Három haza

Laszlo F. Zala áll a névjegyén, ám itt, BudapestenZala Lászlóként mutatkozik be,és alig észrevehető akcentussal beszél magyarul.Dél-Amerikában látta meg a napvilágot,az Egyesült Államokban szerzett diplomát,hatvankét évesen lett a NASA Glenn Kutatóközpontenergetikai igazgatója.Az első szóra eljött, hogy tanítson a Műegyetemen.Saját maga fedezi a budapesti tartózkodás költségeit,mondván, ennyivel tartozik az országnak.Zala Lászlóval műegyetemi dolgozószobájábanbeszélgettünk.Előbb, 1926-ban anyám, négy év múlva apám vándorolt ki Dél-Amerikába. Mindketten a Városliget melletti Murányi utcában laktak. Egy házban, csak más emeleten. Kolumbiában házasodtak össze, s én is ott születtem. Az óvodában tanultam meg spanyolul, mert otthon csak magyarul beszéltünk. Afféle konyhanyelven. A mi kis városunkban tizenegy magyar élt, így őriztük a magyar hagyományokat. Húsvéthétfőn meglocsoltam a lányokat. Anyám mindig azt mondogatta, hogy majd elmegyek Clevelandbe, ahol sok magyar él, s onnan hozok magyar feleséget. Csak nevettem rajta – meséli Zala László, akinek a folyosóról beköszönnek kollégái, gratulálnak tévészerepléséhez, s aki még véletlenül sem panaszkodik a körülményekre. Dehogy akar ő jobb körülményeket, mint amilyenek között a budapesti egyetemi oktatók élnek! Ha csak a tágas iroda lenne fontos, ki sem mozdult volna a clevelandi NASA-központból. Amit halkan megjegyez, szinte bocsánatkérőn: több pénz kellene a magyar oktatásnak, merthogy ezen áll vagy bukik a jövő. Magasabb fizetés az oktatóknak, korszerűbb felszerelés a diákoknak. Megérné, hosszabb távon mindenképpen.– Végül megszerezte a magyar feleséget?– Miután 1952-ben érettségiztem a spanyol nyelvű gimnáziumban, amerikai dolgozóösztöndíjat kaptam. Ez azt jelentette, hogy a tandíj, a lakás, az ellátás fele ingyen volt, a másik feléért el kellett végeznem azokat a munkákat, amelyeket rám bíztak: kertészkedés, takarítás, konyhai kisegítés. A memphisi katolikus egyetem kétéves mérnökképzője után a St. Louis melletti Rolla egyetemen, a Rolla Missouri School Of Mines and Metallurgyn szereztem elektromérnöki diplomát. A diploma feltétele volt, hogy előtte ipari gyakorlatra kell szert tenni. Magyar professzorom, dr. Záborszky János keresett nekem helyet Clevelandben. Az ő családja révén ismertem meg a feleségemet, akinek családja 1945-ben az oroszok elől menekült el Magyarországról. 1955-ben aztán házasságot kötöttünk.– Mit jelentett az életében Cleveland?– A házasság után jobban megtanultam az anyanyelvemet, s bekapcsolódtam a magyar közösség életébe. Ahogy születtek a gyerekek, egyre fontosabbnak éreztem, hogy legyen egy közösség, ahol otthon érzik magukat, ahol magyarul beszélhetnek. Részt vettem a cserkészmozgalomban, 1966 és ’68 között én voltam a cserkészparancsnok. Miután Magyarországon megszűnt a cserkészet, mi, nyugati magyarok vittük tovább. Megalapítottam a Gárdonyi Gézáról elnevezett magyar iskolát. És persze dolgoztam rendületlenül, mert a növekvő családot – négy lányom és két fiam született – el kellett tartani. Mindent kipróbáltam, dolgoztam gyárban, tervezőirodában, foglalkoztam darukkal, mozdonyokkal, elektromos alkatrészekkel, reaktorokkal. Legalább négyszer elveszítettem az állásomat, de mindig találtam újat. A mérnöki munka mindig a gazdaság pillanatnyi állásának a függvénye. Ha prosperitás jön, kellenek a mérnökök, ha visszaesés, elküldik őket.– Minek köszönheti, hogy nem volt tartósan munkanélküli?– Igyekeztem képezni magamat. 1962–63-ban két évet tanultam a Rensselaer Polytechnic Institute-on, amely Amerika egyik legrégibb mérnöki egyeteme, olyan, mint Magyarországon a Műegyetem. 1966-tól húsz évig oktattam a mérnökképzőn felnőtteket, heti négy alkalommal, este hattól tízig.– Nem vágyott tudományos karrierre?– A hat gyerek mellett maszekolnom kellett, ahogy itt, Pesten mondják. Hogy a feleségem nyugodtan nevelhesse a négy lányt és két fiút. Később már öt állam fogadta el a terveimet, s így mint tervező jutottam el a NASA-hoz. 1984-ben kaptam az első megbízást, 1986-ban státusba vettek, s hamarosan egyre feljebb kerültem a ranglétrán.– Hogyan képzeljük el ezt a központot?– Száznegyvenkét hektáron 176 épület áll, minden megtalálható itt a postától a bankig, az étteremtől a rendelőig. Ennek a komplexumnak az elektromos ellátásáért feleltem. Mivel az épületeket huszonöt éves időtartamra tervezték, idővel mindent meg kellett újítani, a mai szabványokhoz igazítani. Ráadásul kormányfeladat lett a takarékosság, így ki kellett dolgozni, hogyan lehet kisebb áramfogyasztással ellátni ugyanazokat a feladatokat.– Mikor járt életében először Magyarországon?