Tisztelt Szerkesztőség!

Alapszeminárium Szanyi úrnakA Magyar Nemzet szeptember 25-i számában érdekes kis írás ötlött szemembe: az írás tulajdonképpen az MSZP-ben zajló belső vitákról tudósított. Itt olvastam, hogy Szanyi Tibor, a parlament integrációs bizottságának szocialista alelnöke a Nyílt Lapok című MSZP-kiadványban megjelent cikkében arról értekezik, hogy pártja semmiképpen sem fogja megengedni, hogy „a jobboldal visszahozza a diktatúrát”. Érdekes mondat, csak éppen az nem derül ki, vajon mire vonatkoztatja állítását a t. szerző. Éppen ezért örülnék, ha Szanyi képviselő úr nyilatkozna arról, hogy mely történelmi időszakra teszi ő az általa említett „diktatúra” létét? Magam – nyugdíjaskorú lévén – életemben több diktatúrát éltem át. Az 1944 őszi Szálasi-diktatúrára csak halványan emlékszem. Mindenesetre szörnyű diktatúra volt ez, hiszen zsidó honfitársaink tízezreit küldte a halálba; emellett számtalan magyar katona vesztette életét vagy került fogságba a diktatúra parancsára, a szovjet csapatok ellen vívott harcokban, s e diktatúrának köszönhető Budapest ostroma, romba döntése, sok ártatlan civil halála. A következő diktatúra – erre élénken emlékszem – Rákosi Mátyás diktatúrája volt, amikor a kommunizmus eszméit el nem fogadó magyar állampolgárok ezrei kerültek börtönbe, sokan az akasztófa alá, sokan a recski büntetőtáborba; ezenkívül „osztályidegen” családok ezreit költöztették ki otthonaikból embertelen körülmények közé, kitelepítés címszó alatt. E kegyetlen diktatúra ellen, a szovjet elnyomás ellen emelte fel a fejét a magyar nép 1956. október 23-án.Sajnos, mint tudjuk, a szovjet túlerő hazai csatlósai segítségével eltiporta forradalmunkat, s következett a további kegyetlen diktatúra: Kádár Jánosé, akinek uralma első éveiben a bitófára küldött, börtönben megkínzott áldozatok száma jóval meghaladta a szabadságharcot vérbe fojtó, hírhedt Hay-nau tábornok által kivégzettekét. A véres diktatúrát követte aztán az úgynevezett puha diktatúra, amelyben már nem a börtönbüntetések, kínzások voltak a döntők. Viszont kimondhatjuk, ez volt az az időszak, amikor egyszerűen eltört a nemzet gerince. A kádári vidám barakk lakói elcsendesedtek, visszavonultak a magánéletbe, s legfőbb örömük az volt, ha önkizsákmányoló munkával hozzájuthattak az évek folyamán egy Trabanthoz vagy egy nyúlfarknyi hétvégi telekhez.1989-ben megkezdődött a rendszerváltozás, 1990-ben az első szabadon választott magyar kormány, Antall József miniszterelnök vezetésével. A jobboldali koalíciós kormányra rengeteg – sokszor teljesíthetetlen – feladat zúdult, amelynek minden igyekezete ellenére sem tudott eléggé megfelelni; bele is bukott ebbe az első magyar kamikaze kormány. Sok minden rosszat összehordtak erre a kormányra, főleg a baloldal berkeiből, de még saját hívei is. Egyet azonban még legnagyobb rosszakarói sem tudtak állítani: azt, hogy első kormányunk diktatórikus eszközökkel kormányzott volna. Hiszen a felső szinteket kivéve legnagyobbrészt helyükön maradhattak az előző rendszer „szakértői”, akik egyébként már a Németh-kormány előprivatizációs szerződéseinek köszönhetően az ország anyagi javainak jó részét is kezükbe kaparintották.A rendszerváltozás alatt egyetlen pofon sem csattant el; nem mondható el ugyanez az 1990-et megelőző időszakról, hiszen ezek az évek voltak azok, amikor több éven át rendőri erőszakot alkalmaztak például a március 15-ét megünnepelni akaró ifjúság ellen. Az utóbbi évekből is csak egy példát tudunk mondani fizikai bántalmazásra; a Horn-kormány alatt történt rendőri erőszak elesett, idős nyugdíjasok ellen, amikor a szabad demokrata (!) Kuncze Gábor töltötte be a belügyminiszteri tisztet. Mindezek után egyáltalán nem értem, mely diktatúrára célzott Szanyi képviselő úr. Azt hiszem, velem együtt sokan örülnének, ha erről tájékoztatást kapnánk!Simon Istvánné Budapest