A századik bevetés

A tervek szerint holnap landola floridai Kennedy űrközpontnála múlt héten onnan elindított Discovery űrrepülőgép.Ezzel fontos mérföldkövéhez érkezettaz amerikai űrprogram, hiszen a Discoverymostani útja az 1981-ben üzembe állítottűrrepülőgép-flotta századikrepülése volt.A mostani repülés ugyan az STS–92 hivatalos sorszámot viseli, mégis a századik a sorban, ugyanis a repülések megtervezésükkor kapják a sorszámot, a végrehajtás sorrendje általában eltérő. A hét űrhajós feladata a nemzetközi űrállomás építésének folytatása volt: ezúttal hozzákapcsolták a már Föld körül keringő egységekhez a majdan a napelemeket tartó rácsos szerkezet első elemét és egy újabb dokkolóegységet. Felszerelték a külső elektromos kábeleket és a számítógépes adatforgalom vezetékeit is.Az űreszközök pályára állítási költségeit csökkentendő a NASA a rendszeres űrszállítások céljára a hetvenes években új típusú szállítórendszert, az angolul Space Shuttle-nek nevezett űrrepülőgép-rendszert fejlesztette ki. Az űrrepülőgép indításkor és a világűrben űrhajóként, leszálláskor a sűrű légkörben repülőgépként közlekedik, és újra felhasználható űrrepülésekhez. Öt űrrepülőgép épült: a Columbia 1981-től, a Challenger 1983-tól 1986-ig, a Discovery 1984-től, az Atlantis 1985-től, az Endeavour pedig 1992 óta üzemel.Az eredeti célt, a fajlagos költségek radikális csökkentését – a roppant magas fejlesztési kiadások miatt – csak részben sikerült elérni. Mindamellett a hagyományos hordozórakétákhoz képest az űrrepülőgépek minőségileg új feladatok elvégzésére is alkalmasak. Nemcsak Föld körüli pályára lehet állítani a különféle mesterséges holdakat, hanem ismételten fel lehet keresni ezeket ellenőrzés, javítás, beszabályozás céljából, amint az például a Hubble-űrtávcső esetében több alkalommal is megtörtént.Az űrrepülőgépek egyben űrlaboratóriumok és nagyméretű űrállomások továbbépítésére, ismételt meglátogatására is alkalmasak, a járművel megoldható a személyzet váltása, az élelmiszer-, ivóvíz-, kutatóeszköz-utánpótlás.Az űrrepülőgép fontos előnye, hogy a rá ható terhelés sem a pályára állás, sem pedig a Földre való visszatérés során nem haladja meg a 3 g-t, vagyis a testekre legfeljebb földi súlyuk háromszorosa nehezedik, szemben a hagyományos startok 6-8 g-s túlterhelésével. Ez a mechanikai szerkezet szempontjából is kedvező, ugyanakkor az űrrepülőgép személyzetének fizikai igénybevétele számottevően mérséklődik. Ennek köszönhetően az űrrepülőgépek fedélzetén egyre több mérnök, orvos és más kutató szakember hajthat végre űrutazást – korra és nemre való tekintet nélkül.A gépek csaknem 850 darab hasznos terhet emeltek magasba, a különféle rendeltetésű műholdaktól és űrszondáktól kezdve a rakodótérben működő kísérleti platformokon keresztül a komplett űrállomásokig. Két űrállomást is felkerestek. A nemzetközi űrállomás építésének gyakorló szakaszaként az amerikai űrhajósok több alkalommal jártak a Mir űrállomáson, ahol orosz kollégáikkal közös felkészülési programot hajtottak végre. A másik űrállomás természetesen a Nemzetközi Űrállomás, amelynek építését még éppen csak elkezdték. Három alkalommal látogatták meg az űrrepülőgép asztronautái a Hubble-űrtávcsövet, hogy a szükséges javításokat és az esedékes karbantartást elvégezzék. Bolygóközi szondákat