A talált húszas

Székely úr frissen szállt le a vicinálisról, megveregette vékony felöltőjét, s elindult gyalog a falu felé. Mezítlábas gyerekek fogták körül:– Bácsi, csomag nincs?– Nincs, fiam – mondta Székely úr barátságosan, és a kérdezőnek megsimogatta a fejét.Augusztus végén járt az idő, még kánikulai volt a hőség. Székely úr kánikulában is felöltőt viselt, védte a tele pénztárcáját. Éppen delet harangoztak, amikor az úton találkozott a feleségével. Az asszony elkésve indult elébe. Megcsókolták egymást.– Jaj, csakhogy már itt vagy! – sóhajtott az asszony.– Unatkoztál?– Nem nagyon. De olyan koszos falu ez. Semmi komfort. Alig várom, hogy már otthon legyek.– No, estére otthon leszel. Hatkor indul a vonat, kilencre Pestre érünk.– Nem, nem. Nem vonattal megyünk, hanem hajóval. Úgy szeretem éjszaka a Dunát. Nézelődni a fedélzetről.– Jó, utazzunk hajóval. Csakhogy a csomagok...– Nincs sok. Majd felfogadunk egy embert, aki néhány pengőért elhozza a két bőröndöt a szemesi állomásra.Néhány pengőért! Ezen megütközött Székely úr. Néhány, az tíz is lehet. Pedig az első osztályú hajójegy Pestig csak nyolc pengő. Néhány! Ez az asszony sohasem javul meg, ha ráhagyná, szórná a pénzt. Lassan lépkedtek, kar a karban, a falu felé. Már várta az ebéd Székely urat, leves, kacsasült, palacsinta és gyümölcs. Az ebédet Julis csinálta, a kis cseléd. Evés közben beszélgettek. Otthon nincs semmi különös újság. Székely úr üzletei jól sikerülnek.– Valami kocsit kell fogadni – tűnődött Székely úr.– Lesz itt csomag elég, látom.– Semmi sem lesz! A két bőrönd, két kistáska, meg legfeljebb még egy csomag.– Én nem cipekedek.– Mindjárt elszalad Julis a Práczkiékhoz. Majd este befog a fiú, tegnap este már megbeszéltem velük. Ebéd után kicsit leheveredtek Székelyék, kipihenni az evés fáradalmait. Julis előbb mosogatott, azután indult Práczkiékhoz.– Kocsi nincs – jelentette Julis, amikor visszajött.– Hogyhogy nincs? – pattant fel Székely úr.– Nincs – ismételte meg Julis, és csaknem elnevette magát.– Hallatlan, milyen pimaszok ezek a parasztok – méltatlankodott az asszony.– Ezek azt csinálnak, amit akarnak.– Akkor más kocsit kell szerezni! – rendelkezett Székely úr. Elindult azután maga az asszony, és vitte magával az urát is. Julist is újra elszalajtotta egy-két helyre. De a parasztok kinn dolgoztak a határban, egyik meg már más fuvart vállalt, másiknak a lova sántult meg.– Én nem maradok itt egy éjszakára sem, elég volt – lamentált az asszony.– Majd kerítünk egy embert, aki elviszi a csomagokat. És mi megyünk gyalog.– Én nem cipekedek! – tiltakozott Székely úr. – Majd Julis is segít. Az egyik kistáskát meg... – Én nem cipekedek!Mire hazaértek, már ott állt Julis az ajtó előtt egy emberrel. Bodor volt, a község hordára, a kehes Bodor. Tanyán szolgált azelőtt, tavasszal költözött be a faluba, a falu szélén lakott. Napszámba járt, meg mindenféle alkalmi munkára. Keszeg ember, talán azért nem kellett már a tanyán, mert legyengült.– Aztán elbírja majd a kofferokat? – kérdezte Székely úr gyanakodva. Bodor csak bólintott. És ment be a házba megnézni a pogygyászt.– Fél nyolcra legyen itt – mondta neki Székely úr –, és mit kér? Bodor a poggyászra nézett, megint Székely úrra nézett, közönyös képet vágott, és csak a vállán rántott egyet.– Adok magának két pengőt. Bodor elgondolkozott. Csak úgy próbaképpen bökte ki:– Három peng‹!