Strasszburger

Strasbourg nem képes több menekültet befogadni, hosszabb távon pedig a zámolyi romáknak is a saját hazájukban lenne a legjobb dolguk – vélekedett Marie-Helene Gillig, az elzászi főváros polgármester-helyettese azon a találkozón, amelyen jószolgálati szándékkal vizitáló magyar politikusokat fogadott. Gillig asszony korábban sokkal harciasabb hangot ütött meg az Európai Parlamentben: egyoldalú információi nyomán úgy fogalmazott, hogy a zámolyi cigányok Magyarországon „üldöztetést és rasszizmust” tapasztaltak. (Nem feltétlenül tudott például arról, hogy a menedékkérők között köztörvényes bűncselekmény ügyében érintettek is vannak, s hogy – az Országos Cigány Önkormányzattal is szembekerülve – leginkább egyetlen nagy létszámú család „ügyéről” van szó.)Nem lehet eléggé méltatni, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének három magyar tagja (Kelemen András MDF-es, Herczog Edit és Tabajdi Csaba MSZP-s delegált) pártállásra való tekintet nélkül egyaránt fontosnak tartotta, hogy a Magyar Köztársaság becsületébe gázoló vádak valótlanságáról meggyőzze az európai szocialista frakcióban politizáló francia képviselőnőt. (Surján László fideszes delegált csupán azért nem tartott velük, mert akkor épp a plenáris ülésen kellett felszólalnia.) Ez még akkor is fölöttébb dicséretes az egyetemes nemzeti érdekeink érvényesítése, a konszenzusos külpolitika eszménye szempontjából, ha a belpolitikai kérdésekben máskülönben gyakorta ütköznek a nézeteik.A meggyőzés (amelyben a hazai kisebbségi önkormányzati rendszer ismertetésétől a kormányzat hosszabb távú stratégiai elképzeléseinek felvázolásáig sok minden szóba került) eléggé jól sikerülhetett, mert Gillig asszony úgy foglalt állást, hogy korábbi támadó megnyilvánulásával ellentétben – bár ezt a konkrét ügyet szerinte is feltétlenül meg kell oldani – a zámolyi menedékkérelemnek semmiféle hátrányos hatása nem lehet Magyarország EU-csatlakozására. A Magyar Távirati Iroda tudósítója szerint pedig az itthon maradt, de távozását fontolgató cigányságnak is üzent azzal: „szó sincs arról, hogy a strasbourgi hatóságok tejben-vajban fürösztenék” a zámolyiakat. Addig ugyan gondoskodnak róluk (azaz meglesz a betevő „strasszburgerük”), amíg a politikai menedékkérelmüket el nem bírálják – de afelől sem hagyott kétséget, hogy szerinte a francia hatóságok elutasítólag fognak dönteni. (A cigány etnikum beilleszkedési gondjai megfogalmazása szerint francia földön is akut társadalmi problémának számítanak.) Arról nem nyilatkozott, mi történik ezután – a kitoloncolás lehetőségének emlegetése nyilván nem veszi ki jól magát a francia országimázs szempontjából sem. Talán ezért emelte ki, hogy a szociális ügyeket a jövőben nem kellene belügynek tekinteni – megoldásukban pedig az Európai Uniónak is aktív (anyagi természetű) kötelezettséget kell vállalnia.Miközben természetesen minden jóérzésű polgár sajnálja a felültetett, lóvá tett romákat, akiket alaptalanul biztattak a nyugati letelepedés reményével (vezetőik nem világosították fel őket például arról, hogy az Európa Tanács nem foglalkozik konkrét ügyekkel; vagy hogy a rossz angolsággal megírt politikai menedékkérelem nem az „üldöztetést” hitelesíti), ez a francia önkritika egyéb fontos következtetésekre is alkalmat ad. Például arra, hogy a jó szándékú nyugati politikusokat árnyalt, valósághű információkkal kell ellátni. Ezekkel a hazai sajtó bír ugyan, mégsem átallotta méltatlanul rossz hírbe keverni például a családügyi minisztert. A jogvédő túlbuzgóság áldozatául esett Harrach Péter nem érdemelne-e most meg egy halk bocsánatkérést az érintettek részéről?