A csempészutak összefutnak

Ősi mesterség a csempészés a határ menti népek körében. Alkalomszerűen, de olykor hivatásból is űzik. Egy öreg finánc szerint csempészés mindig volt és mindig lesz is. Attól függően változik az elterjedtsége, hogy mennyi a hozadéka. Akkor is művelték, amikor szinte légmentesen zárva volt a magyar határ, csak a madarak közlekedtek felette. A Rákosi-érában a dohányt úgy hozták át Jugoszláviából, hogy kabát alá rejtették, vagy a lovas kocsi dupla fedelű aljába terítették szét a dohányleveleket. A szokásokat mindig a gazdaság „logikus rendje” diktálta. A csempészés forgatókönyve a társadalomtudós figyelmét is felkeltette. A Szegedi Egyetem egyik professzora tanulmányt írt az erkölcsi hátteréről, megállapítva, hogy már a rendszerváltás előtt, a nyolcvanas években Dél-Magyarországon az eredeti tőkefelhalmozás eszközévé vált a csempészet.Szivarral és kávéval kínál Szeged egyik elegáns üzletében a tulajdonos, aki régi ismerősöm. Amíg az életének különös fordulatait meséli, két alkalmazottja a kirakat üvegét tisztítja. Néha a főnök odavet egy-két mondatot, serényebb munkára biztatja a lányokat. Szerepet játszik, és én nehezen hiszem el az egykoron lezser fickóról, hogy olyan „patenttá” vált az élete, mint ahogy mutatja. Még abból a korból ismerem, amikor állt a jugó határon, és izgatottan várta, benéznek-e a csomagtartójába, mert húsz Napóleon konyak is ott lapult. Egy üvegen száz forintot keresett a nyolcvanas évek közepén, s ha hetente háromszor fordult, összejött neki egy átlagkereset. Ez az ember hírvivője lehet annak a szlogennek, hogy csak azt ne kérdezzék, mivel kereste az első millióját. Emlékeztetni akarom a múltra, de ő csak a jelenről beszél.– A cigaretta- és az alkoholcsempészés ma is jó biznisz. Néha ajánlanak árut, de én elküldöm a neppereket. – Az utóbbi mondatot olyan komolysággal szavalja, mint ahogy az ablaktisztító beosztottját a jobb munkára buzdította. De a hanghordozásából az is kitűnik, úriemberhez méltatlan témáról beszéltünk.Comblövés a „keresztapának”Hozzá hasonlóan többen kezdték a vagyongyűjtést a jugó konyak csempészésével. A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának szóvivője, Bunyevác Miloje is megerősíti ezt.– Most is a tisztaszesz- és a cigaretta-csempészés a legfelkapottabb. Jugoszláviában és Romániában nagyon olcsó ez az áru, az árrés pedig magas, az itthoni forgalmazásból egy karton cigarettán ötszáz-ezer forint, egy liter tiszta szeszen három-négyszáz forint a tiszta haszon. Persze sokan megbuknak. Cigarettából hetente átlag ezer kartont, tiszta szeszből négy-ötszáz litert, égetett szeszes italból hatvan-nyolcvan litert foglalunk le a mi határszakaszunkon.Statisztikát nem tudok mondani, hogy hányan próbálnak a csempészésből megélni. Szociológiailag nehéz behatárolni azt a kört, amely ebből a tevékenységből próbál extrajövedelemhez jutni, a munkanélkülitől, a diáktól kezdve a nyugdíjasig terjed a sáv. A rászorultság mértékétől is függ, ki milyen műfajba vág bele, aki módosabb, többet kockáztat...Koronként különféleképpen nevezték a Szeged és Szabadka közötti utat, attól függően, mi volt a sláger. Évtizedeken keresztül egyirányú volt ez az út, külföldről ide hozták a csempészárut. Farmerútnak hívták a hetvenes években. A szabadkai bolhapiacról a szivacskosztümöt, gyapjúfonalat, kakaót és az orkán kabátot hozták át a Lewis nadrág mellett a legnagyobb menynyiségben. Bundaútnak hívták a nyolcvanas években. Isztambulban autóbusz- számra vásárolták fel a bőrzakókat, irhabundákat, majd Szabadkán tették le a szállítmányt, és onnan kisebb mennyiségben hozták Szegedre, Budapestre. Nagy keletje volt az akkor még márkás sportcipőknek, az Adidas melegítőknek, mert itthon az üzletben nem lehetett kapni. A kilencvenes években változott a cégér, az embargó idején olajút lett a Szabadka–Szeged közötti szakasz. Még a nyugdíjasok is beszálltak a benzinkereskedésbe, Horgason alkalmi tankerek várták a szállítókat, akik egy liter benzinen húsz-harminc forintot kerestek.Egykori számítások szerint naponta