– Először 1938-ban jártam itt a szüleimmel. Aztán 1977-ben jöttem a feleségemmel és három gyerekkel. Rémisztő volt, ahogy szálltunk le a repülőről, és ott állt a vörös csillagos sapkát viselő katona puskával a vállán. Legszívesebben visszafordultunk volna. Ötvenhatos magyaroknak gondoltak bennünket, aztán a vámnál kiderítették, hogy nem itt születtem. Óvatosabbak lettek, és megjegyezték, hogy akkor a maga gyerekei biztos nem beszélnek magyarul. A gyerekek erre illedelmesen magyarul válaszoltak. Megjegyzem, mind a hatan a mai napig jól beszélnek magyarul. És még egypárszor jöttünk rokonokat látogatni.– Hogyan született az ötlet, hogy a budapesti Műegyetemen tanítson?– 1994-ben Atlantában egy tudományos konferencián találkoztam dr. Zsebik Albinnal, a rendszer és irányítási tanszék docensével. Segítettem előadása angolra fordításában, és összebarátkoztunk. Ő hívott 1995-ben és 1999-ben előadást tartani, az idei tanévre pedig vendégprofesszornak.– Mit tanít?– A Műegyetemen kiváló az elméleti képzés, a diákok remek alapokat kapnak. Amit én adni tudok: a praktikum. Tankönyvekből utána lehet nézni, hogyan kell elvben egy rendszert megtervezni, az viszont, hogy mit kell tenni nap mint nap, hogyan kell a kuncsaft, a megrendelő igényeit kielégíteni, már nehezebb. Ebben, úgy érzem, figyelemre méltó tapasztalataim vannak, ezt próbálom tehát tanítani.– Mennyire elégedett a hallgatókkal?– Van két kiváló és tehetséges hallgatóm. Szerintem a magyar műegyetemisták mindenütt megállnák a helyüket.– Az Egyesült Államokban is?– Ha lehetőséget kapnának rá, akkor minden bizonnyal. A NASA-hoz elég nehéz bejutni, és amerikai állampolgárnak kell lenni. A clevelandi NASA-központban négyezer ember dolgozik, kétezer állami alkalmazott, kétezer szerződéses munkatárs.– Három országhoz kötődik. Melyik kötés a legerősebb?– Szeretem Kolumbiát, hálás vagyok a jó gimnáziumért, amelyből elindultam. 1952 óta az Egyesült Államokban élek, ott nőttek fel a gyerekeim, ott él tizenkét unokám, ott van az otthonom. A magyarság pedig benne van a véremben. Azt hiszem, igaz a mondás: aki a hazáját igazán szereti, az más országokat is szeretni tud. Aki az anyanyelvét megbecsüli, más nyelveket is becsülni tud. Így van ez a vallással is.– A vérében lévő magyarság nyilván arra késztette, hogy figyeljen Magyarországra. Mit látott messziről?– Kétségkívül láttam bizonyos fejlődést korábban is. Az 1956-os forradalom bukása után a helyzet reménytelennek tűnt. Utóbb azonban Kádár, úgy látszik, kicsikart bizonyos engedményeket az oroszoktól, így a népesség számottevő része képes volt arra, hogy valamicske vagyont gyűjtsön magának. A rendszerváltozás óta óriási változásokat látok. Tudom, hogy sok a nehézség, hogy az infláció miatt végzetesen leértékelődtek a nyugdíjak, hogy rengetegen vannak, akik kisemmizettnek érzik magukat. Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy Magyarország jó úton jár. Ne felejtsük el, hogy ez a nép a történelem során mindig talpra tudott állni. Talán mert sokféle vér csörgedezik itt az erekben. A tatárjárás és a törökdúlás után idetelepült idegenek hozták a maguk temperamentumát, és hamar magyarok lettek. Bizakodó vagyok most is, bár azt gondolom, egy nemzedéknyi időre még szükség van ahhoz, hogy az új rendszer megerősödjön.– És mit lát most Magyarországon?– A feleségemmel most tanulmányozzuk Magyarországot, hogyan kell itt élni, mit hol kell vásárolni stb. Ha a jó Isten engedi, jövő augusztusig itt maradunk, és bejárunk mindent. Jártunk már Pécsen, Szécsényben, most Tokajba megyünk a szüreti mulatságokra, aztán a Mátrába az őszi színekben gyönyörködni.– Miért vállalkozott hatvanhat évesen erre a nagy magyarországi kalandra?– Magyarországra a saját költségemen jöttem, az egyetemtől nem kérek pénzt. A lakást, a megélhetést amerikai nyugdíjamból fedezem. Nem bánom, mert így visszaadhatok valamit abból, amivel Magyarországnak és Amerikának is tartozom. Nemcsak az egyetemen működöm, hanem a magyar űrkutatási irodánál többek között dr. Both Előddel is dolgozom, ahol abban próbálok segíteni, hogy a magyar űrkutatók szerződést köthessenek a NASA-val, hogy hivatalosan együttműködhessenek. A szerződés már itt van a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumban, úgyhogy minden remény megvan arra, hogy a magyar tudósok bekapcsolódhassanak amerikai kollégáik kutatásaiba. Szeretném, ha a budapesti Műegyetem is bekapcsolódna ebbe a kutatási munkába. Elsősorban ezt kívánom előmozdítani.Zala László az óráját nézi: hamarosan hívják Clevelandből, mert valami gond van az elektromos rendszerrel.– Hát persze – jegyzi meg a budapesti vendégprofesszor –, nem végezték el azt, amit elutazásom előtt megbeszéltünk.