Disputa Güttlerrel és Széchyvel

A hétfő esti úszódöntők során egy derűs fiatalember jött velem szemben az uszoda egyik lelátója alatt. Rövid ujjú, piros-fehér-zöld színű pólót viselt, jobb kezében egy ásványvizes palackot lóbált lezseren. Güttler Károly, merthogy róla van szó, miután csak a kilencedik legjobb időt érte el a százméteres mellúszás középdöntőjében, nem került be a nyolcas fináléba. Mindössze két századmásodperc hiányzott a negyedik olimpiáján szereplő szimpatikus versenyzőnek a döntőbe jutáshoz, akárcsak a barcelonai olimpián. Szöulban egyetlen századdal maradt le az aranyéremről. Hát igen, azok az átkos másodpercek végigkísérték egész sportpályafutását. Mindenekelőtt arra voltam kíváncsi, miként érintette a pechszéria újabb fejezete.– Most hamar túltettem magam a történteken, de Barcelonában nagyon nehezen sikerült megemésztenem a kiesést. Félreértés ne essék, ezúttal sem örültem neki, de bevallom, „nevettem” az egészen, egy kézlegyintés kíséretében, kár lett volna ezen rágódni hetekig.– Úgy gondolom, a sors egyszer majd kárpótolja az életben. Azt szokták mondani, hogy akinek nincs szerencséje a szerelemben...– Ne is folytassa. Kedves feleségem van, ma, amikor beszélgetünk, ötnapos a kislányom, szép lakásom, rendezett családi életem van, boldog, kiegyensúlyozott ember vagyok.– Mikor, hogyan értesült a gyermeke születéséről?– Itt az uszodában kaptam az örömhírt. Az edzésről hazatelefonáltam, és mondták, hogy megszületett, egészséges. Hát kell ennél több?– Hát hogyne kellene. Például az, hogy lássa.– Láttam! A születése napján lefényképezték, a hozzáértők azonnal feltették a képet az internetre, a vegyesúszó Batházi István címére, én pedig itt már aznap megnézhettem. Majd szétvetett az öröm, nagyon feldobott. Talán éppen ezért hibáztam el a taktikát, és ezért úsztam lelkesedésből a negyedik legjobb időt a délelőtti előfutamban, s ezzel sok energiámat fölöslegesen elpazaroltam. Nem maradt elég erőm az esti középdöntőre. Ám ettől függetlenül igaz, hogy egyáltalán nem voltam éremesélyes, reálisan hatodik vagy hetedik lehettem volna. De azt hiszem, ebben a korban, a negyedik olimpiámon ez sem lett volna szégyellni való eredmény tőlem. Ráadásul világéletemben olyan „tiszta” voltam, mint az égből hulló fehér hó, s én mindig nyugodtan hajtottam álomra a fejemet. De ugyanakkor az is igaz, hogy nagyon elment mellettünk a világ, a magyar úszósporttól rendkívüli módon eltávolodott az elit mezőny, lemaradtunk.– Miben?– Maradjunk annyiban, hogy mindenben. Rendkívül nehéz lesz behozni a hátrányt.– Az ausztrál Michael Klim, a 4x100-as gyorsváltó tagja úgy néz ki, mint egy díjbirkózó, de nyugodtan lehetne pankrátor is bármelyik amerikai ringben zajló „műbalhéban”. Ugyanígy Ian Thorpe is.– Ők itthon vannak.– Értem. S ön mikor lesz otthon?– A vegyesváltó szereplésétől függ, de amint tehetem, repülök haza Emmához. És igaz, hogy már láttam őt, legalább képen, ő viszont engem még nem.Mi viszont láttuk élőben, hogyan lett ötödik Kovács Ágnes a százméteres mellúszás döntőjében. Nagyjából az ismert forgatókönyv szerint alakult az előadás: rossz, másként rövid rajt, a korábbiakhoz képest legalább tűrhető minőségű forduló ötven méternél, megfelelő technikájú célba érkezés, azaz falérintés a célnál. A legfőbb gond az, hogy Ági rajtja évek óta rossz, érthetetlen, hogy miért nem sikerül ezen javítani. Az ereje nagy részét általában arra kell fordítania, hogy ledolgozza olykor tetemesnek tetsző hátrányát, mint ahogy most is ez történt. A forduló után ezúttal is óriási hajrába kezdett, 75 méternél úgy tűnt, van esély legalább az éremszerzésre, de öt méterrel később máris kiderült, hogy nincs. Elfogyott a mozgósított tartalékenergia, ötödikként csapott célba.