Politika az olimpián

Tűzijáték, az ég felé szálló galambok hada, mosolygó sportolók, béke,megértés? A megnyitó ceremóniák általában a népek közti barátságotünneplik, pedig az olimpia sem áll a mindennapi politikai csatározások felett. A hatalmi harcok a láng fellobbanása után sem szünetelnek.Már az olimpiai játékok „felújítása” is politikai összetűzések közepette zajlott. Coubertin bárónak, az olimpiai bizottság első elnökének nemcsak az európai népek ellenségeskedésén kellett felülemelkednie, de a görög belpolitika árkain is át kellett magát verekednie, hogy 1896-ban Athénban megtarthassák az első modern kori olimpiát. Meg kellett győznie a francia tornaszövetséget, hogy nem rangon aluli versenyre kelni az ősi ellenséggel, a németekkel, másrészt el kellett érnie, hogy Görögország támogassa az olimpiai játékokat, annak ellenére, hogy a görög kormány az egész ceremóniát pazarlásnak tartotta. A francia–német viszály megoldása történelmi képtelenség lett volna, így Courbertin inkább az érzelmekre próbált hatni: a nemzetek megmérettetésének, amolyan békés háborúnak próbálta beállítani a játékokat. A görög kormány álláspontjának megváltoztatásához a zsarolás eszközével élt: a millenniumi lázban égő Budapestnek ígérte az olimpia megrendezésének jogát. Mindkét csel sikerült.Az olimpiai játékok népszerűségének növekedésével a megrendezés jogának elnyerése és az aranyérmek száma is egyre inkább politikai kérdéssé vált. A világháborúnak azonban az olimpia sem tudta útját állni. 1916-ban a VI. játékok (Berlin rendezte volna) elmaradtak. Az 1914-ben Budapestnek ítélt VII. olimpiát a vesztes ország kivérzett fővárosa helyett Antwerpenben tartották, ahová a központi hatalmakat, valamint a Szovjetuniót egyszerűen elfelejtették meghívni.A háború utáni olimpiákra a gazdasági világválság nyomta rá a bélyegét. Kevesebb sportoló és szegényesebb költségvetés jellemezte az időszakot, egészen 1936-ig. Ebben az évben a hitleri Németország rendezte a játékokat, ezért a náci propagandagépezet a német faj felsőbbrendűségét hirdető reklámmá próbálta változtatni az olimpiát.A garmisch-partenkircheni téli olimpiára és a Berlinben megrendezett nyári játékokra Hitler rengeteg pénzt költött, sőt az olympiai ásatásokat is jelentős összeggel támogatta. A németek számtalan újítást vezettek be, hogy az olimpiát még látványosabbá, még monumentálisabbá tegyék. Olimpiai harangot öntettek, amely a világ „békeszerető” fiataljait hívta össze baráti versengésre. A fáklyás felvonulásokat egyébként is kedvelő fasiszta szervezők ötlete volt az olimpiai láng, ami azóta is elengedhetetlen tartozéka a játékoknak. A fáklyát Olympiában gyújtották meg a nap sugarai segítségével, és 3075 fős staféta juttatta el Németországba.A háború már a levegőben volt. A Szovjetuniót nem hívták meg, a spanyol delegáció pedig már az olimpiai faluból fordult haza arra a hírre, hogy Spanyolországban kitört a polgárháború.Berlinben tájékoztattak először minden versenyről élő rádióközvetítés segítségével, sőt kísérleti jelleggel televízióadást is sugároztak, méghozzá kezdetlegesnek egyáltalán nem mondható technikával: a kamerát, ha kellett, sínre szerelték, víz alá eresztették, léghajóra rakták, csak hogy meghökkentő képekkel szórakoztassák a tévénézőt. A világ első tévéközvetítése az olimpia nyitóünnepsége és Hitler beszéde volt.Hitlernek néhány apró kellemetlenséget is el kellett viselnie. Például az aranyra legesélyesebb német tőrvívó, Helen Mayer kikapott a magyar Elek Ilonától. Az ügy azért volt kínos a náciknak, mert a vívónőt, zsidó származása felett szemet hunyva, visszacsalogatták az Egyesült Államokból, de sikertelensége után ismét emigrációra kellett kényszeríteniük. Az amerikai Jesse Owens pedig, a nácik bánatára, négy arannyal megnyerte az éremversenyt.Az olimpiai játékok végül is sikert hoztak Hitler számára. Egyrészt meggyőzte a világot békeszeretetéről, ezzel palástolva Németország egyre nagyobb ütemű fegyverkezését, másrészt a játékok alatt tartott konferenciákon, díszebédeken megerősítette szövetségét Olaszországgal és Bulgáriával.A második világháború sodrában ismét elfeledkeztek a játékokról. A béke első olimpiájára, amelyet Londonban rendeztek, a jó szokásokhoz híven ismét nem hívták meg a veszteseket, Németországot és Japánt.A hidegháború éveiben a két részre szakadt világ olimpiái gyakran inkább háborúra hasonlítottak, mint barátságos versengésre. Az ellenségeskedés egyik csúcspontja az 1956-os melbourne-i olimpia volt. A szuezi válság és a magyar forradalom árnyékában rendezett játékokon több volt a titkos ügynök, mint a sportoló. A