öt-tízezer személyautó vitte át a naftát, és a lehetséges haszon havi száz-háromszázmillió forint között mozgott. Kinek mennyi jutott, azt senki sem tudja, de jellemző a nagy üzletre, hogy Szeged és Röszke közötti tíz kilométeres úton és környékén csaknem harminc benzinkút épült. De ez a mozgás nem volt egyirányú, a jugoszláv állampolgárok a német márkát hozták át. Szeged belvárosában magántársaságok vetélkedtek egészen a kilencvenes évek közepéig, hogy kinek a pénzét váltsák. Három csoport, a csanyteleki, a dorozsmai és a rókusi állandó harcban állt egymással a külföldiek valutájáért, de annak árán sem sikerült egyiknek a másikon felülkerekednie, hogy a csanyteleki „keresztapát” az egyik vita hevében a rivális banda combon lőtte.Ezeket a történéseket mindennap látta a tőzsgyökeres szegedi társadalomtudós, politológus és filozófus professzor, Szabó Tibor. A Szegedi Egyetem tanára tavaly megjelent Naiv ország című könyvében egy fejezet erejéig a csempészéssel, de leginkább annak erkölcsi vonatkozásaival foglalkozik. Furcsa módon szerezte írásához az ihletet.– Testvérem kereskedő, és üzletében naponta különféle emberek, így a csempészek is megfordulnak. Gyakran hallottam tőlük érdekes történeteket. Olyan jelenetnek is fültanúja voltam, amikor azt üvöltözték, agyonverik a vámost, mert lebuktatta őket. A történetek hallatán leginkább azon döbbentem meg, hogy semmit sem titkolnak trükkjeikből, hanem boldog-boldogtalannak dicsekednek... Meglepődve tapasztaltam, hogy a csempészmesékkel együttérzőkre találtak, és ily módon cinkosokra leltek. Egyébként nem ártatlan társaság ez. A nyolcvanas évektől kezdve a tőkefelhalmozás egyik lehetséges formájává vált a csempészés.– Milyen következtetésekre jutott professzor úr, ebben az ön számára szokatlan témakörben?– Az úgynevezett naiv társadalomból jól megél a csempész és minden más bűnöző. Potenciálisan közöttünk is sok az orgazda, hiszen nagyon sok ember nem ütközik meg azon, hogy feketeárut kínálnak neki. Más kérdés, ha tudja, akkor miért vásárol belőle. Ebben a történetben a lényeg a pénz arroganciája, ami miatt az erkölcs nem működik cenzúraként. Én nem fogadom el, hogy a csempész megélhetési bűnöző Magyarországon.– Tapasztalatai szerint a társadalom bizonyos rétege szolidáris ezzel a magatartással?– Feltétlenül, de egy határon túl éles választóvonalat húz. A drogozás veszélyét felismerve ma már a kábítószer-csempészetet a legveszélyesebb tevékenységnek tartja.Az elmúlt időszakban Nagylakon, Röszkén, Gyulán, Lökösházán 1995-ben négyszázhuszonnégy kilogramm, egy évvel később ezerszáz, 1997-ben kettőezer, 1998-ban háromszázhetvenhét, tavaly pedig hatszáztíz kilogramm kábítószert – főleg heroint – derítettek fel a vámosok. Ezekből az adatokból azonban nem lehet következtetni a drogcsempészés méreteire. Nem találtam olyan szakembert, aki fel tudta volna becsülni, hogy illegális úton mekkora mennyiségű heroint, kokaint, marihuanát, hasist, amfetamint hoznak be Magyarországra. A szervezett bűnözés elleni különleges osztag a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felderítési osztályának vezetője – munkája miatt nevét nem hozzuk nyilvánosságra – azt tapasztalja, egyre több jel utal arra, hogy az olajszőkítésből szerzett vagyonokat fektetik a kábítószer-csempészésbe.Nyugdíjas futárok– Ennek legtipikusabb példája a következő eset. Néhány hónappal ezelőtt Kecskeméten bukott le egy olyan olajnábob, aki amfetaminnal kereskedett. Fél kilogrammot adott el egy tételben, amikor elkapták. A kábítószer mindenféle befektetőt vonz. Fantasztikus nagy a haszon. Például egy extasy tabletta előállításának ára száz forint és kettőezerötszáz forintért adják-veszik.– Milyen eszközöket vetnek be a drogcsempészek ellen?