A harmadik erő Európában

Tökéletes náci – így jellemezte a flamand szocialista politikus, Frank Vandenbroucke Filip Dewintert, aki a napokban a helyhatósági választásokat követően magának követelte a polgármesteri széket Antwerpenben, vagy ahogy a vallonok emlegetik, Anversben, az ország második legnagyobb városában. A szociális ügyek minisztere kijelentésével nemcsak a Vlaams Blok (Flamand Tömb) politikai irányultságát, de azt a 33 százaléknyi szavazót is minősítette, akik erre a jobboldali radikális pártra szavaztak. Dewinter abban bízik, hogy át tudja törni az elszigetelésére létrehozott blokádot, és szövetségesre talál a jobbközép pártok között. Mint Jörg Haider Ausztriában – példálózik Dewinter.Mint Haider – borzongnak mérvadó sajtóorgánumok, köztük a belga Le Soir, vagy a francia Le Monde. Dewinter radikálisabb, mint Haider – figyelmeztetnek. Ugyanannyira nem lehet radikális, hiszen az Európai Unió kudarcba fúlt Ausztria-ellenes szankciókísérlete komolytalanná teszi a puszta haiderezést. Csakhogy Svájcban nem sokkal az Osztrák Szabadságpárt választási sikerét követően, még 1999 októberében a választásokon a jobboldali populistaként emlegetett néppárt (SVP/UDC) nyerte el a szavazatok többségét, s így felbomlott a negyven éve működő négypárti koalíció. Ugyanúgy, mint Ausztriában, ahol az elmúlt évtizedekben a szociáldemokrata SPÖ és a konzervatív ÖVP mellett harmadikként legfeljebb a liberális FPÖ rúgott labdába kormányalakításkor. Dániában egyébként az Ausztria-ellenes szankciókat a lakosság 56 százaléka határozottan elítélte, a dán Néppárt pedig a közvélemény-kutatások szerint megduplázta múltkori választási rokonszenvarányát, és a lakosság 16 százalékos támogatására számíthatna, ha most lennének a választások. Norvégiában a bevándorlásellenes Haladó Párt 165 parlamenti helyet nyert el az 1997-es választásokon. Franciaországban 1998. március 15-én a regionális választásokon 15 százaléknyi országos szavazataránynyal története legnagyobb sikerét könyvelte el a Nemzeti Front. Pedig elnökük, Le Pen kijelentései olykor riasztóan szélsőségesek.Élénken foglalkoztatja az európai közvéleményt, hogy mi az oka a harmadik erő megjelenésének. Elemzők szerint a választók kiábrándultak az évtizedek óta becsontosodott pártformációk váltógazdaságából, a pártok, nagyvállalatok és vezető vállalkozók között kialakult adok-kapok játékokból. Hogy egy közelebbi példát hozzunk fel: Ausztriában a munkásosztály hagyományos struktúrái felbomlottak, a szakszervezetek már nem töltik be integráló szerepüket. A munkavállalók részben átmeneteltek a szabadságpárt szavazótáborába, vagy el sem mentek szavazni. Az európai polgár valami újat keres, valami mást – meglepő, de ugyanez motiválta Helmuth Kohl leváltását is –, nem feltétlenül helytálló kiskorú állampolgárokként kezelni, akit úgymond megfertőzhetnek populista ideológiák. Tény, hogy a bevándorlás kérdése a nyugati társadalmak neuralgikus pontja, ez a megoldatlan probléma nehezen kezelhető feszültségeket szül. De az, hogy ezt a problémát nevén nevezi valaki, még nem jelenti feltétlenül a tökéletes nácik uralmát.