„A koalíciót akarják szétverni”

Kis Ferenc
2000. 10. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP és az SZDSZ áll az FKGP-t, a kisgazda irányítású minisztériumokat és a pártelnök személyét érintő legutóbbi, a sajtóban megjelenő támadások mögött – véli lapunknak adott interjújában Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az FKGP elnöke nem tapasztalja azt, hogy pártja népszerűsége csökkenne. Torgyán József nemkívánatos személynek minősítette a Székely Zoltánt az FKGP-frakcióba ajánló Molnár László képviselőt.A Magyar Hírlap és a Népszabadság is arról számolt be tegnap, hogy ön 100-120 millió forintot érő ingatlant épít, holott az 1998-as vagyonnyilatkozatában csak egy 86 négyzetméteres lakás, illetve egy Lada Samara szerepel.– Semmiképpen sem szeretnék magyarázkodni, és visszautasítok minden olyan, koholmányokra épülő liberális támadást, amely figyelmen kívül hagyja az én 68 éves életkoromat és 35 éves ügyvédi múltamat, valamint azt, hogy a feleségem neves operettprimadonna volt. A Magyar Hírlap olyan látszatot kíván teremteni, mintha én az elmúlt két évben kerestem volna meg egy családi ház árát, és két villát birtokolnék. Azt elfelejtik megemlíteni, hogy a Lovas út 1. szám alatti épület családi örökségből származott, a házban a fiam feleségének nagyapját lőtték agyon a szovjet katonák. Ezt a házat a fiam eladta, ebből a pénzből kíván építkezni a II. kerületben, egy jelenleg még elhanyagolt területen. Az újságban leírt csatornázás nem a telken, hanem az utcában történt, és az önkormányzat kapott erre támogatást. Az építkezés költsége egyébként csak töredéke az értékesített villa árának. Túlzottan hangzatos módon ezer négyzetméteres telket emlegetnek, holott ez a terület egy átlagos méretű, 277 négyszögöles telek.A cikk másik érdekessége, hogy az épülő házamat háromszintesnek titulálják, holott csak egy szokványos, egyemeletes családi ház, amelynek alsó szintje a garázs. A Magyar Hírlap írása kifejezetten ellenséges, mivel szó sincs arról, hogy luxuskivitelű villát építenék. A valóság az, hogy a sajtóban korábban „kacsalábon forgó ház”-nak nevezett rózsadombi lakásból átköltözöm egy átlagos családi házba. Emlékezetes az is, hogy a robbantásos merényletet követően a média milyen durva kirohanásokat intézett ellenem azt követelve, hogy költözzem ki az Endrődi Sándor utcai lakásból. Szerintük ugyanis veszélyeztettem az ott lakók biztonságát, most pedig éppen azért támadnak, hogy miért költözöm el. 35 évig sztárügyvédként tevékenykedtem, és ha megnézzük, hogy hasonló kvalitású kollégáim milyen ingatlanokban laknak, akkor mindenki beláthatja: a média egy része arcátlanul és tisztességtelen módon támadja személyemet.– Az elmúlt napokban ön többször úgy nyilatkozott, hogy az FKGP, illetve a párt által irányított minisztériumok körül a sajtóban megjelent ügyek egy összehangolt politikai támadás részei. Kiknek áll érdekében a kisgazdapárt lejáratása?– Egyértelmű, hogy az MSZP, illetve az SZDSZ állhat a támadások hátterében, mivel elsődleges céljuk a koalíció szétzilálása a 2002-es választások előtt. A szabad demokraták – akik ’94-ben egy „balra át”-tal a kommunista utódpárt mellé álltak – rájöttek arra, hogy nem követhetik az eddig folytatott politikájukat, mert azzal nem érnék el az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Ezért most jobbra próbálnak fordulni, és el akarják foglalni a jobbközépen a kisgazdapárt helyét. Ez motiválja ezt a gátlástalan sajtóhadjáratot, amely