Stílusgyakorlatok

Hogy miként lehet bármilyen alapanyagból politikai jövedéket kitermelni, szemléletesen megmutatja Szalay Gábor szabad demokrata országgyűlési képviselő a tegnapi Népszabadságban közzétett írásában. A globális kőolaj-mizéria következtében történt itthoni üzemanyagár-emelések, illetve a tervbe vett jövedékiadó-emelés, majd ez utóbbi viszszavonása ürügyén úgy dicsérte meg a kormányt „belátó engedékenységéért”, hogy az felért egy szidalommal. Végül meg oda lyukadt ki, hogy a pénzügyi tárca visszakozása az adóhányad további növelésétől voltaképpen a parlamenti ellenzék intelmeinek köszönhető. „Mert igaz, hogy...” – kezdi négy egymást követő bekezdését e szavakkal, majd szépen leírja, hogy a tervezett adóemelés az inflációval korrigált szinten tartással egyenlő, és hogy az előző tíz évben a mostaninál mindenkor magasabb volt a benzinárak jövedéki hányada, továbbá az EU-ban vannak a miénknél magasabb kulcsok is, de hát „miért kellett a pattanásig feszíteni a húrt?” – teszi fel a dörgedelmes kérdést cikke végén.Megszoktuk már, hogy az előző választás veszteseinek ellenzéki ténykedése kezdettől fogva a mostani kormány leváltását célozza: legyen akármiről szó, elemi csapásról vagy a világgazdaság begyűrűző negatív hatásáról, ezek mindent rosszul csinálnak. Bezzeg ők... Nincs min csodálkozni, ennek az ellenzéknek meg ez a dolga, ha vissza akar kerülni még egyszer a hatalomba, minden adódó alkalmat meg kell ragadni. Még emlékszünk rá, hogy nem volt a létező szocializmusnak olyan ellentmondása, amit stilisztikailag fel ne tudtak volna oldani, biztosan jól tudják ezt most is az egykori reformközgazdászok, akik őfelsége akkori (baloldali) ellenzékéből ma már ultraliberális politikusokká rúgták ki magukat, Szalay képviselő kollégájával, Bauer Tamással az élen. Csakhogy, stílusgyakorlatok ide vagy oda, azért az a bizonyos húr nem feszült ám pattanásig a múlt héten. Mert éppen a folytonos konfliktuskereséssel vádolt Orbán-kormány az, amelyik eddigi működése során minden gerjedő társadalmi feszültséget, vasutassztrájkot, egészségügyi, oktatási pénzhiányt, az elemi károk következményeit orvosolni tudta, és (szintén a Népszabadság szombati címlapján is olvashatóan) a béremelésekre és a szociális juttatások növelésére költi a tervezett költségvetés legnagyobb hányadát.Megszólalt az olajkrízis ürügyén Bokros Lajos úr is, ami azért jó, mert rögtön eszünkbe jut róla, hogy az előző (szociálisan legendásan érzékeny) kormány pénzügyminisztereként hogyan verte vissza a felháborodott diákok tiltakozását az általa kiagyalt tandíj miatt. Havi kétezer forint fejenkénti bevételről sem volt hajlandó lemondani, miközben Hornék az ő korábbi bankját tömték pénzzel a költségvetésből. „Burundiban nincs is egyetem, mégis jól megvannak” – vágta a tüntető egyetemisták szemébe a döntő érvet. Azóta már el is felejtődött a tandíj, a mostani büdzsé nélkülözni tudja e kiesett bevételt. Az ellenzéknek meg maradt a stílus, kapaszkodó gyanánt.