséges kisebb partnerek részéről is. Kár lenne, ha ezért csak egy elvesztett választás után születne meg a készség a valóban hatékony politikai szerveződésre. Nem a Fidesz az akadálya az egységfolyamat megindulásának. A Fidesz– MKDSZ szerződés kimondja, hogy a két szervezet együttműködése az egységesülés felé halad. Ezért a Fidesz–MKDSZ viszony túlmutat önmagán: sikere előre viszi, nehézségei viszont akadályozzák az egységesülés folyamatát. Most az MDF-en a sor, hogy eldöntse, mit akar. Alapelveik világosak: nincs szorosabb együttműködés a koalíciónál, s az MDF érdekelt annak hosszú távú sikerében. Ugyanakkor mint önálló párt a maga súlyát érthetően növelni akarja. De hogyan lehet ezt megvalósítani? Hogyan lehet megnőni a kisebbik kormánypárt pozíciójából úgy, hogy közben a társakat ne gyengítsük? Az MDF először a Békejobb nevű szerveződéssel próbálta megoldani a feladatot. Összefogni az önmagukban kicsiny erőket, és felépíteni a „liberális” és a kisgazdapárt között egy kereszténydemokrata centrumot.A túl elméleti elképzelés kivihetetlen. A Fidesz és az FKGP között „nincs hely”. Az FKGP a siker reményében rendezi kapcsolatait a nemzetközi kereszténydemokráciával, ahol hadállásai azonosak, sőt erősebbek is lehetnek, mint az MDF-éi. A Békejobb nem számolt azzal, hogy a Fidesz egyre nagyobb hangsúlyt fektet saját kereszténydemokrata karakterére, megerősíti az MKDSZ–Fidesz együttműködést, és felgyorsítja a kereszténydemokráciához, az Európai Néppárthoz való közeledését. Ma már a Békejobb két létező kereszténydemokrata politikai központ között csak a harmadik lehetne. Zárójelbe került hát, mintha arra született volna, hogy erősítse az MDF-et a Fidesz–MDF tárgyalásokon. (Nehéz felmérni, hogy ez milyen hatást vált ki a megbékélési folyamatot komolyan vevő MDNP-ben.)A Békejobb pozitív hozadéka: a választók tisztábban látják az MSZP arcát, pontosabban arctalanságát. Kovács László üdvözölte a Békejobbot, s egy gyors koalíciós ajánlattal saját szavazóbázisának szélesítésére törekedett. Az MDF nagy nehezen lemosta magáról a gyalázatot, de elhatárolódásai végképp világossá tették, hogy a magyar belpolitika kétközpontú, amit pedig az MDF-ben divat kétségbe vonni. Az MSZP egyre borongósabb elnöke – talán nem akar partner nélkül menni a tisztújító kongresszusra – immár a maradék KDNP-re fanyalodik.Időközben az MDF vezető testületei a következő költségvetéshez néhány javaslattal kívánnak hozzájárulni. Ezek nem nyitnak új irányt, csak finomítanak, népszerűséget keresnek. Kiadásnövelő intézkedésekről van szó – nyugdíjemelés, egészségügyi béremelés –, illetve bevételt csökkentőkről, mint a kis- és középvállalati nyereség első tízmilliójának adómentesítése. Hatalmi kérdést is felvetettek: a Nemzeti Földalap ellenőrzésének, felügyeletének ügyét. A javaslatok bármelyike felmerülhetett volna a Fideszben is. Viszont az MDF-nek is megvannak azok a szakértői, akik tudják: némelyik javaslat kivihetetlen, illetve nagyobb a kára, mint haszna. Ha ezek a viták nem maradnak párton belül, hanem akár koalíciós feszültség szintjéig emelkednek, ártanak. Ezért hátrányos, hogy az azonos politikai értékrendet valló emberek nem azonos pártban vannak.2002-ben új helyzet lesz. Már minden politikai erő volt kormányon. A választó arra kényszerül, hogy ne zsigerből szavazzon a hatalom ellen. Mérlegeljen, mi jobb: ha folytatja a munkát a jelenlegi vezetés, vagy ha mások jönnek? Mások már nem jöhetnek. Bárki kormányoz: visszajön. A leghatásosabb bizonyíték arra, hogy a polgári erők eltérnek az eddigiektől, a szervezeti egység megvalósítása lesz. Az optimális forgatókönyv egy kereszténydemokrata, de a német CDU-hoz hasonlóan a szabadelvű értékeket is megvalósító egységes néppárt megalakulása. A választásokra az is teljes értékű megoldás, ha a Fidesz– MKDSZ és az MDF közös jelölteket és közös listát állít. Ez az öszszefogás a második fordulóban kiegészül a kisgazdákkal való együttműködéssel. Ekkor az MSZP-nek továbbra is – bármiképp szóljon is a „három tenor” – csak az ellenzéki szerep marad.