indítottak útnak a Jupiter, a Vénusz és a Nap kutatására. Végül, de nem utolsósorban a gépek fedélzetén elvégzett kísérletek százaiban tanulmányozták a súlytalanság élettelen anyagokra, növényekre, állatokra és természetesen az emberei szervezetre gyakorolt hatását.A négy gépet folyamatosan korszerűsítik. Miközben 7,26 tonnával nőtt a szállítási kapacitás, 40 százalékkal csökkentek az üzemeltetési költségek, az új főhajtóműveknek köszönhetően 80 százalékkal csökkent a start kockázata, az általános meghibásodások száma pedig 70 százalékkal kisebb, mint kezdetben. Az Atlantis pilótafülkéjében már felszerelték az új, sokfunkciós, színes kijelzőket. Ez és a 2005-ig végrehajtandó további korszerűsítések kétszeresére növelik az űrrepülés biztonságát. Ezek során továbbfejlesztik az indítórakétákat, a főhajtóműveket és a pilótafülke berendezéseit, hogy a gépek a XXI. század első részében is kifogástalanul elláthassák feladatukat.Ma már csupán űrhajózás-történeti kuriózum, hogy a nyolcvanas években az egykori Szovjetunióban is megpróbálkoztak egy nagy gyakorisággal repülő, többször felhasználható űrhajózási hordozóeszköz kifejlesztésével. A Burán névre keresztelt szerkezet nagyon – mondhatni feltűnően – hasonlított amerikai társára. Volt azonban egy lényeges különbség: a Buránt a világűrbe juttató hatalmas Enyergija hordozórakéta az űrrepülőgéptől függetlenül, automatikus üzemmódban is használható lett volna, úgyhogy akár 100 tonna hasznos terhet is pályára tudott volna állítani. A Buránhoz hasonlóan azonban ennek a gyártását is leállították. Az egykori Szovjetunióban többféle űrrepülőgép tervezésével is foglalkoztak (Spirál, Bor), de ezek csak a kísérleti makettek repüléséig jutottak el.A másik – az említettnél is sokkal fontosabb – különbség az amerikai űrrepülőgép és a Burán között, hogy az előbbi immár a századik (kilencvenkilencedik sikeres) repülésénél tart, a Burán és az Enyergija viszont a Szovjetunióval együtt a történelemkönyvek lapjaira került. A Burán-rendszer kísérletei egyetlen, személyzet nélküli repülést követően 1989-től félbeszakadtak, majd a programot 1993-ban végleg törölték. A sikeres repülés ellenére Oroszország a pénzügyi problémák miatt nem tudta folytatni ezt a programot.Tíz év távlatából az Enyergija fejlesztését az akkori idők gigantomániás törekvései megnyilvánulásának tekinthetjük, így kudarca a rendszer bukását követően szükségszerű volt. Nincs ugyanis olyan űrkutatási feladat, amelynek végrehajtásához szükség lenne egy ilyen teherbíró képességű óriásrakétára. A Burán ezzel szemben a hidegháború keltette űrverseny szülötte, a „nekünk is kell az, ami az imperialistáknak van” szellem egyik tárgyiasulása. Az űrverseny szerencsére ugyancsak elmúlt, helyét az összefogás és az együttműködés vette át. A nemzetközi űrállomás építésében az amerikaiak az űrrepülőgépekkel, az oroszok pedig a jól bevált, nagy sorozatban gyártott, hagyományos hordozórakétáikkal vesznek részt.A nemzetközi űrállomás építése és üzemeltetése pillanatnyilag az űrrepülőgépek legnagyobb, sok évre szóló feladata. Ennek a vállalkozásnak a részleteiről rovatunkban időről időre ugyancsak beszámolunk. Addig is az űrrepülőgép-programról és a nemzetközi űrállomás építéséről az érdeklődők a http://spaceflight.nasa.gov címen olvashatnak további részleteket.