Vége a verhetetlenség illúziójának?

A sarokba szorított Szlobodan Milosevicsnek szinte egyetlen esélye, hogy az eredmények meghamisításával, de már az első körben az elnökválasztás győztesének nyilváníttatja magát. Ellenkező esetben megtörik a varázs, a szerb választók tespedtsége hirtelen hatalmas pozitív energiává változik, s demokratikus eszközökkel megakadályozhatatlan az ellenzék jelöltjének, Vojiszlav Kostunicának diadala. Ehhez azonban most, amikor minden felmérés azt mutatja ki, hogy Kostunica vezet, nagyon sokat kellene változtatni a valós eredményeken. Ezért aztán a Panics-kormány egykori igazságügy-minisztere, ma a Közép-európai Egyetem professzora, Várady Tibor lapunknak nyilatkozva lehetségesnek tartja, hogy ezúttal megtörténik az áttörés. Bizonyosságról persze ő sem beszélhet.– A Panics-kormány óta talán most a legnagyobb az esély Milosevics hatalmának megdöntésére. Az eseményeket követő külföldi, s még inkább a jugoszláviai választók többsége azonban a remény és a rossz érzések között vívódik. Ön a pesszimisták, avagy az optimisták közé tartozik? Eljött-e végre Jugoszláviában is a rendszerváltás ideje?– Azt hiszem, az emberekben megérett a felismerés, hogy változtatni kell a jelenlegi helyzeten. Ehhez persze nem szükségeltetik különösebb éleslátás, hiszen egészen nyilvánvaló, hogy az ország az utóbbi tíz évben lefelé rohan a lejtőn. A kérdés inkább az volt, hogyan artikulálják az alternatívát, amikor nem eléggé meggyőzőek azok, akik más utat ajánlanak. A szerb ellenzék persze most sem táltosodott meg, az emberek viszont mégiscsak valami újat akarnak. S itt robbant be Kostunica, aki fergetegesnek éppen nem nevezhető kampánya ellenére is magasan a legnépszerűbb.– Igen, de az emberek azt mondják, a győztes valóban Kostunica lesz, a választásokat mégis Milosevics nyeri. Az elvetélt megújulási kísérletekbe, a szenvedésbe belefásult, frusztrált társadalmon nem üt át a rendszerváltás tüze. Mi lehet mégis az a plusz, ami most előre lendítheti Jugoszláviát?– Először is leszögezném, amikor a változásban hiszek, akkor csakis az elnökválasztásra gondolok. Aztán, Milosevics annyit rémisztgette a népet a változásokkal. Nos, ezek csak elmaradtak, a helyzet mégis egyre rosszabb lett. Más kérdés persze, milyen eredményt hoz majd ki a hatalom.– Hát igen. Milosevics ugyanis nem nagyon hátrálhat, mindent egy lapra kell feltennie. Lehetőségei közül pedig legkézenfekvőbbnek az eredmények meghamisítása tűnik. Számoljunk egy kicsit, mennyi voksot kell szereznie az ellenzéknek – s ez mekkora részvételi arány esetén képzelhető el –, hogy már a csalás is kevés legyen a legyőzéséhez?– Nagy kérdés, hogy van-e egyáltalán ilyen felső határ, mert ebben sem lehet biztos az ember. Az első fordulóban azonban biztosan nagyon nehéz most kihozni Milosevicset, akinek persze ez talán az egyetlen esélye.– Éppen ezért semmi sem lehetetlen. A csalások okozta elkeseredés, avagy éppen a hatalom provokációja miatt pedig mind nyugtalanítóbban ott lebeg Jugoszlávia felett a zavargások, a polgárháború veszélye...– Az emberekben valóban sok rossz érzés kavarog. Ettől a lehetőségtől azonban nem félek. Egy polgárháborús robbanáshoz sokkal nagyobb feszültség kell, mint amekkorát ma Szerbiában érzek. Az idegesség természetesen érzékelhető. Mindenkiben gyűlik az elkeseredettség. Azonban még egy durva hamisítás esetén sem nagyon látom a közhangulat alapján a hidat a polgárháborúig. Azt hiszem, ez és a helyzet apátiával teli elfogadása közül a társadalom ez utóbbit választaná.– Beszéljünk Kostunicáról. Önök mindketten jogászok, s jól ismerik egymást. Milyen embernek, politikusnak tartja az elnökjelöltet?