Kismesterek kispénzűeknek

Az őszi főszezon előtt is folyamatosan zajlottak az aukciók az osztrák főváros legrégebbi árverési házában, a Dorotheumban. Legfeljebb annyit „lazítottak a gyeplőn”, hogy jobbára középszerű műveket indítottak licitre, relatíve hozzáférhető árakon. Naptári sorrendben haladva, és kizárólag a magyarokra szorítkozva: a klasszikus modernek és kortársak árverésén visszamaradt a Münchenben tevékenykedett Peske Géza szüretelő parasztlánykája (mindkét karján szőlőskosárral, a háttérben napsütötte falusi házzal), amelyért 35–45 ezer schillinget vártak. Elkelt viszont az újvidéki Fejes Imre naiv stílusú, dekoratív régi kolostora, mégpedig 20–28 ezer schillinges értéksávjának közepén (25 000 schilling), valamint a francia földre emigrált Vasarely Viktor egészen korai, 1946-os ceruzarajza, 14–20 ezer schillinges értéksávjának alsó határán.A XIX. századi olajképek és akvarellek kollekciójában a Bécsbe települt Hamza János ovális formájú szakállas férfiportréja 20–25 ezer helyett kereken 10 ezerért kelt el, akárcsak Zorkóczy Gyula olajképe, amely vadvirágos réten napernyős úri hölgyet ábrázol. Hasonló értéksávról startolt Kolozsváry Lajos zsánerjelenete (öreg muzsikus csapja a szelet a csaplárosnénak), amelyért 16 ezer schillinget adtak, Telepy Károly olajvászon dachsteini tája viszont nem keltett érdeklődést. Visszamaradt Kalicza Erzsébet és Udvardy Flóra szobadísze is, és erre a sorsra jutott Neogrády László parasztleánya a virágoskertben, valamint a New Yorkban elhunyt Fried Pál mifelénk is oly gyakran kínált, tipikus női aktjainak egyik példánya (30–35 ezer schilling).A modern grafikák árverésén a művészi vénával megáldott, külföldön élt magyar arisztokrata, Berzeviczy-Pallavicini Frigyes két szecesszós, vegyes technikájú, egyedi grafikája – „Vívás ecsettel, palettával” és az „Erdei ember” – egyaránt megmaradt, egyenként 2000 schillingért. Elkelt viszont a burgenlandi Pongrácz Péter egy rézkarca – amely két osztrák kollégájának azonos technikájú lapjával került az árverésre –, mégpedig 1500 schilling helyett 2200-ért. A nyolc színes, sokszorosított grafikát tartalmazó mappában a művész munkái együtt szerepeltek olyan nagyságokkal, mint Kokoschka vagy Hrdlicka, és a Dorotheum árverésén meg is adták a kicsiny, de nívós kollekcióért az eredetileg elvárt 8000 schillinget. Végül örömmel állapíthattuk meg, hogy a katalógus hátsó borítóján színesben hozták „a mi Vasarelynk” szitanyomatát. A „Sin-hat-a” fekete alapon tarka-barka, oktogonális és négyzetvariációkkal a VIII. szignált és számozott példány volt a Reponses a Vasarely című mappából, amelyet a Studio Bruckmann, Kunst und Fine Art GmbH adott ki a bajor fővárosban 1974-ben. Néhai hazánkfia az osztrák fővárosban „menetrendszerűen” sikerekes, most az eredetileg saccolt 4000 schilling helyett kereken ötezret „hozott a házhoz”.A modern grafikák szeptember 13-i árverésén rangos névsort hoztak öszsze a Dorotheumban a közel kétszáz tételben. Többek között Cézanne, Chagall, Dalí, Fuchs, Hrdlicka, Kollwitz, Kokoschka, Liebermann, Moore, Schiele, Tinguely, Wotruba művei kerültek licitre. A magyarok – talán ezért – szinte „kiszorultak”, az egyetlen eisenstadti (kismartoni) mestert, a hatvanas éveit taposó Pongrácz Pétert kivéve, akinek A kövér nővér című, stílusában és címadásában is a szokásos módon groteszk, színes szitanyomatát (amely a kétszázas szériából az 57. számozott és szignált példány volt) 1979-ből kereken ezerért vesztegették. Otto Breicha róla írt monográfiáját lenvászon kötésben – Pongrácz négy eredeti rézkarcával, 1975-ből, a Verlag Jugend und Volk, Wien–München kiadásában – kereken 3000 schillingre tartották. Mindkét tétel kikiáltási árán kelt el.Háromszáz tételt vittek kalapács alá a Dorotheumban szeptember 20-án a huszadik század művészete licitálásán. Ezek között már több magyar név is akadt, olykor nem is egy, hanem több munkával. A legmagasabb árakat az Erdélyből francia földre települt Gáll Ferenc, alias Francois Gall (Kolozsvár, 1912 – Párizs, 1987) műveiért kérték az osztrák fővárosban. Vegyes technikájú, kecses Balerinája és az olajjal lenvászonra festett félméteres virágcsendélete visszamaradt. A kissé akadémikus stílusú Balázs János (1904–1977) Szerelmes levél című olajképe – amelyen fedetlen vállú dáma dől el kényelmesen, selyempongyolásan egy fotelben – szintén nem kelt el. Az elmaradhatatlan Vasarely 1986-os, Origines című mappájáért – amelyben hat darab szignált, színes litográfiája szerepelt az eredeti lenvászon kötésű kazettájában – 18–20 ezer schillinget kértek. (Alsó határán kelt el.) Pesten látta meg a napvilágot 1868-ban Gergely Imre, aki Dubrovnik panorámáját örökítette meg olajjal. A képért 16–20 ezer schillinget kértek, de nem volt érdeklődő. Alig kevesebbért (15–20 ezer schilling) vesztegették volna Kerekes József (1892–1938) vegyes technikájú munkáját Este címmel, amelyen lámpát gyújtó úrinő áll a kihúzott fiókos komód előtt. Végül az osztrák árveréseken ritkán felbukkanó Hermann Lipót (1884–1972) jellegzetes fürdő nőcsoportját erdős, folyóparti tájban – olajjal vászonra festve – fél négyzetméteres méretben 10–15 ezer schillingért kínálták, és alsó értékhatáráról startolva landolt.