ott tart, hogy azt a pártelnököt vádolja visszaéléssel, aki minden ellenszolgáltatás nélkül látja el posztját mind az FKGP, mind a Ferencvárosi Torna Club élén, továbbá nem veszi igénybe az állam által szolgáltatott ingatlant. Amikor miniszter lettem, az illetékes helyettes államtitkár az utolsó pillanatban közölte velem, hogy milyen drága autót akarnak vásárolni. Úgy józanítottam ki az apparátus tagjait, hogy közöltem velük: aki ilyen autót vásárol a minisztérium részére, azt azonnali hatállyal elbocsátom. Amiatt is gyaláztak, hogy templomok felújítására adományozok pénzeket, mintha ez nem tartozna a vidékfejlesztésért is felelős tárca hatáskörébe. Az FVM felügyeli az építésügyet, továbbá az állami tartalékgazdálkodás ipari részét is. Teljesen jogszerűnek ítélem azt, ha úgy döntök, hogy nemcsak disznóólakat, hanem templomokat is fel kell újítani. Arcátlan rágalmazás az is, hogy a Ferencvárosi Torna Clubnak törvénytelen módon pénzeket juttattam volna. Azért akarnak árnyékot vetni a nevemre, mert a kisgazdapárt az utóbbi időszakban látványosan megerősödött.– A közvélemény-kutatási adatok nem ezt mutatják, ugyanis a parlamenti küszöb környékén mozog az FKGP támogatottsága.– A közvélemény-manipulátorok szándékosan félrevezetik a társadalmat. Elég, ha csak arra utalok, hogy az elmúlt két időközi országgyűlési választásból az egyiket az FKGP jelöltje nyerte, a másik helyen pedig csupán 400 szavazattal maradtunk alul. Említhetném a polgármester-választásokat is, amelyek közül többet a kisgazdapárt nyert meg. A Fidesz és a kisgazdapárt közös kormányzásának eredményei miatt elkeseredve az ellenzék egy utolsó támadást próbál indítani a koalíció ellen. Mint már többször elmondtam, nézeteltérések lehetnek a két párt között, de olyan vitás ügy nem lehetséges, amelyben a miniszterelnök úr és az FKGP elnöke ne tudna megegyezni. Olyan intrikus támadássorozatot indítottak ellenünk, hogy egyes kisgazdapárti személyiségek azt higygyék: emögött nem az ellenzék, hanem a koalíciós partner áll: így akarnak éket verni közénk. A népszerűséggel kapcsolatos kérdésre visszatérve megjegyezném, hogy az elmúlt héten 15 különböző vidéki településen jártam, és mindenhol azt tapasztaltam, hogy óriási várakozás előzi meg a kisgazdapárt erősödéséből fakadó helyzetet.– A Székely-ügy sem csökkentette a kisgazdapárt népszerűségét?– Az FKGP tagsága meghaladja a százezres létszámot, így természetes, hogy egy-egy olyan személy is bekerül a pártba, akiben utóbb csalódnunk kell.– Úgy tudjuk, Molnár László, a vállalkozói tagozat elnöke ajánlotta az ön figyelmébe Székely Zoltánt. A vesztegetési ügy után bízik még Molnár Lászlóban?– Valóban ő hozta a pártba Székely Zoltánt, mint egy Oxfordban végzett, több nyelven beszélő sikeres vállalkozót. Molnár László – aki nagyon sokat segített az FKGP-nek a választások előtt – garanciát vállalt Székely személyéért, ezért vettük fel az országos listára. Hozzátenném: mindkettejüket nemkívánatos személynek minősítettem a minisztérium épületében és személyes környezetemben egyaránt.– Ezek után tagja maradhat Molnár László a párt országgyűlési képviselőcsoportjának?– Székely Zoltán esetében is mélységes tisztelője vagyok az ártatlanság vélelmének, továbbá elismerem, Molnár László sokat tett a kisgazdapártért, de hogy ki miként tudja megőrizni a kisgazda eszmeiséget, azt csak utólag lehet megállapítani. A közmondás szerint is lakva ismerjük meg egymást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.