Szovjetunió meg akarta akadályozni, hogy a magyar olimpikonok tömegesen disszidáljanak, az ausztrál kormány viszont az olimpiai bizottsággal együttműködve a magyar sportolók menekítésén fáradozott. A békésnek nem mondható hangulatot tovább élezte, hogy a magyar sportolók a közönség lelkes támogatása mellett a sportpályákon vívták tovább a szabadságharcot. Az ausztrál közönség egyértelműen a magyarok oldalára állt, amit a szovjet–magyar vízilabdadöntő szavalókórusai mutatnak a legjobban.A jeges légkör ellenére ez az olimpia a felszínen az összetartozás ünnepe volt. A kettészakított Németország közös csapattal indult, és itt fordult elő először, hogy – a legendák szerint egy 16 éves kínai fiú javaslatára – a záróünnepségeken a versenyzők nem nemzetenként, rendezett sorokban vonultak fel, hanem az összetartozást jelképezve egyszerűen beözönlöttek a stadionba.A hidegháború utolsó nagy csatája az 1980-as moszkvai és az 1984-es Los Angeles-i olimpiára esett. A csillagháborús terheket viselni képtelen szovjet hatalom mérte össze erejét az egyre fölényesebben vezető Egyesült Államokkal. A moszkvai rendezvény bojkottjára szólította fel a NATO-tagállamokat Carter amerikai elnök, hogy így fejezze ki rosszallását a Szovjetunió afganisztáni fellépése ellen. Az akcióhoz csak az NSZK csatlakozott, így az igazi vesztesek az amerikai és német sportolók lettek. A bojkott természetesen nem könnyítette meg az afgán parasztok életét, és a szovjet rendszer összeomlását sem mozdította elő.A szovjetek a soron következő, Los Angeles-i játékokon vágtak vissza. Nem vettek részt a versenyeken, így tiltakozva az olimpia kiárusítása ellen. A csatlós államok sportolói a bejelentés hatására természetesen „önként” vállaltak szolidaritást a szovjet néppel. A magyar indoklás szerint a kiutazás felért volna egy öngyilkossággal, mivel a szervezők nem biztosítottak kellő védelmet a fasiszta szervezetek támadásai ellen.Az olimpia a nagyhatalmak erőpróbálgatásai mellett kénytelen a kisebb csoportok figyelemfelkeltő akcióinak is színteret adni. Egyre több szervezet használja ki, hogy négyévenként a világ figyelme egy pontra fokuszálódik.Az első terrortámadás az 1972-es müncheni olimpián döbbentette meg a közvéleményt. A Fekete Szeptember nevű arab terroristacsoport betört az olimpiai faluba, megszállta az izraeli csapat szálláshelyét, és megölt két sportolót. Túszaikért cserébe izraeli börtönökben raboskodó társaik szabadon bocsátását követelték. Miután Izrael elutasította a követeléseiket, a német kormány egy helikoptert bocsátott a túszejtők rendelkezésére a meneküléshez. A felszállás előtt azonban a rendőrség tüzet nyitott, és a lövöldözésben két terrorista, egy rendőr és mind a kilenc túsz életét vesztette. Az olimpia mégis vagy inkább „csak azért is” folytatódott.A legutóbbi nyári olimpián merénylet sokkolta a világot. Az atlantai olimpiai parkban robbant pokolgépet, amely két ember halálát okozta, először egy amerikai szélsőjobboldali csoport művének tartották. Később kiderült, hogy egy biztonsági őr készítette, aki az áldozatok mentésében is részt vett. Így akarta mozgalmasabbá tenni egyhangú munkáját, és egyszersmind hőssé válni.A 2000. évi olimpia szervezői a tapasztalatokból okulva nagy figyelmet szentelnek a terrorelhárításnak. Igyekezetüket mutatjta, hogy elfogták egy arab csoport több tagját, akik állítólag az olimpiai stadion közelében található kísérleti atomreaktor felrobbantását tervezték. A valószínűleg Oszama bin Laden iszlám terrorista és milliomos által támogatott akció szervezetlenségére utal, hogy a rendőrség fő bizonyítéka egy térkép, amelyen vastag piros tollal bejelölték az erőműhöz vezető utat.A teljes biztonság megteremtése azonban lehetetlennek tűnik. Képtelenség ellenőrizni minden nézőt, turistát, így az utcákat elözönlő egyenruhás rendőrök inkább a közönség megnyugtatása érdekében tevékenykednek.A nagyhatalmi versengések százéves történelme során többször megmentették az olimpia intézményét. Számos verseny maradt el a világháborúk miatt, a versenyzés sokszor inkább életre-halálra folyó küzdelemre hasonlított.Az egypólusú világban mégsem a hatalmi versengések jelentik a legnagyobb veszélyt az olimpiai eszmékre, hanem azok a szervezetek, csoportok, amelyek a játékok népszerűségét kihasználva próbálják felhívni magukra a figyelmet. Az elkövetkező olimpiák szervezőinek számolniuk kell azzal is, hogy az ezredforduló terroristái már nincsenek tekintettel a közvéleményre, és nemcsak reklámozni akarják eszméiket, hanem félelemet is akarnak gerjeszteni. Az ilyen őrült célok ellen pedig szinte lehetetlen védekezni.