– Igen, meglehetősen jól ismerem Kostunicát, akivel 1991-ben még együtt voltunk parlamenti képviselők. Hellyel-közzel együtt is működtünk. Mindenki kiemeli – joggal és okkal –, hogy az ő szerb nemzeti érzelmei erősek, határozottak, kemények. Ezt én is csak igazolni tudom. Hozzátenném még, hogy mélyen vallásos is. Ne felejtsük, természetesen mi magyarok kisebbségi helyzetünkből nézzük Kostunica nemzeti érzéseit, s ezek sokszor zavart keltenek. Én azonban nem félek Kostunicától. Civilizált ember, aki világosan felfogja, hogy a vajdasági magyarság igényei nem veszélyeztetik az igazi szerb érdekeket. Sajnos a balkáni tragédiák sorában a problémákkal mindenki csak akkor foglalkozott, amikor azok már megoldhatatlanok voltak. A vajdasági kérdés azonban megoldható, mégpedig bármelyik fél veresége nélkül. Ellentétben a koszovói problémával, amelyről ez már nem mondható el. Ez a felismerés, amelyet Kostunicával személyes beszélgetéseinkben is kölcsönösen megerősítettünk, oda vezet, hogy igenis lehet magyar autonómia. Olyan, amely alkalmas az identitás ápolására, s nem ütközik szerb érdekekkel sem.– Ha viszont más szemmel nézzük Kostunica markáns nemzeti érzelmeit, ismerve az elmúlt tíz évben Szerbiában felkorbácsolt nacionalista érzelmeket, nagyon is pragmatikus lépés az ellenzék részéről az ő jelölése, hiszen az ezt a hullámot meglovagló Milosevicset csak így lehet legyőzni, elvéve érveinek élét...– Igen, e történelmi pillanatban ő tűnik a legjobb választásnak. Megjegyzem, benne őszinte az erős szerb nemzeti érzés, mint ahogy őszinte az alapvető demokratikus racionalitás is.– Ugorjunk kicsit. Ma ugyan mindenki arról beszél, hogy Kostunica győz vagy Milosevics, ám, mint már szóba jött, rendeznek vasárnap más választásokat is Jugoszláviában. Közülük a szövetségi parlament esetében, mint utalt rá, szó sincs váltásról...– Az ellenzék itt óriási hátránnyal indul. Montenegróban a jelenleg kis többségben lévő erők ugyanis bojkottálják a szavazást, s átengedik a terepet a Milosevics oldalán állóknak. Koszovót pedig a voksolás tekintetében bizarr módon olyan két dél-szerbiai körzethez csatolták, ahol jól állnak a kormánypártok. Egészen fura dolog ez, amely talán azt hivatott jelezni, hogy Koszovót megvédték. Olyan ez, mintha Trianon után Magyarország azt mondta volna, hogy Erdélyt megvédte, csak most éppen Hódmezővásárhelyen van. Aztán e szavazásnál valóban jelentős tényező, hogy Draskovicsék nem csatlakoztak az ellenzéki tömörüléshez.– Az önkormányzati választásoknak pedig a vajdasági magyarság megmaradása szempontjából van számunkra különösen komoly tétje. Meg tudják-e tartani eddigi pozícióikat?– A legjobb megoldás az lett volna, ha a magyar pártok valamiféleképpen össze tudnak fogni. Ez néhány helytől eltekintve nem következett be. A legutóbbi választásokon is ez volt a képlet, s a szavazatok többségét a VMSZ hozta. Az összefogást kivéve most is ez az egyetlen lehetőség, amely mandátumszerzést tesz lehetővé. A VMSZ politizálása, akárcsak másoké, nem hibátlan, mandátumot, önkormányzatot azonban most csak ők szerezhetnek.– Végül, ahogy ön valószínűsíti, Kostunica győzelme mellett marad a Milosevics és Seselj hívei uralta szövetségi parlament, önkormányzati szinten pedig a vegyes kép. Ebben a helyzetben vállalna-e ismét politikai szerepet?– Hadd kerüljem most meg a választ, s azt hangsúlyozzam inkább, hogy ebben a konstellációban én nagyon optimista lennék, sokkal határozottabban, mint ma. A hatalom ugyanis, tudjuk, ott van ahol Milosevics. Ma még egyfajta varázs van körülötte. A verhetetlenség hitének elvesztését a kormánypártok nem hevernék ki. Egy ilyen áttörés pontosan a hatalom pajzsánál történne, s ezután meglehetősen gyorsan megindulna az átalakulás. Ez ugyanis a rendszerváltás biztató kezdetét jelentené.