Húsz hónapos háború Vivienért

Monory György magyar állampolgár húsz hónapja próbálja visszaszerezni gyerekét, Vivient, akit édesanyja hazavitt Romániába. A kétségbeesett apa azóta ott hatszor vett részt visszaadatásieljáráson, itthon gyermekelhelyezési eljárásokgarmadát indította, államtitkárok fogadták, országelnököknek írt levelet – eredmény nélkül. Hatszáz oldalt tartalmazó, három és fél kilós dossziéval most Strasbourgba készül,hogy mindkét országot beperelje.Vivien édesanyja 1993-ban gyerekfelügyelőként került a Monory családhoz, hogy segítsen a gyerekét egyedül nevelő apának. A munkaadó megkedvelte a magyarul jól beszélő lányt, a dologból szerelem, majd házasság lett, 1995 februárjában pedig megszületett a kislány. Kilencvennyolc karácsonyán a család ellátogatott a nagyszülőkhöz Romániába, ahonnan az anya már nem akart visszajönni – és nem engedte el Vivient sem.Az apa úgy véli, húsz hónapja román állami segédlettel fogolyként tartják ott lányát, aki azóta – gyanús gyorsasággal – megkapta a román állampolgárságot is. Talán ennek is köszönhető, hogy a visszaadatási eljárás (amely a törvény által előírt harminc nap helyett tizenhárom hónapig tartott, és a másodfokú eljáráson nem volt jelen az apa törvényes képviselője) végén, hat per után úgy döntöttek: a kislányt már nem lehet kiszakítani környezetéből, ezért elutasították az apa kérelmét.Az időközben Magyarországon elindított gyermekelhelyezési eljárást (az apa szerint téves bírói döntés nyomán) felfüggesztették, egy éve áll az ügy. Romániában – a visszaadatási perek lezárulta után – is elindult a gyerekelhelyezési per, ott várhatóan november elsején döntenek. Ha ezt is elveszíti, legálisan már nem tudja visszahozni a gyerekét – nem csoda hát, hogy minden eszközt megmozgat az idővel vívott versenyben.A többkilónyi papírfolyammá dagadt ügy során az apa végig egyedül képviselte lánya és saját érdekét, nem tartott igényt ügyvédekre. Megtanult minden hazai, romániai és nemzetközi jogszabályt, fellebbezett, elfogultságot jelentett be, hivatalról hivatalra próbált érvényt szerezni igazának. Az idén tavasszal még úgy tűnt, fáradozásait siker koronázza: a lakóhely szerinti illetékes nagymarosi jegyző határozatában neki adott igazat. Hiába. A román hatóságok hozzállására jellemző, hogy nem is válaszoltak arra a magyar államigazgatási kényszerintézkedésre, amely megvonja az anya gondozási és nevelési jogát, és elrendeli a gyereknek az apánál történő ideiglenes hatályú elhelyezését.Monory György tavaly október nyolcadikán látta gyerekét. „Én Magyarországon születtem, magyar vagyok, nem akarok román lenni”, mondta neki a kislány – állítja a kétségbeesett apa, aki orvosi papírt szerzett arról is, hogy amikor utoljára látta, a gyerek sokkos állapotban volt. Bár lett volna magyar csoport is, Vivient – aki előtte egy szót sem tudott románul – román óvodába íratták, otthon románul beszélnek vele. Azt is tudja bizonyítani – és ezt az egyik per tárgyalásakor az anya is elismerte –, hogy házasságuk előtt üzletszerű kéjelgéssel foglalkozott a fiatal nő, sőt arra is van közjegyző előtt tett tanúvallomás, hogy az ősi mesterséget Romániában is folytatta. Az apa azt is sérelmezi, hogy a román hatóságok semmibe vették azt a tényt, hogy a magyar gyámügy és mindkét szülő hozzájárulása kellene a végleges külföldi letelepüléshez. (A szülők még ma sincsenek törvényesen elválva.) Monory úgy véli, tavaly még volt esélye a hágai egyezmény alapján a gyerek visszaszerzésére, de a központi román sajtóban elindult nacionalista kampány visszakozásra késztette a választásra készülő román politikusokat. Az egyik legbefolyásosabb napilap, a Ziua ugyanis öles szalagcímben adta ország-világ tudtára, hogy egy négyéves román kislányt kitoloncolnak a saját hazájából... A román újságokban az anya azt nyilatkozta, hogy férje rabként tartotta nagymarosi otthonukban, ezért tért haza, és mindent megtesz, hogy megvédje gyerekét. „A román kormány nem lehet a magyarok cinkosa” – adták ki a jelszót, és a közvélemény nyomására visszakoztak a döntéshozók. Az apa szerint a magyar hatóságok sem tettek meg mindent Vivien visszaszerzése érdekében, és „cserbenhagyták a gyermeke alkotmányos jogainak érvényesítésében”. Úgy gondolja, hogy ha Bill Clinton a kubai menekült gyerek, Elian ügyében kétszer is tudott nyilatkozni, a magyar közjogi méltóságoknak is hallatniuk kellene hangjukat a lánya ügyében.A román nagyszülők Monory Györgyöt megfenyegették, ne próbáljon meg a kislány közelébe kerülni. Legutóbb egy magyar televíziós stábot is zaklattak, amikor Szatmárnémetiben az Interpol által kiderített albérlet közelében forgattak – különben az anya és a kislány már nem lakott ott, a szomszédok pedig nem tudtak, nem akartak az új tartózkodási helyről beszámolni. Azóta már az Interpol sem tudja, hol lakik az anya és Vivien.Az ügyet 2001 januárjában tárgyalják Romániában: a büntetőjogi perben – az apa feljelentése nyomán – tizennégy rendbeli bűncselekménynyel vádolják az anyát és a nagyszülőket, köztük gyerek jogellenes tartásával, világútlevél megvonásával, életveszélyes fenyegetéssel.Monory Györgynek többen javasolták már, hogy akár erőszak árán is, de hozza haza gyerekét. „Nem akarok kiskorú elrablása címszóval nyolc évre román börtönbe kerülni” – mondja, de már sajnálja, hogy bízott az igazságszolgáltatásban. Egyetlen reménye maradt: három és fél kilónyi doszsziéba pakolta azt a majd háromszáz ügyiratot, amely húsz hónapos harcát dokumentálja, és nemzetközi emberi jogi bíróságon beperli a román és a magyar államot. Sajnos ott csak kártérítést ítélhetnek meg neki, még akkor is, „ha nekem nem pénz kell, hanem a lányom”.