Necessaire-ből Nesess344r

A téma évek óta foglalkoztatja a közvéleményt, átfogja az ország politikai és kulturális életét, két táborra osztja a vele bíbelődő szakértőket, éppen úgy, mint a hazai sajtót, felküldi a barikádra az irodalom legjobbjait, bizonytalanná teszi a diákokat és a pedagógusokat, milliós befektetéseket követel, próbára teszi az alkotmánybíróságot, és semmi esély arra, hogy belátható időn belül – ha csak mindenki számára elfogadható kompromiszszummal is – konszolidálódjék a zavaros helyzet. A temperamentumos és egyre újabb és újabb érveket felszínre hozó vita tárgya: a német helyesírás reformja.A XIV. században az anyanyelvet „útszéli nyelvnek” minősítették, amely barbár és kulturálatlan. A nemesi és egyházi elit latinul tanult írni-olvasni. Jelentős fordulatról Luther Márton gondoskodott, amikor érthetővé tette a Biblia téziseit, abból a meggondolásból kiindulva, hogy „a nép szájára kell figyelni”. A magát képzettnek tartó réteg ekkor állt elő a „német Mihály” (Der deutsche Michel) elnevezéssel a politikailag éretlen, együgyű, álomszuszék polgárok és parasztok jellemzésére. A harmincéves háború befejeztével változott a helyzet, és a „német Mihályból” a nyelv tisztaságáért és az idegen kifejezésektől mentes anyanyelvért folyó küzdelem előharcosa lett.A felvilágosult Gottfried Wilhelm Leibnitz a német nyelv normáinak fontosságát hangoztatta, Johann Wolfgang Goethe pedig így vélekedett: „A legjobb agyak munkája az, hogy tisztítsák és gazdagítsák az anyanyelvet.” Ezek az agyak azonban már akkor sem tudtak közös nevezőre jutni. Az esztéta Johann Christoph Gottsched szerint: „Tudom, hogy a nyelvoktatók között is találtatnak olyanok, akik nekünk, de főleg a söpredéknek akarják megkönnyíteni az írást, azon keresztül, hogy mindazt törlik, ami nehézséget okoz.” A XVIII. században a nyelvkutató Adelun kiadta a jelszót: „írj, ahogy beszélsz!”. A meséikről világhírű Grimm testvérek egészen más véleményt képviseltek. Az 1880-ban első alkalommal megjelent Duden „ortográfiai szótár” Bismarck kancellárnál teljes elutasításra talált. A modern kor reformpróbálkozásai is rendszeres ellenállásba ütköztek. Az ötvenes években Thomas Mann kijelentette: „undorító brutalitással akarják elérni a német íráskép elszegényedését és elcsúnyítását”.A jelen meglepően hasonlít a múltra – annak idején Dürrenmatt, Hesse, Mann kardoskodott a reformok ellen, nyomukba most Grass, Lenz és Kempowski lépett, hogy gátat emeljenek azon nemzetközi szerződés elé, amelyet 1996. július 1-jén írtak alá Németország, Ausztria és Svájc képviselői, nemzetközi keretet biztosítva elképzeléseiknek. A német helyesírási reform magyarázata egyetemi disszertációval vagy habilitációs munkával érne fel. Legfontosabb részleteit hét pontra lehet felosztani:1. A szótő szabja meg az írásmódot – a numerieren (megszámozni) a Nummerből (szám) származik, tehát a jövőben azt is két m-mel kell írni (nummerieren); összetett szavaknál két vagy három azonos betű is kiírandó, pl. Schiffahrt (hajóút), de a szabály kötőjelet is engedélyez: Schiff-Fahrt. 2. Idegen kifejezések németesítése: így lesz a Necessaire-ből Nesessär, az Exposéból Exposee. A szabály azonban mindkét variánst lehetővé teszi. 3. Nagy- és kisbetűk – a múlttal ellentétben a főnév–ige kapcsolatnál a főnevet nagybetűvel kell írni, így lesz az eddigi „recht haben”-ből (igaza van) „Recht haben”. A napszakok (Morgen, Mittag, Abend) szintén nagybetűvel írandók, ha azokat a tegnap, ma, holnap fogalommal kapcsolják össze – tehát nem „heute mittag” (ma délben), hanem „heute Mittag”. Kisbetűvel írandó a melléknév állandó szókapcsolatban: nem „Erste Hilfe” (elsősegély), hanem „erste Hilfe”. Ugyancsak kisbetűvel szerepel a bizalmas megszólítás: du (te), dein (tied), euer (tietek), az udvarias magázás viszont nagybetűs marad: „Sie” (ön). 4. A két s meg a ß rövid magánhangzó után ss lesz: „Schloss” (kastély), „küssen” (csókolni). Hosszú magánhangzó után viszont marad a régi írásmód „Straße” (utca), „Maß.” (mérték). 5. Az összetett szavakat a jövőben gyakrabban kell különírni: „kopfstehen” (fejen állni), „Kopf stehen”; „kennenlernen” (megismerni) „kennen lernen”; zuzammensein” (együtt lenni) „zusammen sein”; egybeírandó viszont az „irgend”-ből alkotott szóöszszetétel: „irgendetwas” (valami), eddig „irgend etwas”, „irgendjemand” (valaki), eddig „irgend jemand”. 