Az író alkalmi köntöse

Ne hagyjuk magunkat a cím – Egy apolitikus ember elmélkedései – által megtéveszteni. Ne higgyük azt, hogy a jól ismert szépíró, esztéticista-esszéista politikai állásfoglalásoktól mentes, a korabeli jelen dolgai feletti gondolataiba vezettetünk be! Aztán: fogadjuk el, hogy mégiscsak e cím azonosítható leginkább azzal, amiről itt szó esik! Mert ugye a cím alapján azt várnánk, hogy csupa irodalmi, esztétikai, vallási meg művészi kérdésről értekezzék a szerző. Várakozáshorizontunkkal szemben Thomas Mann kényszerű köntöst ölt magára: kényelmetlen és kelletlen feladatba sodródik, de írói feladatba. Szavát hallatja. Az első világháború kataklizmája közepette az írói tervek felfüggesztődtek, mert nem mehetett el szótlanul a történések mellett: „engem nem állam és hadsereg »vonultatott be«, hanem a kor maga... fegyveres gondolati szolgálatra... amelyből most, nem éppen a legjobb állapotban, mint nyugodtan mondhatom, hadirokkantként, viszszatérek az elárvult munkaasztalhoz” – írja előszavában. A kor diktátumának engedve, és talán azért is, hogy nemzetéhez való tartozását jelezze, 1914-től a háború végéig kizárólag olyan munkák születtek keze alatt, amelyek felszíne valóban politikai – de a negáció hangján. Nem hegeliánus érzelmű, nem kíván feloldódni az állami-társadalmi szférában, kiszolgáltatni magát valami technikainak, gépszerűnek. A tőle megszokott rezignáltsággal jelenti ki, hogy mindenféle hivatalosság, uniformizáltság, szabályozottság csupán iróniáját serkenti. Író: az emberi szellem, közelebbről a német szellem kérdéseiről az állam fölött gondolkozik vallásban, filozófiában, művészetben, költészetben, tudományban – és nem politikusan. Érvei egyszerűek, találók: „ha a patriotizmusra való jogomat kétségbe kell vonnom, ha a lelkiismeretem előtt védelemre szorul, akkor nem annyira azért, mert nem vagyok elég jó német, mint inkább azért, mert a politikához való viszonyom jó német módra rossz viszony”.Ismeretes a magyar századelő hírlapírójának, Kadosa Marcellnek frappáns kiszólása: „A politika úri huncutság.” Ha csekélyke igazságtartalomra, hitelre is szert tehet előttünk Kadosa kijelentése, s érvényét nem kötjük etno- és geopolitikai körülményekhez, a sajátos történelmi és társadalmi viszonyokhoz, akkor analóg megnyilatkozásait fedezhetjük fel, noha más nézőpontból – az esztéta író hiteles emberi szemszögéből – Thomas Mann politikaundorában. „Mert mi a politika?” – teszi fel a kérdést az író. Amint a lehetséges válaszok sorát latolgatja, mint az állam elmélete, gyakorlati viselkedés etc., esztéta lévén azt találja mondani, hogy „a politika az esztéticizmus ellentéte”; vagy másképpen: „Politikus csak úgy lehet az ember, ha nem esztéta.” Konzervatív-nemzeti gondolkodású íróként számára a társadalmi együttélés iránytűje nem a politika, hanem a kultúrában felfogott nemzeti szellem, ami egyben természet is. Minden érdemi munka előszava utóbb, a tényleges munka bevégeztével íródik meg; többnyire címre is ekkor tesz szert az írásmű. Az író szembesít és szembesül, értékel és mérleget von: kitűzött céljaihoz képest mire jutott, miféle környezetérzete támad, ha visszagondol a munkával töltött időre. Thomas Mann előszavában kissé körülményesen, kényszeredetten teszi ezt. Csak óvakodva meri könyvnek, műnek nevezni; leginkább „üledéknek”, „maradványnak” találja. Maga a műfaji meghatározás is hasonlóan nehézkes: a tiszteletteljes „mű”, „kompozíció” megjelölés helyett „memorandumot”, „krónikát” említ, de a pejoratív „szóáradat” is megjelenik megnevezésként. Írója nemszeretem műfajba, témába keveredett tehát, de olyan tematikába, amiről fontos, bár kényes szólni. Írásaiban mindvégig a szembehelyezkedés logikáját követi, hiszen micsoda távolság választja el a politizálást a szépség, a művészet eszményi magaslatától; de alkalmi „köntösét” felöltve micsoda értékes háttere rajzolódik meg a nagypolgári író gondolatkörének, esztétikai hitvallásának, művei születésének!Az Egy apolitikus ember elmélkedései meglepő, néhol sokkoló írásmű. Meglep minket, mert írójától talán szokatlan tézisekkel szembesít – meglehetős nyíltsággal. Amíg szellemi klaviatúráján időzik, rendhagyó gondolatfutamok egész sora kerül szóba: a demokrácia nacionalizmus; a német nép számára a demokrácia visszatartó erő, lelkületének sokkal inkább megfelel a tekintélyelvű, felsőbbségi állam; éles különbséget tesz civilizáció és kultúra között; lesújtó véleménnyel illeti a civilizációs irodalmárt; hirdeti a protestálás erényét etc. Ugyan miért csak most jelenhetett meg először magyar fordításban, holott ritkán érezhetünk művet annyira szervesen az életműbe ágyazódónak, komplementernek, mint e könyve? Még akkor is, ha a húszas évek elejétől, 1922-től újbóli kiadására nem került sor, sőt maga a szerző sem vette fel e munkát az ötvenes években készült életműkiadásába. Hogy miért? Ennek praktikus okai nyilvánvalók: a tekintélyuralmi rendszerek felett eljárt az idő Európában. A szellemi eredők előtt azonban kissé elbizonytalanodunk; talán Carl Friedrich von Weizsäcker A német titanizmus című munkájára hivatkozhatunk: a német szellem örök talány Európa számára.Az elmélkedő ember, kiváltképpen, ha művész, író, nem a mindennapi politika pragmatikus szintjén és összefüggéseiben gondolkodik. Messzebbre néz: múltba és jövőbe. És többnyire lát is. A megírott mű, ha fennmarad, utókora kényének-kedvének teríttetik ki, s az gyakran helytelenül szelektál: jobbára tévedéseit vési emlékezetébe, azokat rója fel bűnéül. A nyugati könyvkiadás Thomas Mann ezen munkáját, alkalmi „köntösét” is igyekezett sutba vágni, mint egy félresiklás szellemi termékét, valamiféle bűnjelet, amint Putifárné kezében is annak bizonyult a meztelenül menekülő bibliai József köntöse. (Thomas Mann: Egy apolitikus ember elmélkedései. Fordította: Györffy Miklós. Helikon Kiadó, Budapest, 2000. Ára: 2800 forint)