Elfogadva

A két hét múlva esedékes tisztújító küldöttgyűlésére készülő Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) hivatalos lapjában közzétette az elnöki beszámoló szövegét. A több mint három éve vezető tisztséget betöltő Wisinger István írta. Bár elég jól megférünk ketten a tágas világban az elnökkel, mezei tagként most mégsem hagyott nyugodni az újságírói kíváncsiság: elolvastam a közel két hagyományos újságoldalt megtöltő, nem túlságosan lebilincselő dolgozatot.„Honnan indultunk?” – teszi fel a kérdést a dokumentum első közcímeként a magyar sajtó legnépesebb szervezetének első embere. Érthető módon 1997 májusától datálja a most véget érő ciklusról szóló számadását, elnöki mivoltában az azóta eltelt negyven hónappal tartozik elszámolni választóinak. E kényelmes helyzet azonban nemcsak az alól menti fel Wisingert, hogy egyetlen szóval is utalnia kelljen a szövetségnek az utóbbi évtizedek alatt (a pártállamban) betöltött gyalázatos szerepére, vagyis hogy honnan is indultak valójában 1990-ben, hanem az írás tanulsága szerint még az alól is, hogy tárgyszerűen megemlítse: elődje, Kereszty András regnálása alatt a MÚOSZ odáig süllyedt vissza, hogy a szocialista miniszterelnök a saját mikrofonállványának használhatta, elnököstől, székházastól, közszolgálati tévéstől – Horn Gyula sajtóértekezletnek nevezett, rendszeres médiaparódiái alkalmából.A kormányváltás óta a hazai médiában történtekről értelemszerűen már nem ilyen szűkszavú az elnöki beszámoló. 1998-tól ismét új világ köszöntött a hányatott sorsú MÚOSZ-ra. Azóta megint ki lehet állni az üldözött kollégák érdekében, például „a Xénia-ügy miatt perrel fenyegetett televíziós újságírók megszólalási joga mellett”, a bős-nagymarosi szerződés, majd a Kunos–Surányi telefonbeszélgetés leközlése miatt a Népszava, illetve a Mai Nap ellen „jogi formába öntött hatalmi ellenintézkedések” idején, és így tovább. A tiltakozások nem túl hosszú felsorolásából sajnos hiányzik a volt Napi Magyarország szerkesztősége elleni házkutatás, majd az ügyészségi eljárás máig is fennálló esete, a MÚOSZ óvó karja odáig már nem ért el. Amint a Napi Magyarországot példátlan módon provokáló koholmánybotrányról sem esik említés, ami nem csoda, hiszen a MÚOSZ-nak nem volt különösebb etikai véleménye az esetről.A Princz-féle bankcsőd nyomán megszűnt Kurírért és az átmenetileg elnehezült helyzetű Magyar Narancsért még most is elhullajt néhány alig észrevehető könnycseppet a leköszönő elnök, a jelenkori sajtóhelyzet viszont, a wisingeri vízió szerint legalábbis, nem egyéb, mint a Kaya Ibrahim-féle rejtélyek sora. Vajon nem túl lapos helyzetértékelés ez így, mondhatni elég snassz fogalmazás egy háromévi MÚOSZ-elnökség beszámolójában? – kérdezhetné meg joggal bárki. (Wisinger amúgy a Magyar Nemzet és az Új Magyarország [így!] egyesítéséről, továbbá „féloldalas televíziós kuratóriumokról” is említést tesz egy mondatában. Tévedése nem meglepő azok számára, akiknek fennhangon kérkedett azzal, hogy ő ilyen újságokat nem olvas. Tévés dolgokról szerencsésebb volna hallgatnia, hiszen MÚOSZ-elnökként is szép jövedelmet húzott az MTV-től az ott fenntartott vezető szerkesztői állása után. Ezek az apróságok azonban „csupán” Wisinger szakmai és etikai alkalmasságát érintik. Mást nem.)A sajtószaklap egyszersmind ismertette a tisztújításhoz szükséges jelöltlistákat is. Az elnökségbe delegáltak, az elnöki és alelnöki tisztségekre jelöltek, a választmányba és az etikai, ellenőrző, illetve érdekvédelmi bizottságokba küldött újságírók neveit végigolvasva egyértelműnek látszik a MÚOSZ jelenlegi és várhatóan további irányultsága. A közel százas számban felsorolt jelölt kollégák közül csupán egy-kettőtől kell ezúton elnézést kérnem általánosító észrevételemért: a nevekből szépen össze lehetne állítani az egykori „Demokratikus Charta” sajtósainak csapatát, a többség pedig inkább a Népköztársaság úti újságíró-szövetség tagja volt, mintsem az Andrássy útra járt a sajtószékházba.Amúgy Wisinger elnök fentebb idézett írásos beszámolóját a MÚOSZ elnöksége még augusztus 30-án megtárgyalta és elfogadta.