– Mindenki mosolygott azon, amikor azt mondtam, hogy a cél a döntőbe jutás, pedig komolyan így gondoltam – mondta mosolyogva, láthatóan elégedetten Ági. – Sajnos, megint elrontottam a rajtot, s a többiek egy kicsit elmentek. A fordulóm javult, ebben sokat segített Darnyi Tamás. Mi becsülettel dolgoztunk, napi 16 kilométert úsztunk, mindent megtettünk a sikerért, ez ebben a hihetetlenül erős mezőnyben most ennyire volt elég. Kétszáz méteren több esélyem van a jobb szereplésre.Tény, hogy Ági az 1998-as perthi világbajnokságon sem szerzett érmet a 100 méteres mellúszásban, akkor negyedik lett, kétszázon viszont világbajnok. Kiss László edző szerint sem reménytelen a helyzet, mert 200 méteren a rossz rajt után a hosszabb táv miatt könnyebb az energiabeosztása és a mezőny mögé történő felzárkózás.A nap döntőjét egyébként a férfi 200 méteres gyorsúszásban a holland Pieter van den Hoogenband és az ausztrál „aranyfiú”, a Sydneyben már két aranyérmet nyert Ian Thorpe vívta. Óriási csatában saját világcsúcsát beállítva győzött az európai sprinter, mert nem hagyta magát lehajrázni az utolsó ötvenen.Megérkezett Sdyneybe Széchy Tamás. Ez a megállapítás tárgyszerűen is hírértékű, ráadásul több szempontból is. Budapesten egyesek az ötkarikás játékok előtt már fogadásokat szerveztek, tippversenyt hirdettek, hogy az úszópápaként emlegetett szakember elutazik-e Sydneybe vagy sem, s ha igen, akkor mikor indul, melyik légitársaság melyik járatát választja, az „úri” osztályon kap-e helyet vagy egyszerűen csak a turistaosztályon üli végig olykor kínzó gerincfájdalma ellenére az egynapos utat.A világhírű edző tehát itt van. Hétfő délután az olimpiai faluban alvás közben zavartam meg, ennek ellenére készségesen válaszolt a Magyar Nemzet kérdéseire. Széchy egyébként vasárnap reggel érkezett, jól utazott, s – a 25 órás út fáradalmait kipihenve – már vasárnap és hétfőn is edzést vezényelt tanítványainak. Széchynek ugyanis a közhiedelem ellenére még mindig vannak tanítványai, nem véletlen hát a szóismétlés. Az olimpia- és a háromszoros világbajnok Rózsa Norbert, valamint az olimpiai bajnok Czene Attila ha nem is mindent, de legalábbis nagyon sok mindent neki köszönhet, s ez aligha vitatható.– Mi a program? A hétfő délután hátralévő részében mikor lesz edzés? – kérdeztem a trénert még hétfő kora délután.– Nem lesz edzés, ugyanis örök szabály, hogy a verseny előtti nap délutánján már nincs tréning, ilyenkor az úszók idejük egy részét már az általuk feleslegesnek ítélt szőrzetük leborotválásával töltik, a másikat pedig értelemszerűen pihenéssel, s készülnek az előttük álló feladatokra. Rózsa ugye, kedd délelőtt a 200 méteres mellúszás előfutamábam, este pedig a középdöntőben áll rajthoz. Czene indul valamilyen váltóban, én ezt ugyan nem tartom indokoltnak, de abból a szempontból jó, hogy élesítheti a formáját a szerdai 200 méteres vegyesúszásra.