Az átigazolási időszak végén váltott váratlanul klubot a korábban a Milantól botrányosan távozó olasz kapus. Gianluigi Donnarumma 2021-ben szerződése lejártával ingyen hagyta el és szurkolók szerint cserben az AC Milant. Ezúttal komoly összeget, mintegy 30 millió eurót kapott érte a Paris SG a Manchester City-től.

Gianluigi Donnarumma nem önszántából hagyta el a párizsiakat, akiknél a klubvilágbajnoki ezüstérem után egész egyszerűen nem számolt vele Luis Enrique vezetőedző. Nem tudni, hogy tényleg szakmai okokból vagy esetleg tudta, hogy az olasz amúgy is távozni készül. Mindenesetre nem okozott gondot a 26 éves olasz kapusnak, hogy komoly csapatot találjon. Az Edersontól elköszönő Manchester City tárt karokkal fogadta.
Nagyon boldog és izgatott vagyok, hogy itt lehetek a világ egyik legjobb klubjánál. A Manchester City-nek nagy történelme van, és győzelemre éhes. Tudom, hogy nagy a felelősséggel jár, de büszke vagyok arra, hogy segíthetek a csapatnak közös sikereket elérni
– jelentette ki székfoglalójában Donnarumma, aki hétfőn még Debrecenben játszott az olasz válogatott színeiben, s csak most csatlakozott új klubjához.
– Most már teljes mértékben az új kihívásomra koncentrálok, hogy történelmet írjak itt, és a város, valamint a klub szimbólumává váljak. De mindenekelőtt azért, hogy büszkévé tegyük a szurkolókat, és sok trófeát nyerjünk együtt. Örülök a döntésemnek.
Gianluigi Donnarumma
Gianluigi Donnarumma négyszeres francia bajnokként és Bajnokok Ligája-győztesként érkezett Pep Guardiola átalakuló, megújuló csapatához, hogy az angol bajnokságban is kipróbálja magát.
– Mindig is arról álmodoztam, hogy a Premier League-ben játszhatok, mivel ez a világ legjobb bajnoksága. Egy játékos számára azt hiszem, hogy az itt elért eredmények jelentik a karrierje maximumát, ezért nagyon örülök, hogy itt lehetek. Abban a klubban védhetek, amely annyira vágyott arra, hogy leigazoljon, és remélem, hogy vissza tudom fizetni a bizalmát.
Az a tény, hogy itt akart látni, okot ad a büszkeségre. Szerintem egy futballista számára az a legjobb, ha Pep Guardiola edzi. Alig várom, hogy követhessem az útmutatásait
– fogalmazott Donnarumma, aki szerint kapusposzton jó tesz majd a versenyhelyzet James Trafforddal, Stefan Ortega Morenóval és Marcus Bettinellivel.