– Titkosszolgálati módszerekkel is dolgozunk, egyre több informátort tudunk bevonni a munkánkba. Egy jó fülesnek köszönhetően nemrég kaptunk el egy drogfutárt, aki Szeged és Budapest között tizenöt kilogramm heroint szállított. Hozzátartozik a képhez, hogy ebben a műfajban a csempészbandák módszerei is finomodnak. Az utóbbi években nyugdíjas házaspárokat vesznek rá a futárszolgálatra, azt feltételezve, hogy ők nem lehetnek gyanúsak a határátkelő állomáson. Sajnos a kábítószercsempészés egész Európára kiterjed. Legjobb példa erre az 1995-ös eset, aminek a szervezettsége megdöbbentő volt és máig tanulságos.A Törökországba utazó magyar turisták Yilmaz Aliban egy gáláns úriembert ismertek meg. A török kereskedő közvetlen modorával mindenkivel kapcsolatot tudott teremteni, és sokan nem is sejtették, hogy néhány mondat után kábítószercsempésznek pécézte ki a külföldit. Mindig megtalálta azt a pillanatot, amikor váratlan gesztussal rá tudta beszélni valamelyik magyart, hogy vigyen haza egy csomagot. Amikor a gyanútlan honfitárs ráállt az üzletre, a török előjött a farbával; heroint kellene szállítani! Némelyek visszariadtak a durva ajánlattól, de voltak, akik ráálltak az üzletre. Ali nem látszott kicsinyesnek, annak a sofőrnek, aki vállalta a fuvart negyven-ötvenezer márkát fizetett egy útért. Yilmaz Ali úgy került kapcsolatba a magyarokkal, hogy szállodája volt Isztambulban és olcsó utakat szervezett a városba. Ezután környékezte meg a külföldieket. A kábítószert pedig a Kis-Ázsiában lévő mákföldjein termelte. Ebből tellett a gavalléros vendéglátására.Menedzseriskolában is taníthatnák azt a modellt, amit kidolgozott a drog fuvarozására. Csaknem két év alatt olyan hűbéri piramist épített ki, amelynek középpontjában egy magyarországi rezidens állt, akinek legfőbb feladata nemcsak a török, hanem a madridi szervezés is volt. Három olyan utazási irodát hozott létre, amelyik csak falból hozta-vitte a magyar turistákat. Több csoport ingyen utazott, azt mondták nekik, próbaútra viszik őket, és a heroin ott lapult az autóbusz csomagtartójában. A török nem volt kicsinyes, az ingyenes üdülésre milliókat költött.Az isztambuli azonban nem bízott senkiben, a főrezidensen kívül két másik szálon is bonyolította az üzletet. Kisegítő irányítókat szerződtetett, akikkel a magyarországi főnököknek nem volt kapcsolata. Volt egy negyedik szál is, a biztonsági tartalék. A heroinút pedig így rajzolódott ki Európában: Isztambul–Nagylak–Röszke–Budapest–Bécs. Az osztrák fővárosból két irányban ment tovább a szállítmány, az egyik Dél-Európán keresztül vezetett Madridig, a másik Németországot szelte át. Leginkább Budapesten cseréltek kocsit, kisebb mikrobuszba tették a heroint. A tizenöt szállítmányból ötöt elfogtak a magyar, török, román, német, olasz, spanyol rendőrök, majd végül a török kereskedőt is hűvösre tették. Ez a lánc is jól bizonyította és világossá tette a magyar rendőröknek, hogy a kábszer jó „szervezője” a bűnszövetkezetnek.„Roham a kertészet ellen”A drogot nemcsak Magyarországra hozzák, hanem tőlünk is viszik. Idén október elején Röszke belterületén a kommandósok megrohamoztak egy kertészetet. Lefoglaltak, majd a szegedi Gyufagyárban elégettek csaknem háromszázmillió forint értékű vadkendert, ami a marihuána alapanyaga. A nyomozásban részt vevő egyik rendőrtiszt különös következtetésre jutott, amit velem is megosztott.– A kertész azzal védekezett, hogy úgy tudta, gyógynövényt termeszt. Valakik előre megírták neki azt a forgatókönyvet, amivel a hatóságot próbálta félrevezetni. Elmesélte, hogy Szegeden, a Mars téri piacon egy roma férfitől vásárolta az elvetendő magot, amit úgy nevezett, borogó.– Ilyen gógynövény létezik?– A fantáziában. Nincs ilyen gyógynövény. A szlávos kiejtés miatt nekem az a gyanúm támadt, hogy külföldi társaság, feltehetően jugoszláv bérelte fel, vagy elegánsan mondva, kérte fel a röszkei parasztembert a vadkender termesztésére. A termést nem Magyarországon dolgozták volna fel, az biztos. A nyomozás még tart, de a kertész egy szót sem szól arról a társaságról, amelyikkel – a mi gyanúnk szerint – kapcsolatban állt. Vadkenderből ez volt a legnagyobb fogás hazánkban.Olyan lombos fához hasonlítható a csempész mestersége, aminek ága-boga minden irányba tör. Az egyik vámos ismerősöm szerint a csempészutaknak az a különlegességük, hogy bár sok irányba tartanak, de mégis összefutnak.