– Az sok. Fél óra oda, fél óra alatt viszszatér. Elég lesz magának két pengő. – Bodor csak nézett maga elé, nem ellenkezett. Kiment az udvarra, elsétált egy fatönkhöz, ráült, hogy majd ott vár fél nyolcig. Székelyék mindenkit kifizettek. Szomszédot az élelmiszerért, cipészt a javításért, Julist a szolgálatért. Huszonnyolcadika volt, Székely úr nem mulasztotta el:– Azért én a hátralevő három napot is kifizetem magának. És csodálkozott, hogy Julis nem csókol neki kezet. A feleségével folytatta a félbehagyott beszélgetést:– Ha sikerül holnap az üzlet, egy ezrest keresek. Vehetsz rajta vagy nyolcvan libát.Fél nyolckor elindult a menet. Hiába nem akart Székely úr cipekedni, neki is jutott egy papiroscsomag. A kehes Bodor nem tudta felvenni a hátára a két összekötött bőröndöt. Székely úr könnyedén felsegítette neki a terhet, mely alatt Bodor hirtelenében csaknem összeroskadt. Julis vitte a kézitáskát és egy külön csomagot, az asszony is vitt két csomagot. Már közel jártak Szemeshez, a nap lehanyatlott, s homály borult rájuk. A kehes Bodor mindjobban meggörnyedt, Székely úr kedélyesen érdeklődött:– Nehéz? Bodor nem felelt, csak ment tovább. Orra szinte a földet túrta. Egyszer csak megállt. Nyúlkált lefelé, de nem érte el a földet, jobban meghajolni meg nem tudott. A csupa szem-fül Székely úr már mellette termett:– Hagyja csak, öreg! Majd én felveszem. Egy összehajtogatott húszpengős hevert az úton, félig a porban, félig a gazban. Valaki, talán Szemesre igyekvő utas, elvesztette. Talán ez volt minden pénze. Székely úr könnyedén lehajolt, megragadta a pénzt, kiegyenesedett, és a nadrágzsebébe dugta.– Maga is meglátta? – kérdezte vidáman a kehes Bodortól. Jó szemünk van, mi? Mindkettőnknek! Bodor egy kicsit állt a terhével, mintha tűnődött volna, aztán megindult.– Gyerünk, gyerünk. Mert elkésünk. Bodor csak ment. Nem szólt semmit. Hogy mit gondolt, azt bajos lett volna megtudni. Megérkeztek az állomásra. Elég korán. Az állomás előtt, a homályban már feketélltek az utasok. Egy csapatban a szegények. Odább, elkülönítve, három-négy első osztályos utas fehér kabátjai villogtak.Lerakták a poggyászokat. Székely úr segített Bodornak. Bodor állt és várt. Székely úr elment a pénztárhoz, jegyet váltani. A húszassal fizetett. Négy pengőt kapott vissza belőle. Visszaérkezve így szólt nejéhez, hangosan, hogy Bodor is hallja:– Itt ugyan hiába kérdezné az ember, hogy ki vesztett el pénzt. Vagy senki sem szólna, vagy tízen jelentkeznének.Az asszony segített az urának:– No, persze. Nem lehet annak a gazdáját már megtalálni.A kehes Bodor elővette kis cseréppipáját, megtömte, rágyújtott, az első két szippantás után köpött egy nagyot.Nemsokára feltűnt messze délen a közeledő hajó árboclámpása. Kis sárga fény, mintha állt volna a levegőben.– Ezeket a holmikat oda kell rakni a híd bejáratához! – intézkedett még Székely úr.Bodor és Julis odacipelték a csomagokat. Székely úr Bodor elé állt, hogy kifizesse. Adott neki két pengőt, ahogy kialkudták. Azután megint a zsebébe nyúlt, kivett másik két pengőt:– No, itt van, öreg. Mert maga is meglátta a tízest, amit az úton találtam. Egy kis részesedés. Igyon majd egy pohár bort.Bodor kicsit habozott, de nyúlt a két pengőért. Némán nézett Székely úrra, nem tudott volna neki semmit sem mondani. Napszámos volt Bodor, alkalmi munkákat vállalt, negyven évig cselédkedett a tanyán, csak a tavasszal jött be a faluba.