6. A vesszőhasználat leegyszerűsödik, így eltűnik két egyenrangú főmondat közül: „War es Wahnsinn oder hatte es Methode?” (Őrület volt vagy módszer?) Ugyancsak elhagyható a vessző az „und” (és) előtt. 7. Radikális változásnak számít, hogy elválasztható a megbonthatatlannak tartott „st” – az eddigi „lu-stig”-ból (vidám) „lus-tig” lesz, a „ck”-t nem kell „kk”-ra változtatva elválasztani. A „Mücke” (szúnyog) elválasztva tehát nem „Mük-ke”, hanem „Mü-cke”; az idegen szavakat a német szabálynak megfelelően is el lehet választani: „Pä-da-go-gik” és nem kizárólag „Päd-ago-gik”. A német nyelvet használók számára rendelkezésre áll az új, megreformált Duden vagy annak rövidített, mindössze százötven oldalas kivonata.Az új helyesírási szabályok hivatalos bevezetése – 1998. augusztus 1-je – alkalmából számtalan újság tette fel a kérdést: „Mi lesz logikusabb és mi nem?” Azóta tart a szópárbaj. A hazai iskolákban oktató hétszázezer pedagógus eddigi tapasztalata és ennek alapján alkotott véleménye merőben eltérő. Legtöbbjük olyan anyagot próbál továbbadni a tanítványoknak, amelynek lényegét még maga sem fogta fel maradéktalanul. A nebulók írásos munkáinak remélt, sőt beharangozott hibaszázaléka nem csökkent, elsősorban azért, mert a legnehezebb feladat számukra még mindig a kis- és nagybetűk, valamint a mássalhangzók helyes használata (d/t, g/k, b/p, f/v/w, tz/tzt/z).A német szellemi elit egy része – a nyelv- és irodalomtudományok ötszázötven professzora – már 1998 májusában a reform visszavonását követelte, közben csatlakozott hozzájuk a Német Főiskolák Szövetségének további tizenhétezer-ötszáz professzora: „Egy olyan, hibákkal tele szabály, amelyet neves szerzők és a lakosság nagy része teljesen jogosan visszautasít, amely az írott nyelv egységét évtizedekre tönkreteszi, semmilyen körülmények között sem lehet kötelező az iskolák és a hatóságok számára.” Ezt a véleményt osztja a Nobel-díjas Günter Grass, amikor újsághirdetésben hozza nyilvánosságra mondanivalóját: „Az elfuserált reformkísérlet melletti kitartás a lakosság akaratával ellentétben lassan doktriner formát ölt, és ellentmond fáradságosan elsajátított demokratikus magatartásunknak. A gyerekek pedig e pszeudoreform következtében nem könnyebb, hanem helytelen szabályokat tanulnak” – hangoztatja Grass.A reform ellenfelei váratlan támogatóra találtak a hazai média egyik vezető orgánumában. A Frankfurter Allgemeine Zeitung bejelentette, viszszatér a hagyományos helyesíráshoz. Példáját követve számos lap intézett körkérdést olvasóihoz az üggyel kapcsolatban, s a válaszokból kiderült, hogy azok kétharmada a régi helyesírás mellett kardoskodik. A ProSieben tévétársaság közvélemény-kutató akciója még drasztikusabb eredményt hozott: a válaszolók nyolcvanhat százaléka foglalt állást a reform ellen. De ki védelmezi még? Természetesen annak a bizottságnak a tagjai, akik kidolgozták a reformterveket. Őket a tartományi kultuszminiszterek és a tankönyv- és lexikonkiadók támogatják. Sem a politikusok, sem az üzletemberek nem hajlandók bevallani, hogy túl korán szálltak fel a reformvonatra, amely – feltehetően – rossz irányba robog velük.A törvényhozás csak 2005-ben akarja korrigálni a reformot, az addig gyűjtött tapasztalatokra támaszkodva. Észak-Rajna-Vesztfália tartomány filológusszövetségének elnöke, Peter Heesen erre ironikusan megjegyezte: „Ha hibát fedezek fel az autómon, nem várok 2005-ig a megjavításával.” Hasonló hangnemben fogalmazott Hans Magnus Enzensberger: „Az emberi gyengeségeket figyelembe véve miniszterektől sem lehet elvitatni a jogot, hogy butaságot kövessenek el. Ha azonban közülük tizenhatan egy alkotmányozói joggal nem rendelkező klubban egyesülnek, és dekrétumot hoznak az ország nyelvéről, felmerül a kérdés, miért hiszik azt, hogy butaságukat a kultúra szolgálatába kell állítaniuk. Közleményeikből arra lehet következtetni, hogy nem sokra mennek a német nyelvtudásukkal.” A német helyesírás reformterve bumerángként hatott nemzetközi szinten is: Svájcban – a közvélemény-kutatók szerint – 92, Ausztriában 75 százalék marasztalja el a reformot, amelynek jövője ennek megfelelően kiszámíthatatlan.