– Két napi ittléte alatt milyen tapasztalatokat szerzett a versenyzőkről?– Mindketten egyértelműen jó benyomást tettek rám. Bár, és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni, ilyen rövid idő alatt igen nehéz, szinte nem is lehet megítélni pontosan azt, hogy ki mire lesz képes, milyen formában van. Arról nem beszélve, hogy két, egymástól teljesen eltérő személyiségről, két külön esetről van szó.– Akkor legyen az első témánk Rózsa igencsak sajátos helyezetének elemzése.– Hosszú pályafutásom során az övéhez hasonló problémával még nem találkoztam. Őt két éve elvették tőlem, s olyan környezetbe került, ahol nem csinált semmit, nemhogy fejlődött volna, inkább visszafejlődött, mert ott nem értettek ahhoz, amit csináltattak vele. Ezek után viszszajött hozzám, de nem tudhattam, s igazán most sem tudhatom, hogy valójában mi a teendő akkor, amikor egy 28 éves felnőtt embert ismét a helyes útra kell térítenem, a megfelelő pályára kell állítanom rövid idő alatt. Ez roppant nehéz feladat, főként, hogy nincsenek ilyen irányú tapasztalataim. Megpróbáltuk ismét összerakni a mozgását, sok edzéssel behozni a lemaradást. Remélem, sikerült.– Milyen eredmény elérésére lehet elegendő Rózsa számára a már ön által vezetett felkészülés?– Ez nem a delphoi jósda, de túl a tréfán, a választ csak szeretném tudni. Régen, ha emlékszik rá, még a részidőket is szinte századmásodpercre megmondtam előre, a mostani Rózsa esetében viszont nem szolgálhatok ilyesmivel. Persze azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Rózsa nem úgynevezett időre úszó típus, ő hajrázó versenyző. Úgyhogy nem az a kérdés, hogy milyen idő kell az aranyéremhez vagy bármilyen éremhez, hanem inkább az, hogy Rózsa a döntőben képes lesz-e felvenni a vezető úszó ritmusát, tud-e vele tartani, mert ha igen, akkor az utolsó tíz méteren bárkit képes megverni a világon. Rózsa igazi nyerő, ezt már nagyon sokszor bizonyította.– Közhelyszerű fordulattal azt mondhatnám, hogy Czene eltűnt a világ szeme elől, de ez így mégsem igaz. Az Egyesült Államokban, Phoenixben tanul és készül, és egyszer csak 200 vegyesen rövid pályás világcsúcscsal üzent haza, na és a vetélytársaknak, és értesült arról, hogy Sydneyben szeptemberben olimpia lesz.– Bevallom, nem hittem el, hogy komolyan veszi az edzéseket és az olimpiát. Most, hogy hosszabb idő után itt, Sydneyben találkoztunk, bátran kijelenthetem, Czene jobb, mint az atlantai olimpia előtt volt.– Nyerhet?– Ki más nyerhetne?– Mondjuk az amerikai Tom Dolan, aki 400 vegyesen fantasztikus világcsúccsal lett aranyérmes. Ön már itt volt, csak ezért kérdezem, látta a versenyszámot?– Láttam, de Dolan hosszabb távon jobb, mint a rövidebb számon. Bár őt nem szabadna elindítani, ki kellene zárni.– Mert?– Mert állandóan jó előre bejelenti, hogy asztmás...– Ha egyszer az...– Mindannyiunknak olyan jó legyen a lélegzetvétele, mint az övé, akkor nagy bajunk nem lehet. Biztos hallott róla, hogy az asztmára szedett, orvosilag engedélyezett gyógyszer tartalma nem csak a légzést javítja jelentősen, másra is serkentőleg hat.Az orvos egyébként is az úszást szokta javasolni a legtöbb esetben az asztma ellen... Az alkalmi (olimpiai) siker csupán ráadás.