Én nem tudom…

Én nem tudom, mit érez a magzat az anyai méhben. Pontosan senki sem tudja. Állítólag végtelen biztonságot, nyugalmat, békét, összkomfortot a marxi értelemben. (Mindenkinek szükséglete szerint.) Mivel a magzatvíz nemcsak összetételében hasonlít az őstenger vizéhez, hanem állagában is, az eljövendő gyermek, ha anyja jár-kel, úgy ringatódzik, mint a medúzák az óceánban.Mindez a születés pillanatában semmivé lesz. („A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő”, írta József Attila.) Összkomfort soha többé. Helyette egy kis ringatás, büfiztetés. Jellemző esetben csak a jászol.Állítólag időskorban visszatér a vágy a ringatódzás után. Ezért volt valaha – jobb polgári családokban – sztereotíp tárgy a nagypapa hintaszéke. A bölcsőt és a sírt gyakran szokták együtt emlegetni. A sír is feltétlenül biztonságos, de sohasem ringat.Én minderről nem sokat tudtam, mindaddig, amíg fel nem fedeztem cs.-i kertünkben a hintaágyat. Mintegy húsz évig nem használtam. Néha leültem rá, mint valami székre. Azt hittem, gyerekeknek való. A vérszilvafák sátrat alkotnak felette. A bordó, sűrű lombok reggeltől estig sötét árnyékot vetnek. A vérszín mögött távoli ábrándként, át-áttűnik, s valami sosem volt kékséggel fel-felragyog az ég.Egy tavaszi napon döbbentem rá, hogy ez a hely csodálatos. A kertünkben lévő összes fa egyszerre virágzott a hirtelen jött áprilisi melegben. Szirmot bontott a mandula, a meggy, a cseresznye, a barack, a tamariszk. A vérszilvafák bíborban tündököltek. Olyan veszett volt a virágzás, hogy a fák és a bokrok beledermedtek a fehérbe, pirosba és rózsaszínbe. Mögöttük ott volt az ég kékje, alattuk a fű zöldje. Mindez tömören és soha el nem múlóan vett körül. Mégis az elmúlás jutott róla eszembe.Mindebből egyenes a következtetés, hogy megöregedtem.Baj ez talán?Van-e nagyobb esélyünk a halálnál, amikor Jézus azt mondta: „Ki hisz bennem, ha meghal is, él.”Élnek a felhők? Ahogy lassan elúsznak, míg leng a hintaágy; „tente, baba, tente”, életünk szerelme, életünk értelme felhőkkel tovaszáll. De „ki hisz bennem, ha meghal is, él”.Szeretem, ha a fű a hintaágy előtt üdezöld, rövid és selymes. Szeretem a frissen nyírt füvet. A frissen nyírt fű maga a rend. Erre azt lehet mondani: rendpárti vagyok. De van-e jobb annál, hogy minden rendben van? Soha sincs minden rendben.Csak most, itt a hintaágyon, a lágyan ringó világ, amely talán én magam vagyok.„A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő.” Valószínűleg nagyon megszenvedtem, ezért vágyom a ringatást. A ringatást a zöld, kék, bíbor közegben, a vonuló felhők alatt, az árnyak mögött perzselő napon, ahol a ringatás maga a fájdalom.Jó-e, ha fáj? Jó-e, ha aggodalom gyötör? Jó-e, ha félted szeretteidet, miközben ringat a zöldben a csend?Csak a halál választhat el. Sohasem. Hiszen Jézus azt mondta, „ki hisz bennem, ha meghal is, él”.Meghaltam a ringatásban. Élek. Így aztán soha, de soha senki nem kényszeríthet arra, hogy ragaszkodjam az életemhez. Undorító nagyravágyás van bennem: a háromnapos halál.Míg ringat az ágy, vigyáznom kell, hogy el ne aludjak. Mert az álom hiábavaló.Valószínűleg már anyám méhében sem aludtam. De most itt mégis.Csend száll alá a kék bíbor égből. Elalszik a szél, elalszik a nap, elalszik az ég. Elalszik a csecsemő és az agg.Hogy érdemes-e ébren maradnom, és aggodalommal azon tűnődnöm, ki nyeri meg a 2002-es választásokat, én nem tudom.