Belgrádot visszavárják

2000. 10. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kulcsfontosságú a Közép-európai Kezdeményezés szerepe, hiszen az egyetlen regionális szervezet, amely EU-államokat, tagjelölt országokat és a belépéstől egyelőre távol álló országokat is magában foglal – jelentette ki Áder János, az Országgyűlés elnöke tegnap, Budapesten. A házelnök a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) őszi parlamenti közgyűlésén mondott köszöntő beszédet. A rendezvényen – amelyen Sasvári Szilárd (Fidesz), a KEK magyar parlamenti delegációjának vezetője elnököl – a 16 tagországból 13-an képviseltették magukat. Mint elhangzott, Jugoszlávia jövőre várhatóan ismét bekapcsolódhat a 11 éve létező KEK munkájába. Áder kiemelte: a szegedi folyamat segítséget nyújtott a szerbiai demokratikus erőknek. Mint mondta: a december 23-i szerbiai parlamenti voksolás teheti teljessé a jugoszláviai rendszerváltozást.A budapesti tanácskozáson elsősorban a délkelet-európai térség kisebbségeinek és önkormányzatainak jogairól, valamint a szervezett bűnözés elleni harcról esett szó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.